2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhely legnagyobb jótékonysági eseménye

Huszonegy nemes célt lehet támogatni idén Marosvásárhely legnagyobb adománygyűjtő eseményén, a víkendtelepi fedett uszodában május 25-én sorra kerülő Swimathonon. A lassan kilencéves múltra visszatekintő esemény részleteiről, a benevezett projektekről tegnap sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

Fotó: Nagy Tibor


Gál Sándor a Swimathont szervező Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetője elmondta: a május 25-én reggel 9 órakor kezdődő rendezvényre eddig 21 projekttel neveztek be, és 27 csapat vállalta, hogy úszik ezekért a célokért. A szervező szerint az utóbbi években egyre sikeresebb lett a rendezvény, hiszen 2011-ben, amikor először megszervezték, tizenegyezer lej gyűlt össze, az utóbbi két évben azonban elég jelentős összegeket, mintegy százezer lejt sikerült összegyűjteni. A tapasztalat azt mutatja, hogy igen változó tematikájú, illetve nagyságrendű projektekkel neveznek be, van olyan szervezet, amely minden évben ugyanazt a célt tűzi ki, például egy tábor megszervezéséért úsznak, mások pedig évente új célra próbálnak adományokat gyűjteni. Akadnak kisebb projektek, amelyek pár ezer lejből megvalósíthatók, de olyan nagylélegzetűek is, amelyekre esetenként évekig gyűjtenek, esetleg más utakon is. Az évek során számos szociális, oktatási, illetve hátrányos helyzetű vagy beteg gyerekek táboroztatását célzó projekttel neveztek be a szervezetek, de akadtak olyanok is, akik akadálymentesítésre, balesetmegelőzésre vagy környezetvédelmi célok érdekében próbáltak ezúton támogatást szerezni. 

Gál Sándor rámutatott, fontos lenne, hogy a projekteket kezdeményező szervezetek mellett az úszók is népszerűsítsék a célokat, amelyekért úsznak, keressék a támogatókat, és ennek érdekében próbáljanak minél hatékonyabban mozgósítani. Mint mondta, a tavaly 500-700 között volt a támogatók száma, viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy ehhez szinte háromszor ennyi személyt, céget kell megszólítani. Jó eszköz lehet a közösségi oldal is, viszont nem elegendő, ezért javasolta a szervezeteknek, valamint az úszóknak, hogy próbáljanak egy jegyzéket készíteni a lehetséges támogatókról, majd személyesen is felvenni velük a kapcsolatot. A tegnapi sajtótájékoztatón néhány szervezet képviselője röviden ismertette a célokat, amelyekre adományokat gyűjtenek a május 25-i rendezvényen. Henter Csilla, a Bonus Pastor Alapítvány munkatársa elmondta: idén is, akárcsak tavaly, egy függő szenvedélybeteg terápiás költségeinek a fedezésére fordítanák az adományokat. Az Egészségügyi Világszervezet 2017-es jelentése szerint Románia világviszonylatban az 5. helyen áll, ami az alkoholfogyasztást illeti. Egyre magasabb a drog- és játékfüggők száma, főleg a fiatalok körében. Az alkohol-, drog- vagy játékfüggők többsége nehéz anyagi helyzetbe kerül a családjával együtt. Elveszítik a munkahelyüket, nemegyszer az otthonukat is, így nem tudják kifizetni a több hónapos terápia költségeit. 

A Romániai Samaritanusok Egyesületének a projektje révén újabb fiatalokat képeznének ki elsősegélynyújtásra, illetve a marosvásárhelyi  pedagógiai líceumnak vásárolnának ehhez szükséges eszközöket. Az évek során több mint kétezer fiatal vett részt az általuk szervezett elsősegély-tanfolyamokon – fejtette ki Horaţiu Varga. Elmondta, életek múlnak azon, hogy rosszullét esetén van-e a közelben valaki, aki szakszerűen tud elsősegélyt nyújtani addig, amíg az első mentőcsapat a helyszínre ér. 

Ötvenegy hátrányos helyzetű gyereket karol fel magyarfülpösi, valamint szászrégeni házában a Szivárvány Alapítvány, amelynek a működése veszélybe kerülhet, ha nem sikerül eleget tenni a tűzvédelmi előírásoknak. Ezért a jótékonysági rendezvényen a szükséges tűzvédelmi felszerelés megvásárlására gyűjt az alapítvány. Az összegnek egy részét már sikerült megszerezni, de 9 ezer lej még hiányzik – számolt be Ady István, az alapítvány vezetője. 

Hátrányos helyzetű fiatalok szakmai képzését és munkába állását támogatná az Outward Bound Románia projektje. Az OB szociális programjának a célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, 18 évet betöltő fiataloknak az életben való elindulását.

Az adományok révén öt hátrányos helyzetű fiatalnak szeretnének szakmai továbbképző programot biztosítani, amelynek köszönhetően a fiatalok a készségeiknek megfelelő szakmában szerezhetnének képesítést – ismertette a céljukat Samaj Imola, az OB munkatársa. 

A Stafánia óvoda minden évben benevez egy-egy projekttel a Swimathonra, gyűjtöttek már többek között játszóparkra, futóbiciklik vásárlására, idén azonban a környezetvédelem felé kacsingatnak, környezettudatosságra szeretnék nevelni az óvodába járó apróságokat – vázolta fel a kezdeményezést Sütő Edith óvónő.  Az adományokból többek között szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges szemetesedényeket, tárolókonténereket vásárolnának, illetve különféle nevelési eszközöket szereznének be. 

A „Mentsétek meg a gyermekeket” szervezet igen nemes célra gyűjt: a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó régi szülészet újszülötteket ellátó intenzív terápiás részlegének az egészségügyi eszközökkel való felszerelésére. 

A Diakónia Keresztyén Alapítvány célja, hogy az adományokból begyűlt összegre fogyóanyagokat vásároljanak, hogy az év végéig biztosítva legyenek a gondozottaik ellátásához szükséges kellékek. Sok ugyanis az idős ember, akik alacsony jövedelmük miatt nem tudják beszerezni a minőségi fogyóanyagokat. 

Az idén is lehet támogatni több tábor létrejöttét, ilyen például a Yuppi tábor, amelyben 15 diabétesszel élő kamasz vehet részt ingyenesen a támogatásoknak köszönhetően. 

Emellett a Hifa Románia Egyesület 65 jogosultjuk – fogyatékkal élők, krónikus betegek, valamint ezek gondozói – számára szervezne tábort, amelynek célja a közösségépítésen túl  a gondozók tehermentesítése, legalább a tábor ideje alatt. A többi projektről, illetve a támogatási lehetőségekről az esemény honlapján, a www.swimathon.ms oldalon lehet tájékozódni. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató