2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Október 3-án került sor a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a közvitára, ahol a Kárpátok sétányon lakóknak lehetőségük volt kifejteni véleményüket a lakhelyük közvetlen közelébe tervezett új Maros-híd kapcsán.

Fotó: Nagy Tibor


 

Október 3-án került sor a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a közvitára, ahol a Kárpátok sétányon lakóknak lehetőségük volt kifejteni véleményüket a lakhelyük közvetlen közelébe tervezett új Maros-híd kapcsán. A lakók felháborodását látva, Claudiu Maior, a polgármester tanácsosa megígérte, két héten belül megpróbálnak más helyet keresni a hídnak, és azt átiratban közlik az érintettekkel. Ennek már egy hónapja, és a lakókhoz azóta sem érkezett semmiféle hivatalos értesítés.

Amint arról lapunk már beszámolt, az október 3-i közvitán több mint félszáz városlakó jelent meg, hogy elégedetlenségét fejezze ki a Kárpátok sétányi új Maros-híd kapcsán, amely lakásuktól alig húsz-harminc méterre épülne fel.

A közvitán zömében idős személyek vettek részt, akik a Kárpátok sétányon lévő garzonblokkban laknak, illetve olyan fiatalabbak, akik azért vásároltak ott lakást, hogy csendes övezetben éljék mindennapjaikat. Nyugalmukat és lakásuk épségét érzik most veszélyben a negyed lakói, mivel a polgármesteri hivatal által tervezett új hídra a Május 1. strand és a garzonblokk között lehetne felhajtani, majd a Marost átszelve a túlsó oldalán, a Maros utcában érne véget. A garzontömbház lakói felháborodva tették szóvá, hogy az ingatlan így is rossz állapotban van, mi lesz akkor, ha áruval megpakolt teherszállítók százai fognak mellette naponta elhaladni. Emellett az új híddal még több autó haladna át ezen a szakaszon, ahol zömében keskeny utcák vannak, így még nagyobb forgalmi dugók alakulnának ki. A közvitán a lakók hangsúlyozták, nem a híd ellen tiltakoznak, hanem a tervezett helyszín ellen, és felvetették: miért nem inkább a víkendtelepi csónakázó melletti szakaszon, a Vízügyi Igazgatóság épülete közelében vezetik át a forgalmat és építik fel a hidat. Claudiu Maior azzal érvelt, hogy ez utóbbi megoldást nem tartja kivitelezhetőnek, mivel a túlsó oldalon Marosszentannához tartozó területeket érintene a híd, amelyekkel a város nem rendelkezik.

A lakók hajthatatlanságát látva viszont Maior arra kérte a résztvevőket, hogy hagyják meg elérhetőségeiket, és megígérte, hogy tárgyalni fognak a vízügy illetékeseivel, valamint Marosszentanna polgármesterével a lakók által javasolt változatról – azaz a csónakázó melletti utcában, a tömbházaktól távol vezessék át a forgalmat és a vízügy székhe-lyének közelében építsék meg a hidat –, majd két hét múlva átiratban közlik velük, hogy mire jutottak.

Két újabb változatot elvetettek, várnak a harmadikra

A lakók képviselői lapunknak megígérték, azonnal jelzik, amint választ kapnak a hivataltól, azonban ez a mai napig sem történt meg, ezért lapunk a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban próbált érdeklődni, mi az oka a késésnek. Napokba telt, míg végre választ kaptunk. Ioan Chiorean, a hivatal sajtóirodájának illetékese kifejtette, Claudiu Maior a főépítészen keresztül elrendelte, hogy a terv kidolgozója, a bukaresti Specialist Consulting cég mutasson be újabb változatot, egy olyant, ami a legkevésbé érintené hátrányosan a környezetet, és figyelembe veszi a lakók kérését, azaz legyen távolabb a garzonblokktól, illetve a Május 1. strand szomszédságában lévő garázsok is a helyükön maradjanak. – Egy olyan változatban gondolkodnak, amely kissé odébb, a víkendhez közelebb kapna helyet – mondotta Chiorean, ám lapunk kérdésére, hogy a „kissé odébb” már a Május 1. strand területe, pontosan hová képzelik el a hidat, már nem tudott választ adni. A sajtóiroda képviselője hozzátette, a tervező cég a múlt héten két újabb változatot mutatott be, viszont Claudiu Maior mindkettőt elutasította, mivel egyik sem veszi figyelembe a lakók kifogásait. Egy harmadik variánssal ezen a héten kell jelentkezzen a tervező. Chiorean szerint azonban a tervező céggel megkötött szerződésben nem volt szó arról, hogy újabb és újabb változatokat követelnek majd tőlük, így fennáll a veszély, hogy a tervező megelégeli és felmondja a szerződést. Kérdésükre elmondta, ameddig nincsen semmiféle konkrétum, nem látták értelmét annak, hogy értesítsék az érintetteket.

Meg szerettük volna kérdezni Ráduly Györgyöt, Marosszentanna polgármesterét, hogy megkeresték-e őt a marosvásárhelyi önkormányzat képviselői, illetve hogy kivitelezhető lenne-e a lakók által javasolt új helyszín, megegyezésre juthatnak-e a híddal kapcsolatos maros-szentannai területek kapcsán, ám többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk az elöljárót.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató