Híres erdélyi magyarok
2013-07-19 13:18:12
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Júliusi évfordulók
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
12. BALOGH KÁROLY (Máramarossziget, 1823. júl. 22. – Máramarossziget, 1887. júl. 1.): színész, színigazgató. 19 éves korában egy szatmári vándortársulatnál lépett színpadra először. 1864-ben Kolozsvárott játszott, a szabadságharc kitörésekor honvédnek állt, s a világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült. 1856-tól a kolozsvári, majd az aradi s ismét a kolozsvári társulatnál, 1868 után kisebb vidéki társulatoknál tengődött. Élete utolsó éveit nagy nyomorban a máramarosszigeti menházban töltötte.
13. NYULAS FERENC (Köszvényesremete, 1758. júl. 25. – Kolozsvár, 1808. dec. 27.): Erdély főorvosa. Orvosi tanulmányait Bécsben végezte, 1788-ban Pesten avatták orvosdoktorrá. Szamosújváron, majd Kolozsváron dolgozott. 1806-tól Erdély főorvosa. Különösen nagy érdeme, hogy megvalósította a kémiai analitikai irányzatot. A mangán egyik felfedezője, ezt Klaproth előtt leírta. A hús konzerválására szénsavat ajánlott. A Jenner-féle himlőoltás egyik korai propagálója. Fő műve Az erdélyországi orvosi vizeknek bontásáról közönségesen (Kolozsvár, 1800).
14. NAGY IMRE (Zsögöd, 1893. júl. 25. – Csíkszereda, 1976. aug. 22.): festő, főiskolai tanár. 1914-ben a csíkszeredai tanítóképzőben szerzett oklevelet. Az I. világháborút követően szobrászattal foglalkozott, Bp.-re jött. 1918-ban beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, itt már rajz- és festőművészetet tanult, mestere Olgyay Viktor volt. 1920–22-ben a kecskeméti művésztelep ösztöndíjasa, s 1922-ben a művésztelep kiállításán szerepeltek képei első ízben közönség előtt. 1924-ben véglegesen Erdélybe, Zsögödre költözött. A csíki táj, a székelyek vonzásában alkotta műveit. Az 1920-as években több egyéni tárlata volt, főleg Kolozsvárott és Brassóban. 1928-ban Olaszországban, majd Ausztriában és Németországban járt tanulmányúton. Egyik alapító tagja a Barabás Miklós Céhnek, 1930-ban ennek tárlatán is szerepelt. 1929-ben és 1933-ban a bukaresti Salonul Oficialban volt kiállítása. 1936–37-ben gyűjteményes kiállítását rendezték Bp.-en. Egy évvel később egyéni tárlata nyílt Londonban. 1942-ben, 1958-ban, 1963-ban, 1973-ban Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Bukarestben voltak gyűjteményes kiállításai. 1949-ben a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola akvarelltanárává nevezték ki. Születésének nyolcvanadik évfordulóján (1973) megnyílt a zsögödi Nagy Imre-képtár és az Augusztus 23. érdemrend I. fokozatával tüntették ki. 1974-ben a csíkszeredai Mikó-várban nyílt retrospektív kiállítása. 1976-ban Bp.-en az MNG-ben rendeztek gyűjteményes kiállítást műveiből. Műveit múzeumok őrzik Erdély-szerte. Negyvennégy vásznát a marosvásárhelyi Teleki Tékának ajándékozta, 1959-ben ezekből alakult meg a Nagy Imre Galéria. Kétszáz rajzát László Gyula válogatásában és előszavával a bukaresti Kriterion Kiadó adta ki 1973-ban.
15. RÁSKAI ZOLTÁN (Nagyenyed, 1903. júl. 25. – Bp., 1978. ápr. 9.): asztrogeodéta mérnök. Nagyenyeden a Bethlen Kollégium tanulója, majd a bp.-i műegyetemen 1933-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1934-től 1952-ig az Állami Földmérés győri felügyelőségén vállalt munkát, 1943-tól főmérnöki beosztásban dolgozott. Földmérői, majd 1958-ban háromszögelő mérnöki szakvizsgát tett. Egyik jelentős feladata volt a Magyar-Csehszlovák Határbizottság keretében 1949-ben az Aggteleki Cseppkőbarlangban az országhatár átmetszési vonalának a kitűzése. Matematikai tudása folytán elismert szakembere volt a vetületi és kiegyenlítési számításoknak. Ez vezette a földrajzi helymeghatározások területére, a nemzetközi asztrogeodéziai összekapcsolási mérésekhez (Potsdam, Varsó, Prága, Pulkovo). Részt vett a Varsó, Prága, Szófia hosszúságkülönbségek meghatározásában. 1952-től az Országos Földméréstani Intézet (jogutódja a Bp.-i Geodéziai és Térképészeti Vállalat) mérnöke, nyugdíjazásáig.
16. JANCSÓ BÉLA (Marosújvár, 1903. júl. 25. – Kolozsvár, 1967. júl. 28.): író, orvos. ~ Elemér bátyja. 1921-ben a bp.-i, 1922–24-ben a kolozsvári egyetem orvostanhallgatója. Rendszeresen írt az Ellenzék és az Újság c. lapokba. 1923-ban kiadott egy kötetet Versek, elbeszélések, tanulmányok tizenegy fiatal erdélyi írótól erdélyi művészek rajzaival címmel. 1924–27-ben a szegedi egyetemen medikus, közben a Nyugatnak, a Vasárnapi Újságnak írt esszéket, kritikákat. 1928-ban visszatért Kolozsvárra, s oklevelet (1933), ugyanebben az évben fogorvosi szakképesítést is szerzett. Orvosi értekezése, Az Erdélyt 1742–43-ban pusztító pestisről (1933), orvostörténeti érdeklődését mutatja. 1933–44-ben a kolozsvári Református Líceumban iskolaorvos és közegészségtanár volt. Részt vett Dimitrie Gusti bukaresti szociológus professzor falukutatásában. Sokoldalú kritikusi érdeklődésében helyet kapott a festészet, a színjátszás, az előadóművészet, a zene és az orvosi ismeretterjesztés is. 1940-től a kolozsvári egyetem Orvostörténeti Intézetének tanársegédje, majd harctéri szolgálatra vonult be. 1945-ben kiütéses tífuszából gyógyulóban visszatért Kolozsvárra, a bőrgyárban üzemi fogorvos, majd a kolozsvári Bolyai Egyetem könyvtárában dolgozott. Állását megszüntették. 1959-ig magánorvos, fogorvosi gyakorlatot folytatott. 1959–61-ben iskolai fogorvos volt. Írói tevékenységét abbahagyta. Közlekedési baleset áldozata lett. – F. m. Date nouă despre epidemia de ciumă din 1742–43 in Ardeal (Erdély) (dissertatio, Cluj, 1933); Irodalom és közélet (összegyűjtött cikkei, esszéi, tanulmányai, Mikó Imre előszavával, Bukarest, 1973).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
