2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Július 22-én Sepsiszentgyörgyön tartott fórumot az RMDSZ kereszténydemokrata, illetve kisgazda és vállalkozói platformja. 


Július 22-én Sepsiszentgyörgyön tartott fórumot az RMDSZ kereszténydemokrata, illetve kisgazda és vállalkozói platformja. – Az az elképzelésünk, hogy a szövetség öt elismert platformja közös erővel indítson el egy olyan kampányt, amely megpróbálja leépíteni az ellenszenvet, ami még mindig létezik egyes helyi RMDSZ-vezetők részéről a platformokkal szemben – nyilatkozta a Népújságnak Kelemen Kálmán, a kereszténydemokrata platform elnöke. 
 
Az elnök szerint azt szeretnék bebizonyítani, hogy a jól működő platformok szerepe az RMDSZ keretében nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egész szervezet jól működjék. A fórumon a részt vevő platformok vezetői mellett jelen voltak parlamenti képviselők is, a sepsiszentgyörgyi kereszténydemokrata ifjúsági szervezet képviselői, a kovásznai polgármester és alpolgármester. 
Ülésnyitó beszédében Kelemen Kálmán az RMDSZ szerkezetét egy helikopter szerkezetéhez hasonlította, ahol létezik a felső vezetőség, és ennek a két felső szárny mozgatása felel meg. Alatta van a két alsó szárny, ezek a választók és az RMDSZ 
„közlegényei”. Kelemen Kálmán szerint ha a csúcsvezetés nincs összekötve ezzel a jelentéktelennek látszó alkatrésszel, akkor az egész irányítás megbukik, a gép, ahelyett, hogy felszállna, bukdácsolni kezd. Tehát azok az RMDSZ-vezetők, akik meg akarják szüntetni a platformokat, gyakorlatilag az RMDSZ-t tennék működésképtelenné – jelentette ki.
Darvas Kozma József alelnök Hogyan tovább, erdélyi magyarság? címmel tartott előadást, amelyben arról beszélt, milyen fontos dolgokat nem sikerült megvalósítani, és mire kell összpontosítani a jövőben, hogy a következő év sikeres legyen. Rámutatott, hogy most, amikor sorra „buktatják” el a magyar képviselőket, polgármestereket, nagyon fontos, hogy az ártatlanság vélelme szellemében, a végleges bírósági ítéletig kitartsanak mellettük, és bátorítsák őket. 
Tiesz János, Kovászna polgármestere arra mutatott rá, hogy bár városukban kétharmad-egyharmad a magyarság és a románság aránya, mégis megfeszített harcot kell vívniuk, hogy ezen a magyar határvidéken megtarthassák az értékeiket, és ne engedjék letarolni, elfelejtetni a magyarság hozzájárulását az évezredes civilizációhoz. Példának a szívkórház átnevezésének kísérletét, illetve az ortodox egyháznak ajándékozott szálloda példáját hozta fel.
A parlamenti képviselők arra kaptak 
„feladatot”, hogy vázolják, a jelenlegi körülmények között érdemes-e folytatni a parlamenti munkát.
Vass Levente, a kisgazda és vállalkozói platform elnöke elmondta, hogy platformja erősíteni szeretné az RMDSZ belső működését; ecsetelte a Maros megyei és marosvásárhelyi állapotokat, ahol véleménye szerint a választók annyira el vannak bizonytalanodva, hogy ha nem történik jó irányú változás, borítékolni lehet a sikertelenséget a jövő évi választásokon. Javasolta ugyanakkor, hogy az őszi SZKT előtt a platformok tartsanak közös fórumot, a közös cselekvés felvázolása érdekében. Az ifjúsági szervezet munkájáról Kiss Róbert alelnök számolt be. 
Meghívottként jelen volt Pakó Benedek egykori szászrégeni címzetes kanonok, akinek Willfried Martens-plakettet adtak át (fotó) azért a következetes munkáért, amivel segítette a szászrégeni magyar közösséget, felépítette a Noé Bárkája közösségi házat, lelkes munkát végzett a szoborparkkal, a rendszeres magyar találkozókkal. Pakó Benedek szerint jobban fel kellene mutatni a magyarság értékeit, főleg ott, ahol megpróbálják azt tagadni vagy meg akarják semmisíteni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató