2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hollande szerint még mindig lehetséges a megállapodás

  • 2015-06-29 15:45:59

Franciaország azt szeretné, ha Görögország az eurózónában maradna, ezért kész a párbeszéd újraindítására a hitelezők és Görögország között, feltéve, ha megvan rá a közös szándék.

Franciaország azt szeretné, ha Görögország az eurózónában maradna, ezért kész a párbeszéd újraindítására a hitelezők és Görögország között, feltéve, ha megvan rá a közös szándék – hangoztatta hétfőn Francois Hollande francia államfő a görög válság miatt összehívott rendkívüli kormányülés után. „Franciaország készen áll. A párbeszéd folytatódhat. Ma még mindig megvan a megállapodás lehetősége, de ez holnap már a görögöknek a referendumon adott válaszán fog múlni” – mondta Hollande. „A görög népnek megvan rá a joga, hogy megmondja, hogyan képzeli a jövőjét” – hangsúlyozta a francia elnök. A július 5-i népszavazás „alapvető tétje az, hogy a görögök az eurózónában akarnak-e maradni vagy megkockáztatják a kilépést” – tette hozzá. Hollande szerint „a francia gazdaság jelenleg erős, sokkal erősebb, mint négy évvel ezelőtt, ezért nem kell tartania attól, ami történhet”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató