Mikes életével sokat foglalkozott a Sepsiszentgyörgyön élt Veress Dániel, az ismert író és drámaíró. Egy kis könyvecskében, mely 1976-ban hagyta el a Kriterion könyvkiadót, összegyűjtötte Mikes-kutatásainak, elmélkedéseinek sorát Mikes és a szülőföld címmel.
(Folytatás múlt szombati lapszámunkból)
Mikes életével sokat foglalkozott a Sepsiszentgyörgyön élt Veress Dániel, az ismert író és drámaíró. Egy kis könyvecskében, mely 1976-ban hagyta el a Kriterion könyvkiadót, összegyűjtötte Mikes-kutatásainak, elmélkedéseinek sorát Mikes és a szülőföld címmel. A könyv utolsó előtti fejezete (Egy remekmű kalandjai) éppen felvetésünkre kíván válaszolni. Nem tagadható meg az eszmefuttatástól a szépség, az eredetiség, de benne van a kor lenyomata, a hetvenes évek Romániája is, amikor az egykori bécsi sajtócenzúra mindenhatóságáról ír – áttételesen saját koráról vall.
Mikes „hetvenegyedik esztendejének betöltése után, 1761. október 2-án, rövid betegség után pestisben hirtelen elhunyt, s a rodostói örmény temetőben csakhamar elhantoltatott”.
Ekkor kezdődnek a kérdések a levelek sorsát illetően.
Mikes hagyatékát – közvetlen hozzátartozója vagy még életben levő ifjúkori barátja nem lévén (…) csak olyasvalaki vehette át, aki Mikes halálakor Rodostóban lakott s személy szerint is valamicske köze volt az elhunythoz. Csak valaki, aki Mikessel személyes kapcsolatban volt, tudhatott a kéziratról s talán arról az akaratáról (a hirtelen jött halál megakadályozta Mikest végrendelet írásában!), hogy a levelek hazakerüljenek.
A Rákóczi-emigráció szorgalmas kutatói által összegyűjtött adatok arra vallanak, hogy ez az ember Horváth István volt. (…)
De ki volt Horváth István? A halotti anyakönyv latin nyelvű bejegyzése szerint 1799. szeptember 12-én halt meg Rodostón. Matuzsálemi kort ért meg, százhúsz éves volt halálakor! Hogy ez a meghökkentően magas életkor nem a képzelet terméke, az egy levéllel igazolható, melyet egy névvel magát meg nem jelölő „Magyar Orvos Doktor” írt 1794 májusában Rodostón tett látogatásáról, s ahol egyebek mellett ez olvasható: „Innen [Drinápolyból] mentem Tekirda nevezetű városba, mely deákul Rodostónak neveztetik; ez a város esik a Fehér-tenger partján, nagy Város hegyoldalban fekszik. Ez a Város, ahol kibujdosván Rákótzy Magyar Országból, a Török Tsászár engedelmével letelepedett. Adott néki a Tsászár egy egész utszát, ebben az utszában voltam szállva egy öreg Magyarnál, aki 116 esztendős, Horváth Istvánnak hívják, jól tud még most is magyarul, egészséges ember”. (Bécsi Magyar Mercurius, 1794. aug. 8-i, 63. szám.)
Elfogadván a Horváth életkorára vonatkozó adatokat, kiszámítható, hogy a 71 éves Mikes halálakor ő 82 éves volt.
Mi kapcsolhatta össze a két öreget? Elsősorban a közös emigráció, s amint egy további idézetből kitűnik – a fejedelem. (…) Egy másik lapközleményből az is kiderül, hogy Horváth a fejedelem környezetéhez tartozott, mi több, az is, hogy ő adta át a Leveleskönyet az azt hazahozónak. Idézzük a bécsi Hadi és Más Nevezetes Történetek című folyóirat 1789-i számában olvasható szerkesztői hír kérdésünkhöz tartozó sorait: „A Szelimnél szolgált hazánkfia Szolnokrul való a Tisza mellől. Mészáros nevezetű. Nevét azért tettük ki, hogy ezzel is megmutassuk eránta való háládatosságunkat, melyre azzal kötelezett bennünket, hogy itt Bétsben létekor egy igen ritka, magyarul írott Könyvvel ajándékozott meg, melyet ő Tekerdágból hozott ki, s mint bizonyította, néhai Rákótzi Ferentznek Horvát nevű ősz szolgájától kapta, aki azt vallotta, hogy az említett Könyvet Mikes Ádám (sic!), a Rákótzi Társa írta volna”.
A láncolat egyre pontosabban zár: a Rodostóban lakó Horváth István, Mikes barátja és a szegényes hagyaték őrzője, a magyarbarát Szelim travniki pasa udvarában élő és jelentős katonai tisztséget betöltő Mészárosnak adta át a Leveleskönyv kéziratát, aki azt Bécsbe vitte.
