Kérdezte az unokám egyszer. Ha a kérdést Magyarországon teszi fel, akkor egyszerű a válasz: nincsnek nyitva az üzletek.
Kérdezte az unokám egyszer. Ha a kérdést Magyarországon teszi fel, akkor egyszerű a válasz: nincsnek nyitva az üzletek. Mert bezáratta egy parlamenti döntés. Mi az a parlamenti döntés? És miért dühös az üzletekre? Kérdezné most már négyévesen, ugyanis már ki tudja mondani azt a komplikált szókapcsolatot, hogy parlamenti döntés, de nem érti. Erre én legyintenék, és inkább keresnék valami más fogódzót, amivel megvilágítanám előtte a vasárnap fogalmát.
Hát tudod, akkor mennek a nénik és a bácsik a templomba. Ja, bólint, és látom rajta, hogy zavarban van, mert a környezetében egyetlen bácsi vagy néni, kislány vagy rossz fiú sem megy templomba vasárnaponként. Igaz, máskor sem. Ez valószínűleg sokakban megütközést kelt, de Nyugaton, a művelt, szabad Nyugaton sincsenek zsúfolva a templomok, holott azokban az országokban, birodalmakban valaha működött az inkvizíció és nem volt államilag spriccelt ateista propaganda.
Jó, mondom, nézd meg, vasárnap reggel a legtöbb magyar tévé műsorán rajzfilmek, gyerekfilmek, bábos-bájos játékfilmek szerepelnek. Ez hat. Reám is, ugyanis olyankor, hét végén nincsen reggeli híradó, vagy csak a kincstári televízió sorolja a sikereket, tehát a hazaiakra fanyalodom, ahol egymást érik vasárnap reggel a vallási áhítatok, letartóztatások és mondén krónikák ismeretlen csirkefogókkal és csirkékkel, gügye gyermektévé, amelyben ugyanolyan harsány pionírlány-utódok szájából folyik a nacionalista szöveg, mint az anyjukéből harminc évvel azelőtt. Csak rafináltabban gügye és ortodoxul szivárványos.
Tudod, mondom felnőtt észjárással, onnan látod, hogy vasárnap van, hogy nem megyünk óvodába, nem kelünk korán. – Ezzel kellett volna kezdeni – mondja a feleségem. – Elég rápillantanunk a kalendáriumra, fali- vagy zsebnaptárra, a laptop kijelzőjére, óránkra, a telefonra, máris tudjuk, hogy vasárnap van. Ahá, válaszolja A., majd ha megtanulok olvasni és ismerem a számokat, ugye? Az iskolában.
Az még messze van. Szinte háromévnyire.
Bólintok. Ezzel mintha le is lenne zárva a vasárnap kérdése, nincs további teológiai és politikai vagy műsorpolitikai fejtegetés. Besorol a napok közé, talán piros betűssé is válik kicsiny tudatában, amikor hirtelen hozzám fordul, és azt mondja, tudom már, mikor van vasárnap! Ragyog az arca.
Honnan?
Hát nézd meg, nagyapa, az összes szemetek a kukából ki vannak dobálva. Minden piszkos. Vasárnap jönnek a mi szemétládánkhoz a hidegvölgyiek. Sokan, sokan.
Meghajolok érvelése előtt.
Várjuk a hétfőt, amikor jön a takarítóasszony és összelapátolja mindazt a dzsuvát, melyet rokonai, ismerősei, fel- és lemenői, unokafivérei és unokái dőzsölve szerteszórtak a törvényben is előírt piros betűs pihenőnapon.
