2020. július 10., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elmarad az Electric Castle

Az Electric Castle az a fesztivál, ahol mindenki jól érzi magát. Olyan a hangulata, hogy mindenki szereti, kezdve a tizenéves korosztálytól az idősebb, 50 év fölötti emberekig. Az elmúlt hét évben mindig rengetegen vettek részt az erdélyi Versailles területén megtartott ötnapos eseményen. A rendezvényről elmondható, hogy nehéz eljutni oda a nagy forgalom miatt,  de megéri. Idén azonban nem kell számítani sem nagy forgalomra, sem jó hangulatú bulira, mert a fesztivál elmarad. Elvitte a koronavírus. Ahogy elvitte az Untold fesztivált is, hiszen az idén az sem lesz megtartva, és a jövőre vonatkozóan még nem közöltek konkrét dátumot a szervezők.

A Bánffy-kastély a fesztivál idején (archív)


Az Electric Castle minden eddigi kiadásán a szervezők felépítettek egy varázslatos világot, ahol mindenki szabadnak és gondtalannak érezhette magát. A színpadok előtt szinte tapintható volt az energia, a szervezők szerint ez adott erőt nekik, hogy a következő évben még magasabb szintre emeljék a rendezvényt. Idén is, egészen az utolsó pillanatig, megpróbálták megtalálni a módját, hogy megszervezzék a fesztivált, hogy újra találkozzanak a résztvevőkkel a Bánffy-kastély udvarán.

Több százezer embert megmozgató fesztiválról van szó, így valószínűleg nem volt lehetséges a dátumváltoztatás, ugyanakkor a szervezőknek a fellépők programját is figyelembe kell venniük, valamint az utazási nehézségeket.

A fesztivál megszervezése egy teljes évi munka, és ebből két hónap csak az építkezés. Ebben a periódusban a szervező csapat már Bonchidán kellene legyen, és az építkezéssel kellene foglalkozzon. Sajnos, a mostani bizonytalan járványhelyzetben rengeteg óvintézkedést kell betartani, és ennek fényében nem lehetne olyan hangulata a fesztiválnak, mint az előző években. 

A fesztivál szervezői – bár már rég kérték – még nem kaptak választ a hatóságoktól arra a kérdésre, hogy miként fognak alakulni az utazási lehetőségek a következő periódusban, ahogy arra sem, hogy milyen intézkedések lesznek, amelyek érintik a fesztiválokat. A fesztiválszervezők a résztvevők egészségét és biztonságát tartják a legfontosabbnak, és sajnos jelenleg nincs mód arra, hogy biztonságos keretek között megszervezzék az eseményt. Ezért döntöttek úgy, hogy 2020-ban elmarad a fesztivál, azaz a 8. kiadás nem idén, hanem jövőben, 2021. július 14. és 18. között lesz.

A kormány szabályozza a rendezvényeket, a művelődési minisztérium honlapján olvasható az a törvénytervezet, amely értelmében nem tarthatók 1000 fősnél nagyobb rendezvények augusztus végéig. De erről végleges döntés még nem született. A törvénytervezetet június 9-ig közvitára bocsátották, azután dől el, hogy mi lesz. Lehet, emiatt nem kaptak választ az Electric Castle szervezői. Hatósági döntés ide vagy oda, az biztos, hogy idén elmarad a népszerű rendezvény a Bánffy-kastély udvarán.

Ez minden bizonnyal rosszul érinti mind a résztvevőket, mind a szervező csapatot, mind a fellépőket. A szervezők remélik, hogy jövőben feledtetni tudják ezt a rossz érzést. 

 A nagyszínpad (archív)


Mi lesz most?

Senki nem veszíti el a pénzét, a megvásárolt jegyek érvényesek a fesztivál 2021-es kiadására. Azok számára, akik valamilyen okból nem tudnak részt venni jövőben a fesztiválon, a szervezők a napokban kitalálnak egy másik lehetőséget, a fontos, hogy azok sem maradnak a veszteséggel. A szervezők az esemény Facebook- és Instagram-oldalán fogják közzétenni az erre vonatkozó új információkat.

A terv az, hogy ugyanazokat a fellépőket hívják meg a 2021-es rendezvényre, akik idén szerepeltek volna a fesztiválon. Továbbá ígérik, hogy minden új információról és döntésről tájékoztatni fogják a résztvevőket. 

 A közlemény végén azt írják, hogy mindenképpen találkozni fogunk még a kastélynál, csak most egy kicsit többet kell várni.

 Mi is az Electric Castle?

Az Electric Castle fesztiválról megoszlanak a vélemények, van aki nagyon szereti, és olyan is, aki hallani sem akar róla. Hozzáteszem, hogy egy ideig én is az utóbbiak táborába tartoztam. Nyertem egy jegyet, és elmentem a fesztivál harmadik kiadására, attól kezdve szerelmes lettem a hangulatába. 

A rendezvény varázslatos, magával ragadó helyszínen van, egy műemlék kastély területén. A legutóbbi kiadáson már arra is lehetőség volt, hogy a résztvevők bemenjenek a kastélyba. Külön érdekesség, hogy – a tévhittel ellentétben – nincs rombolás. Mindenki ügyel a kastélyra és a területre is. Sőt, a fesztivál szervezői a befolyt pénzből támogatják a kastély felújítását. Ennek köszönhetően megerősítették az alapot, és új tetőszerkezetet és cserepeket kapott az épület. Továbbá a fesztiválról elmondható, hogy szemetet szinte egyáltalán nem látni a földön. 

 Rengeteg programmal várják a résztvevőket, mindenki talál magának elfoglaltságot. Sokan családostól mennek a fesztiválra, a kisgyerekeket is magukkal viszik. A programkínálatban az eddigi években szerepeltek beszélgetések, divatbemutatók, környezetvédő programok, filmvetítések, akinek kedve volt hozzá, korcsolyázhatott is.

Összességében elmondható, hogy nagyon sokszínű, családbarát, lenyűgöző hangulatú a fesztivál, ahova érdemes lesz elmenni jövőben.