De kinek adta ott át? Pontosan annak, aki lapjában hálával nyugtázta a nagybecsűnek felismert ajándékot, a szerkesztő Görög Demeternek. Ő a harmadik személy, akinek kezében Horváth és Mészáros után a kézirat megfordult. Érdemes közelebbről megismerkedni vele, mert a kézirat további sorsában igen jelentős szerepe van.
Görög Demeter 1760-ban született. Bécsben jogot hallgatott, majd főhercegi családoknál nevelősködött. Kerekes Sámuellel együtt 1789-ben megindította a Hadi és Más Nevezetes Történetek címet viselő politikai szemlét, amely az 1788-ben kirobbant török háborúról közölt eseménybeszámolókat. A szerkesztők fokozatosan bővítették lapjukat – ma úgy mondanánk: profilját –, s gazdag hazai és külföldi híranyag közlésének biztosítottak teret.
A háború befejeztével 1792-től a folyóirat címét Magyar Hírmondóra változtatják, s a politikai közlemények mellett különös gonddal foglalkoztak az irodalom és az anyanyelv művelésének kérdéseivel. A korban óriási sikernek számított, hogy állandó olvasótábort, mintegy ezerötszáz előfizetőt tudtak biztosítani.
A császári városban megjelenő lap más feladatot is betöltött. Szellemi központjává vált egy kis haladó szellemű társaságnak. Ennek a ténynek jelentősége nem hanyagolható el, amikor a Leveleskönyv kiadásának előzményeit igyekszünk letapogatni.
A lapjában közölt, idézett hír arra mutat, hogy Görög (…) azonnal felismerte a Mikes-levelek irodalmi értékét és társadalmi hasznosságát. (…) Másrészt a mű tárgya is rendkívüli volt: a Rákóczi-emigráció története alkalmas anyag a tetszhalottá merevített Rákóczi-hagyomány felélesztésére és terjesztésére. (…)
Ám a Törökországi leveleket nem Görög Demeter adta ki, hanem Kultsár István! Miért nem Görög? És ki volt Kultsár?
Görögöt a kiadásban tárgyi és személyi okok egyaránt akadályozták. A Leveleskönyvet Bécsben az 1790-es évek elején, a szüntelenül vizslató rendőrkopók, gyanakvó cenzorok stb. szeme előtt megjelentetni képtelenségnek tűnt. Másrészt Görög – mint említettük – előkelő családoknál nevelősködött és bizonyosan voltak kapcsolatai az udvar felé is, ahonnan lapját, mely távolról sem volt egyértelműen lojális termék az önkényuralom szemszögéből nézve, támogatták, segítették. Görög egy politikailag „kényes” kiadvány szerkesztésével-kiadásával lapját is kockára tette volna. Szerkesztőtársa, Kerekes Sámuel pedig a Teréziánum tanára volt, tehát ha ő vállalkozik a dologra, állásával, kenyerével játszik.
Okos, óvatos emberek voltak a bécsi szellemi kör tagjai. Többszörösen biztosított, mindenben indokolt óvatosságból esett választásuk a hazafias lelkületű, a nyelvi és széptani kérdésekben járatos szombathelyi tanárra, akinek további gyümölcsöző pályafutása is igazolta Görögék bizalmát. (…)
Megjegyzendő – a Leveleskönyv kiadását közös akciónak fogva fel –, hogy Kultsár az előkészítésben segítséget kapott Révai Miklóstól is, aki nemcsak kiváló nyelvész volt, hanem a régi magyar irodalom egyik első kiadója és kiadója is. (…) [Anyagiakban pedig Festetics György gróf támogatta a vállalkozást.]
A könyv szedését feltehetően 1793-ban végezték. Keltezése elárulja az előszó írásának időpontját: „Írtam Szombathelyen N. Vas Vármegyében Böjt Előhavának 18-dik napján 1794”. A mű 1792-ben megkapta a cenzori engedélyt, az előszó 1794-ből kelt, s a cenzor – állítja Veress – nem látta azt. A megváltozott politikai körülmények között talán nem is jelenhetett volna meg, de Kultsár ügyesen trükközött a két évvel korábbi engedély birtokában.
