2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr. 

Kedei Zoltán: Feltámadott


Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr. Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk. Zsolt 126,2-3.
Az egyik legrégebbi húsvéti hagyomány a húsvéti nevetés (risus paschalis). Johannes Oecolampadius svájci protestáns teológus írt először erről a szokásról, amelynek kialakulási ideje állítólag az egyházatyák korára tehető. A középkorban főleg szerzetestemplomokban gyakorolták, ahol Krisztus feltámadásának örömére igyekeztek megnevettetni a híveket. Később, mint oda nem illő cselekedetet, megpróbálták kiszorítani a húsvéti istentiszteletekről, s elsőként X. Kelemen pápa rendelte el, hogy a szokást be kell szüntetni, hiszen Aranyszájú Szent János is megmondta annak idején, hogy jó keresztyénhez nem illik a nevetés. Tiltó rendeletek később is születtek, ami arra enged következtetni, hogy e hagyományt nem volt ám olyan könnyű feledésbe meríteni.
Húsvét ünnepéhez közeledve azon gondolkoztam, hogy vajon ma mennyi öröm van bennünk? Netán „örömkiáltás”. Tudunk-e örvendezni annak, hogy „hatalmas dolgot tett velünk az Úr”? Látszik-e rajtunk, kifejezésre jut-e esetleg nevetés által, ami olyan, mint egy nemzetközi nyelv, amit mindenki ismer s mindenki megért?
Ma nincsenek tiltó rendeletek, s mégis, mintha nem a nevető vagy nevetni akaró emberek járnának istentiszteletekre. Arcunkra fagyott vonásokkal, amolyan faarccal ülünk sokszor a templompadokban, azon a helyen, ahol ráadásul örömhírt mondanak nekünk. A nevetés az egyik legfontosabb alapérzelemnek, az örömnek a kifejezési formája, s olyan érdekes, hogy míg az örömmel szorosan összefonódik a nevetés, addig az örömhír hirdetésével csak nagyon ritkán. Nem furcsa ez? Vagy úgy gondoljuk, hogy a vidámság csorbítja a szenttel való találkozás méltóságát? Nincs a nevetésnek semmilyen mágikus ereje, de arról meg vagyok győződve, hogy a teremtő Istennel való mély kapcsolat megélése együtt jár a derűvel. És akkor miért nem telik meg a szánk nevetéssel? Különösen ilyenkor, amikor az evangélium örömüzenete arról szól, hogy megadatott az új élet lehetősége minden ember számára. Ne hagyjuk sorvadni ezt a szép, régi húsvéti hagyományt, mert merem állítani, hogy az összes közül ez a legértékesebb, és a legszükségesebb.
Olyan sok ember jár-kel lógó orral ebben a világban. Sokan élnek reménység, vigasztalás és öröm nélkül, keseregve elrontott éle-tüknek a romjain. Mintha nem lenne újrakezdés, nem lenne új élet lehetősége a mi mennyei Atyánknál. Mintha nem lenne lehetőség őszinte bűnbánatra azért, hogy bocsánatot nyerjünk és felüdüljön az életünk. Ha önmagunkat vizsgáljuk, talán jogos a megállapítás, miszerint nincs újrakezdési lehetőség. Mi, emberek oly kevés esélyt adunk egymásnak, önmagunknak az újrakezdésre, megbocsátásra. De tekintsünk fel a bennünket kereső Atyára, aki irgalmas, türelmes, s bárkinél jobban szeret. Sárba tapossa, tenger mélyére veti megbánt bűneinket, minthogyha nem is léteznének, hogy kialakuljon a vele való őszinte bizalmas kapcsolat.
Kedves olvasó! Nem tudom, szoktál-e örülni, nevetni húsvét ünnepén, de most őszinte, szívből fakadó nevetést szeretnék arcodra csalni. Nem a legújabb viccel, nem a legújabb tréfás locsolóverssel, hanem a régi evangéliummal, ami arról szól, hogy van új élet, vannak új lehetőségek, van megbocsátott bűn, van kegyelem, van feltámadott Krisztus – nem csak úgy általában van, hanem úgy van, hogy mindez a tiéd lehet –, nem csak egyeseké, mint a főnyeremény, hanem mindenkié, s vele együtt az igazi, elmúlhatatlan öröm és békesség, amely hitelessé teszi a nevetést. Isten Fia nem azért támadt fel, hogy megmutassa nekünk azt, hogy mire képes, hanem azért, hogy ezáltal megszabadítson életünk két nagy ellenségétől: a bűntől és a haláltól. Mit gondolsz? Elegendő ok ez örömre, nevetésre? Kívánom minden keresztyén testvéremnek, hogy tapasztalja meg ezt az örömöt, és adja tovább, hogy mások is örvendezhessenek.
Czirmay Csaba Levente marosludasi református lelkész 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató