2020. szeptember 21., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az új pedagógiai filozófiák kiindulópontja mindig az éppen funkcionáló/meglevő iskolával szembeni elégedetlenség és az elavultnak tapasztalt iskolával szembeni bírálat.

Illusztráció


Az új pedagógiai filozófiák kiindulópontja mindig az éppen funkcionáló/meglevő iskolával szembeni elégedetlenség és az elavultnak tapasztalt iskolával szembeni bírálat.

Nemcsak a kilencvenes évek elején élte meg az értékváltás/értékválság időszakát az iskola. És az iskolával egyetemben a bennük működő, az ott őrlődő pedagógus is. Az iskolában minden fontos, csupán a gyermek mellékes. A kollegáim többsége tíz éve adja be ugyanazt a dossziét az illetékes kollegáknak/elvtársaknak. Idő- és papírpazarlás, idegőrlés, s a dossziékat menedzselő személyzet fizetése.

Lesz is munkahelye a szerencsés delikvensnek. Több sorbanállás és lihegés, időveszteség, anyagi kiadás után. S az alsó tagozatos kisiskolások azért kerülnek fel félanalfabétán az ötödik osztályba, mert négy év alatt öt tanítójuk volt. S a szülők nem csapnak az asztalra. Még sokára alakul ki a civil kurázsi. És csak egymás közt, suttogva merik elmondani az ide-oda dobott pedagógusok, hogy milyen kárt szenved az a gyermek, amelyiknek nyolcadik osztályban „cserélik ki” a matematikatanárát.

Nyilvánvaló tehát, hogy még mindig csak búvópatak módjára élnek/élhetnek olyan értékek, amelyeknek mindig és mindenkor harsogniuk kellene. A médiák egymást túllicitálva lihegik, hogy Európához tartozunk, sőt a schengeni falakon dörömbölünk immár. Ugyanakkor elamerikanizálódott fogyasztói társadalmat láttat a televízió, mutat az utca, az üzletek – és esetlegesen – a könyvstandok választéka. S a fogyasztói attitűd a bóvlira szavaz. Az kapós. Árad felénk a szellemi pillepalack. S a felismerésünk egyre inkább az, hogy az ember manipulált csordává változik.

Az iskola pedig újra divatba hozta a suttyomszárnyalást és visszatért az alázatosan jelentem világ. A miesnapi közoktatás kalodájában még mindig csak bátortalanul működhetnek a hatékonyabb, másmilyen környezetben tanult módszerek és mentalitás. Püski Sándor írja Németh Lászlóról, hogy ő „a jó ügynek nem csőcseléket akart toborozni, hanem nemességet nevelni.” És Coménius óta már mióta és hányszor tette fel önmagának a kérdést a pedagógia: Milyen is legyen az iskola? Oktatói vagy nevelői?

Hogy azóta sincs letisztult koncepció, és már a kényszerű kérdésfeltevésben is jelenvaló a zűrzavar, azt a családok érzik leginkább, mindahányszor hangtalanul szenvedik lézengő gyermekeik kilátástalan sorsát.

S hiába beszélt a hidegháború időszakában Albert Einstein arról, hogy akkori jelenünk alapproblémája már régen nem az atombomba, hanem az emberi szív. És arról, hogy vagy megújul az érzület, vagy elpusztul az élet. Naponta tapasztaljuk, hogy a problémák megoldásában leginkább az agresszió érvényesül. Pszichológiai vizsgálatok adnak hírt arról, hogy minél okosabb valaki, annál inkább tudja érvényesíteni agresszivitását.

S a mindenkori iskola célja lehet-e az, hogy okos gazembereket neveljen? Hiszen nem kell hosszú névsort felsorolni mindazokról, akiket példaképként propagál a média, egész a bogárevő celebekig. És ki és mi a celeb?

Nyilas Misi meg miért lúzer?

Én álmodhattam magamnak iskolát. Olyant, ahol bátran beszélhetek, hiszen már sok úri lócsiszárral voltam alkuban, sok út pora még mindig a talpamon.

Olyan iskolát, amelyikben biztosra vehetem, hogy nem engedek ki írástudatlant a kezem alól nyolcadik osztály végéig. Ahol a tanítás nem lóverseny. S a diák nem versenyló. Ahol boldogan nyújtózkodhatunk az időben és a szövegben. Hosszas tanári gyakorlatomban volt időm megtapasztalni, hogy akkor alakul ki a diák szöveghez való affinitása, ha „róla is szól”, az ő életéről. És az értelmezés során ráébred arra, hogy a tanári magyarázat akkor lesz teljes, ha ő maga is hozzáadhatja a szövegértelmezéshez a saját tudását. Legalább annyi múlik a tanár személyiségén, mint a tankönyvbe beválasztott szövegen. A diákok szeretik az olyan verseket, „amelyek szépen rímelnek, és kellemes olvasni vagy hallgatni őket…” , „amelyeknek jó a hangulata”, „humoros, derűs hangulatú, vidám verseket…” , vagy amelyek „… viccesek, vidámak és könnyűek.” De azokat is, amelyekben „szép, régi szavak vannak.” Nagyon oda kell figyelni az ilyen hangokra: „Azok nem tetszettek, amelyeket nem értettem.”

Hát… ilyen az én álomiskolám. A gyermekért van. S a gyermek nem fél a megmérettetéstől, s attól se, ha szakiskolába kerül. Mert ott tovább fejlődik. Már régen nem a négyütemű motorokat tanítják neki, hanem számítógépes programokkal gyárt gépalkatrészeket.

Szándéktalanul is a Don Quijote-i magatartást választottam. De a szülő is mindig a jobb felé törekszik.

S hinnünk kell azt, hogy tevékeny/céltudatos iskolaigazgatók, ha csodákat nem is művelhetnek, de képesek kedvező változásokat előidézni. Munkás és küzdő, együttműködő és érdekérvényesítő pedagógusszemélyiségek képesek élhető körülményeket megteremteni az iskolákban.

 

Csekéné Kolcsár Irén