2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Huszadik évfordulóját ünnepli a Mustármag közösség

  • 2013-11-18 15:19:08

Péntek este, 22-én 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében újra bemutatásra kerül a Népemért vállalom című zenemű, mely Márton Áron püspöknek állít emléket. 

Létrejöttének huszadik évfordulóját ünnepli a hét végén, november 22-én és 23-án a Mustármag közösség, ebből az alkalomból péntek este, 22-én 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében újra bemutatásra kerül a Népemért vállalom című zenemű, mely Márton Áron püspöknek állít emléket. 
„Evangéliumi gyökerekből megújuló magyar népi lelkiség” – így hangzik a marosvásárhelyi Mustármag közösség mottója, amely mentén arculatát kialakítja, és mondanivalóját megfogalmazza. Ezáltal válik jellegzetessé a katolikus kisközösség a többi megújulást hirdető kisközösséghez képest. Azonban ennek az arculatnak a letisztulása egy hosszú folyamat eredménye volt.
A közösség tulajdonképpen egy katolikus plébános, Papp László személye köré szerveződik, aki a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején felismerte, hogy a hagyományos igényeket kielégítő pasztorációs munka mellett egy átgondolt, átfogó és szakszerűen kivitelezett megújulási mozgalomra van szükség. E missziós munkának érintenie kell a hívek szociális, művelődési, lelki és gazdasági életéhez kapcsolódó területeket. A közösség az elmúlt 20 év során számos szolgálatot felvállalt a megújulás, megtérés érdekében: gyerek-, ifjúsági és egyházközségi evangelizációs missziókat szervezett, kisközösségeket hozott létre, nép-evangelizációs szolgálatokat vállalt, 2005 óta működteti az egyházmegye által létrehozott Szent Imre Kollégiumot, illetve zeneművek írásával, előadásával is Erdély-szerte a hitben való megújulást, Istent szolgálják. 
A közösség fennállásának 20. évfordulója alkalmával a Márton Áron tiszteletére íródott Népemért vállalom című zeneművet mutatják be, amelyre nemcsak a közösség tagjait, hanem minden marosvásárhelyit szeretettel várnak. A belépés ingyenes.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató