2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Sylevy Salubriserv egy helyi hulladék- és szemétgyűjtő cégből nőtte ki magát az ágazat fontos szereplőjévé.

Fotó: Nagy Tibor


A Sylevy Salubriserv egy helyi hulladék- és szemétgyűjtő cégből nőtte ki magát az ágazat fontos szereplőjévé. Maros és Hargita megyében összesen 160.000 lakost szolgálnak ki. Ilyés Dénes, a cég vezérigazgatója – az országos szakmai testület, valamint a közüzemi szolgáltatások patronátusának tagja – vázolta fel a cég indulásának rövid történetét és jelenlegi helyzetét, a szelektív hulladékgyűjtésre fókuszálva.

2005-ben Csáváson az önkormányzattal, Szabó Levente polgármesterrel közösen kezdték a munkát, miután latolgatták, milyen jó lenne egy komoly hulladékgyűjtő céget létrehozni. Úgy képzelték el, hogy kapuról kapura járnak, s szelektíven gyűjtik össze a szemetet. A szolgáltatást el is kezdték, a környéken egyre több önkormányzat csatlakozott, ahhoz, hogy tíz év elteltével nagyon jól működő szelektív hulladékgyűjtő vállalkozássá váljon. A szemét 30 százalékát szelektíven gyűjtik az általuk lefedett településeken, bár a romániai jogszabályok 15 százalékos küszöböt írnak elő.

– Megértettük a lakossággal, az iskolás gyermekekkel, hogy környezetvédelmi szempontból miért jó szelektíven gyűjteni a szemetet. Így be tudtunk kapcsolódni a szelektív hulladékgyűjtő programba, amelyben partnerünk az ECO-ROM. Nyolc településen összesen 24 darab 2,5 köbméteres konténert helyeztünk ki. Örvendetes, hogy a lakosság a pillepalackot, a fémet és a papírt szelektíven gyűjti. Egyelőre az üveget nem gyűjtjük, mert Romániában nem találtunk céget, amely értékesítené az üveghulladékot.

A cég által lefedett övezetben 160.000 lakost szolgálunk ki, de a Közszolgálati Hatóság 300.000 személyre adta ki az engedélyt – mondta a cég vezérigazgatója.

A Sylevy Salubriserv 47 nagy és több kisebb kocsival gyűjti össze a hulladékot, köztük Bátoson, Tekeújfaluban, a Mezőségen Csáváson, Panitban, Madarason, aztán Gernyeszegen, Vajdaszentiványon, Sárpatakon, Pókában, Hargita megyében Korondon, Varságon, Galambfalván, Oroszhegyen, Kápolnásfaluban, Máréfalván, Fenyéden, Kányádon. Itt is mindenütt megtalálhatók a szelektív hulladékgyűjtés kellékei.

A szelektíven gyűjtött szemetet a maroskeresztúri Ormatinnál válogatják át. A legnagyobb probléma, hogy bár megépült a szentpáli szeméttelep, nem üzemel. A hét válogató- és átrakóállomás is megépült: a kakasdi, a balavásári, a szászrégeni, az ákosfalvi, a rücsi, a ludasi és a radnóti, de nem mindenik működik. Ha ezek mind beindulnának, úgy szétválasztanák a szemetet, hogy Szentpálra már csak a háztartási hulladék kerülne.

A cég 3,5-4 lejes díjért végzi a szolgáltatást, miközben Marosvásárhelyen a havi szemétdíj 8,9 lej.

Kérdésünkre, hogy az átszervezés alatt álló marosvásárhelyi Salubriserv esetleges csődje esetén van-e elegendő kapacitásuk Marosvásárhely köztisztasági teendőinek átvállalására, a válasz igenlő volt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató