Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000-1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)
GAÁL ALAJOS (Ditró, 1889. aug. 21. – Bp., 1967. nov. 30.): szerkesztő, közíró. A székelyudvarhelyi római katolikus főgimnáziumban érettségizett, orvosi diplomát a kolozsvári egyetemen szerzett. 1918-tól Gyergyóalfaluban járási, 1924-től Gyergyószentmiklóson körorvos, 1925-1930 között a Székely Szó c. politikai hetilap szerkesztője. Önállóan megjelent Jegyzetek Gyergyó gazdasági csődjéhez c. tanulmányában feltárta a gyergyói székelység elszegényedésének okait. Novelláit, alkalmi színdarabjait a Keleti Újság, Erdélyi Szemle, Független Újság, Pásztortűz közölte. Dávid Istvánnal közösen szerzett Székely guzsalyos c. daljátékát 1935-ben mutatta be a kolozsvári Magyar Színház.
LÁSZLÓ MIHÁLY (Istensegíts, Bukovina, 1849. aug. 26. – Bp., 1932, márc. 29.): tanár. író. Jogot és filozófiát a bp.-i és bécsi egyetemen tanult, 1872-től több lap munkatársa. 1875-ben a bukovinai székelyek között szociográfiai kutatásokat végzett. 1876-ban fővárosi tanár, majd 1878-ban magángimnáziumot alapított, amelyet 1919-ig vezetett. Szorgalmazta a bukovinai székelyek hazahozatalának gondolatát. A Vasárnapi Újság segédszerkesztője 1887-től, rövid megszakítással, 1918-ig országgyűlési képviselő szabadelvű párti, ill. nemzeti párti programmal. Alapító tagja volt a Petőfi Társaságnak (1876). F. m.: Keleti testvéreink (Bp., 1882); Harc a katholikus egyház ellen (röpirat, Bp., 1893); A pokol torkában (elb., Bp., 1898).
ASZTALOS ISTVÁN (Mikeszásza, 1909. aug. 28. - Kolozsvár, 1960. márc. 5.): író, a romániai magyar széppróza jelentős képviselője. Szegény vasúti tisztviselőcsaládban született. A kolozsvári ref. gimnáziumban csak két osztályt végzett el, szülei tovább taníttatni nem tudták. Előbb erdőmunkás, napszámos, kőfaragó, végül szövőmunkás. Ezen az életpályán szerezte azokat az élményeket, amelyeket később novelláiban, 3 regényében feldolgozott. 1934-ben került Kolozsvárra, itt írta meg első regényét: Elmondja János (1939), melyben bátor és hiteles korképet rajzolt az 1930-as évek erdélyi társadalmáról. 1945-től 1950-ig a Falvak Népe, 1956-tól a Napsugár c. gyermeklap főszerkesztője. Novelláinak és regényeinek fő témája a falusi osztályharc és a városi munkásság építőmunkája. F. m.: Üröm (elb., Kolozsvár, 1940); Fekete macska (dráma, 1943); Feleselj, kisfiam (két egyfelvonásos, Kolozsvár, 1945); Író a hadak útján (r., Kolozsvár, 1946); Szél fúvatlan nem indul (r., Kolozsvár, 1949); Tizennégy ökrös gondok (riportok, Kolozsvár, 1951); Fiatal szívvel (r., Kolozsvár, 1952); Vád és panasz (elb., Bukarest, 1954); Házunk tája (riportok, Kolozsvár, 1954); Emberség (elb., Kolozsvár, 1958); Megszépült öregség (elb., Kolozsvár, 1959); Bátor fiúk (ifj. elb., Kolozsvár, 1959). Műveinek ötkötetes gyűjteménye 1962-ben jelent meg.