*
Mindannyiunk közismert e-lexikonában, a wikipaedián ma is az olvasható, hogy a Mikes Törökországi levelek címe Kultsártól, a kiadótó származik, aki azt a censor kívánságára változtatta meg. „Az egybekötött 207 fiktív levél a magyar széppróza első alkotása. Mikes Törökországi leveleit II. Rákóczi Ferencnek egy Horváth István nevű szolgája őrizte, és tőle került a bécsi magyar irodalmi társaság egyik tagjához, Görög Demeterhez. Görög Demeter pedig tovább adományozta a leveleket Kultsár Istvánnak, s ő adta ki 1794-ben elsőnek a P. E. grófnőhöz címzett Mikes-féle leveleket Szombathelyen. Kultsár örököseitől Toldy Ferenc vásárolta meg 1858-ban. Bartakovics Béla érsek 1867-ben ’szerezte’ meg az eladósodott Toldy Ferenctől a bujdosó székely leveleit, a főpap pedig az egri főegyházmegyei könyvtárra hagyta.”
A kutatás azonban nem állt meg, a címben megfogalmazott talány tovább szedi „áldozatait”. Egy, a témába vágó, de általam sajnos nem látott kiadványban újabb érdekes feltévesekre, következtetésekre, kutatási eredményekre bukkantam. Íme, ahogyan azokat Török Zsuzsa 2013-as recenziójában bemutatja:
„A Mikes-kutatás egyik központi, máig megnyugtatóan nem tisztázott kérdése, hogy a Törökországi levelek kézirata Mikes halála után hogyan, milyen közvetítéssel jutott Magyarországra. Hopp Lajos, a kritikai kiadás sajtó alá rendezője szerint a rodostói emigráció iratai nem Franciaországon keresztül jutottak az országba. Megállapításával szemben a kötetben Tóth Ferenc írása sorakoztat több, igen valószínű ellenérvet (Mikes Kelemen és a francia diplomácia). A tanulmány franciaországi és ausztriai levéltári források alapján tárja fel Mikes Kelemen és a törökországi francia diplomaták kapcsolatait. Az Oszmán Birodalom 16. századi előretörésével Konstantinápoly a muzulmán Mediterráneum diplomáciai központjává vált, ahová a jelentős európai közösségek diplomáciai és kereskedelmi képviseleteket delegáltak. Így jött létre a konstantinápolyi francia nagykövetség is, amellyel Mikes törökországi emigrációja során folyamatosan kapcsolatban állt. A franciaországi és rodostói emigránsoknak tehát a törökországi francia nagykövetség révén is jó kapcsolataik voltak egymással; a Rákóczi-kéziratok egy része francia diplomáciai közvetítéssel került Franciaországba. A magyar irodalmi közéletben a Mikes-levelek éppígy azokban az években bukkantak fel, amikor a franciaországi emigráció nagy része a francia forradalom idején visszatért Magyarországra. A tanulmányíró szerint valószínű, hogy a korábban, a Rákóczi-kéziratokkal együtt Franciaországba került Mikes-levelek is így jutottak Magyarországra. Tóth Ferenc érvelése meggyőző, hipotézise igazolását további források felbukkanása tenné lehetővé.
A kézirat magyarországi története sem tisztázott kellőképpen. Kultsár Istvánhoz, a szöveg 1794-es első sajtó alá rendezőjéhez való kerülésétől egészen mai lelőhelyéig, az egri Érseki Könyvtárig több homályos pont is tarkítja útját. Nem tudni bizonyosan például, hogy Kultsár mi módon jutott a kézirat birtokába. Hopp Lajos bécsi kapcsolatokat feltételezett, ám a fenti kutatások kérdésessé teszik megállapítását. Kultsár Istvántól Toldy Ferenchez került a kézirat, aki 1861-ben egy életrajzi értekezéssel kiegészítve ismét sajtó alá rendezte, majd tőle került az egri könyvtárba 1867-ben. Hopp Lajos feltételezését, mely szerint az irodalmi ritkaságok gyűjtéséről közismert Bartakovics Béla egri érsek megvette volna a kéziratot, Tüskés Gábor kézirat- és levéltári kutatásokon alapuló érvelése árnyalja meggyőzően (Hogyan jutott a Törökországi levelek kézirata Toldy Ferenctől Bartakovics Bélához Egerbe?). A Toldy–Bartakovics- és Toldy–Ipolyi Arnold-levelezés részletes vizsgálatával a tanulmány meggyőzően mutatja ki, hogy az 1860-as években anyagi gondokkal küzdő Toldynak tartozása volt az egyik egri alapítványi pénztár felé, Bartakovics érsek pedig ennek az adósságnak a fejében jutott a kézirat tulajdonába. A kézirat Egerbe kerülésének meggyőző magyarázata mellett a tanulmány a tudóslevelezések eddig feldolgozatlan csoportjainak a kutatások során hasznosítható magyarázó erejére is felhívja a figyelmet.”2
2 (Író a száműzetésben: Mikes Kelemen, szerk. Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2012. (Historia litteraria, 28). Török Zsuzsa recenziója in: Reciti. Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tartalomszolgáltató portálja. http://reciti.hu/2013/939
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
