Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-09-13 12:38:03
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
(Folytatás szeptember 7-i lapszámunkból)
KARÁCSONY BENŐ (Gyulafehérvár, 1888. szept. 7 – koncentrációs tábor, 1944): író. Jogi tanulmányait Kolozsvárott végezte. 1914-ig ügyvédi irodákban dolgozott, majd az I. világháború után kolozsvári ügyvéd. 1924-ben Marosvásárhelyen jelent meg Tavaszi balladák c. novelláskötete, az 1923–24-es évadban játszotta a kolozsvári színház Válás után c. színművét. Fiával együtt a nyilasterror áldozata lett. Írásaiban az erdélyi kisvárosok különc figuráinak eltorzult életét mutatta be. A polgári társadalmat az erkölcsi elvek alapján bírálta. Művei: Pjotruska (r., Kolozsvár, 1927); Új élet kapujában (r., Kolozsvár, 1932); Napos oldal (r., Kolozsvár, 1936); A rút kiskacsa (színmű, Kolozsvár, 1937); Utazás a szürke folyón (r., Kolozsvár, 1940); A megnyugvás ösvényein (r., Bukarest, 1946).
HEGEDŰS ISTVÁN (Kolozsvár, 1848. szept. 7 – Orosháza, 1925. dec. 31.): irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1896, r. 1910). A kolozsvári református kollégiumban, ezután a pesti ref. teológián, majd a berlini, később a lipcsei egyetemen tanult, 1872-től a kolozsvári ref. kollégium tanára, 1881–87 között igazgatója. 1886-tól a kolozsvári egyetem magántanára. 1887-től a kolozsvári, 1890–1919 között a bp.-i egyetemen a klasszika-filológia tanára. 1893-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Hosszabb ideig a Philologiai Társaság Elnöke. Az Erzsébet Népakadémia megalapítója. Számos klasszika-filológiai, összehasonlító mitológiával, irodalomtörténeti és a magyar humanizmus történetével foglalkozó tanulmánya jelent meg. Drámai költeményeit (A költő leánya, Éjféli párbaj) a kolozsvári Nemzeti Színház előadta (1881). Sokat fordított, főleg Aiszkhülosz, Menandrosz, Janus Pannonius, Goethe, Schiller, Grillparzer műveiből. Apáczai Csere János munkáiból, továbbá magyar humanista írók alkotásaiból adott ki. – Művei: Utilismus a nevelésben (Bp., 1879); Költemények (Bp., 1881). Irod. Huszti József emlékbeszéde (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1932)
GÁBOR ISTVÁN (Nagyvárad, 1908. szept. 9 – Nordhausen, 1944. nov. ?): újságíró, író. Középiskoláit Nagyváradon végezte, 1928-tól Franciaországban és Belgiumban tartózkodott. Az Újságíró Akadémiát anyagi nehézségei miatt nem tudta elvégezni, alkalmi munkából élt, néhány cikkét közölte a Volonté és a Weltbühne. 1930-ban visszatért szülővárosába, ahol a Nagyváradi Napló munkatársa. Egy év múlva – Bárdos Lászlóval együtt – a marxizmushoz közel álló Szabad Szó szerkesztője. 1932-ben Turnowsky Sándorral együtt kezdeményezője a Manifestum c. antifasiszta kiadványnak, amely Sallai és Fürst halálos ítélete ellen tiltakozott. 1933-ban Erdély Ír c. antifasiszta havi szemlét indított Nagyváradon, amelynek három száma jelent meg. Akkor már a Brassói Lapok munkatársa; Brassóba költözött, s 1937-től a lap irodalmi mellékletének szerkesztője. Több publicisztikai írása és novellája jelent meg a Független Újság és a Korunk hasábjain, valamint gyűjteményes kötetekben. 1940 őszén egy ellene indított sajtóper elől menekülve Marosvásárhelyre, majd 1942 elején Kolozsvárra költözött. Bory István álnéven a bp.-i Kelet Népe és Magyar Nemzet, Körösi István álnéven a kolozsvári Estilap munkatársa. 1944-ben bekapcsolódott a Békepárt munkájába. A német megszállás után Auschwitzba deportálták; az utolsó róla szóló hírek 1944. nov. 27-ről származnak a nordhauseni lágerből. Intellektuális publicisztikája a romániai magyar közírás humanista-antifasiszta szárnyához kapcsolódik. Fontosabb művei: A „Fekete macska” szálloda (kisr., Brassó, 1935); Ember, aki talán csak figura (Korunk, 1935. 4. sz.); Égő Spanyolország (Estebano Roberto álnéven, brosúra, Nagyvárad, 1938). Önéletrajzi regénye a német megszállás után elveszett.
KNALLER GYŐZŐ (Brassó, 1873. szept. 11 – Bp., 1932. júl. 14.): szociáldemokrata politikus, miniszter, eredetileg péksegéd. 1892-től tagja volt a szociáldemokrata pártnak. 1898-tól a brassói, majd a segesvári szociáldemokrata pártszervezet titkára, 1911-től Bp.-en a párt német országos választmányának tagja, 1917-től titkára. Az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalom idején a Német Nemzeti Tanács alelnöke. A Tanácsköztársaság idején háttérben maradt, az ellenforradalom győzelme után a Peidl-kormány nemzetiségi minisztere (1919. aug. 1–6.), majd 1922-től a második ngy. tagja.
TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ (Nagybánya, 1888. szept. 12 – Bp., 1969. jún. 12.): író, Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1931, 1934), Kossuth-díjas (1949), a 20. sz.-i magyar prózairodalom kiemelkedő alakja. Munkássága mennyiségében is jelentős, sajátos formai és tartalmi értékei pedig a magyar próza legjobbjai közé emelték. – Fontos művei: A tavasz napja sütötte (elb., Bp., 1911); Viszontlátásra, drága… (r., Bp., 1916); Kísérletek, ifjúság (elb., Bp., 1918); A két zöld ász (r., Bp., 1922); Kakuk Marci ifjúsága (r., Bp., 1923); A céda és a szűz (kisr., Bp., 1925); A margarétás dal (r., Bp., 1929); Kakuk Marci a zendülők közt (r., Bp., 1934); Legenda a nyúlpaprikásról (r., Bp., 1936); Egy ceruza története (r., Bp., 1948); Egy kézikocsi története (r., Bp., 1949); Misi mókus kalandjai (mese, Bp., 1953); Egy biciklifék története (r., Bp., 1955); Nagy árnyakról bizalmasan (emlékezések, Bp., 1962); Reköttes (r., Bp., 1963); Életem regényei (önéletrajzi írások, Bp., 1968).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.