Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-05-03 13:24:17
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
1. ÓVÁRY-ÓSS JÓZSEF (Dés, 1913. máj. 2. – Bp., 1981. jan. 30.): újságíró, kiadói szerkesztő. A kolozsvári református gimnázium elvégzése után 3 évet végzett a kolozsvári tudományegyetem természettudományi karán. Miután megnyert egy irodalmi pályázatot, a kolozsvári Ellenzék c. napilap munkatársa lett. 1938–1939-ben az Aradi Hírlap szerkesztője. Baloldali-liberális újságírói tevékenysége miatt a jobboldali román körök hevesen támadták. 1939-ben Mo.-ra szökött. Észak-Erdély visszacsatolása (1940) után a kolozsvári Ellenzék egyik szerkesztője. 1944-ben behívták katonai szolgálatra, és haditudósító lett. 1945–1949-ben hadifogoly volt a SZU-ban. Hazatérése után nem kapott újságírói állást, s évekig segédmunkából élt. Később az Akadémiai Kiadó külső munkatársaként angol, francia és latin nyelvű kiadványok lektorálását végezte. 1959-től nyugdíjazásáig (1973) a Medicina Könyvkiadó felelős szerkesztője. Cikkei különböző lapokban jelentek meg, sokat foglalkozott a magyar orvosi szaknyelv kérdéseivel. A magyar orvosi szaknyelv helyesírásának néhány kérdése (Bp., 1963). Fordításai jelentek meg román nyelvből. Tagja volt az MTA Szaknyelvi Bizottságának.
2. TREIBER JÁNOS (Debrecen, 1913. máj. 4 – Kolozsvár, 1975. nov. 7.): geológus. A kolozsvári egyetemen 1937-ben tanári oklevelet szerzett, 1941-től ugyanott az ásvány- és földtani tanszéken gyakornok, tanársegéd, majd docens. Főként a szerkezeti kőzettannal foglalkozott. Több munkája jelent meg az erdélyi Kelemen-havasok, a Görgényi-hegység és a Hargita földtani szerkezetéről, vulkanológiájáról, kőzettanáról. Ásvány-kőzettani és kémiai vizsgálatok alapján különítette el a vulkáni kitörések egyes fázisait. Vizsgálta e hegységek agyagásványos zónáit, ásványosodását, az Erdélyi-medence agyagos üledékeit, talajait. 1949–1973 között 51 cikke, könyve, jegyzete jelent meg, nagyobb részben román nyelven. – Fontos munkái: Marosfő környékének geológiája (Studii Cerc. de Geol. şi Geogr., 1958); Petrografia rocilor eruptive şi metamorfice (Bucuresti, 1963).
3. ASZTALOS SÁNDOR (Máramarossziget, 1823. máj. 5. – Genf, 1857. febr. 17.): honvéd ezredes. Az 1849. febr. 8-i aradi csatában tűnt ki. A 29. zászlóalj zászlajával kezében visszavezette Aradra a menekülésre kész sereget, és elűzte a vár felmentésére jött temesvári őrséget. 1849-ben Hamburgba, majd Londonba került. 1851-ben részt vett az emigránsoknak azon az ülésén, melyen elhatározták Kossuth ünnepélyes fogadtatását. Utána Brüsszelbe, majd Genfbe ment. Itt párbajt vívott Strezeleczky Ágost lengyel emigránssal, volt magyar honvéd ezredessel, aki a párbajban megölte.
4. LENGYEL ENDRE (Szamosújvár, 1893. máj. 8. – Bp., 1981. márc. 16.): geológus, főiskolai és egyetemi nyilvános rendkívüli tanár (1940), a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1956). A kolozsvári tudományegyetemen előbb tanári oklevelet szerzett (1921), majd geológia főtárgyból doktorált (1922). Ugyanitt gyakornok, 1918-tól tanársegéd. Az I. világháborúból hadirokkantként tért haza. A szegedi tudományegyetemen adjunktus (1924), majd magántanár (1928). Olaszországban a recens vulkanizmust tanulmányozta, a cataniai egyetemen meghívott előadóként a harmadidőszaki magyar és olasz vulkanizmus párhuzamosításáról tartott előadást (1930).
A bp.-i Tanárképző Főiskola tanára (1939), a következő évben egyetemi nyilvános rendkívüli tanár. A Földtani Intézet állományába 1949-ben került, ahol nyugdíjazásáig (1959) tudományos főmunkatársként, majd még hat évig a Bányászati Kutató Intézetnél dolgozott. Felsőfokú oktatómunkáját a Műszaki és Gazdaságtudományi Akadémián fejezte be (1949–1952). Ásványtannal és kőzettannal foglalkozott. Kutatómunkája az ország csaknem valamennyi vulkáni területére kiterjedt, legbehatóbban a Tokaj-hegységet, a Börzsönyt és a Dunazug-hegységet tanulmányozta. A vulkanitok zárványainak kimutatásával értékes adatokat szolgáltatott a medencealjzat kőzettani kifejlődéséhez. Úttörő munkát végzett az alföldi homokok ásványtani összetételének elemzésével és régészeti értékű cseréptárgyak kőzettani vizsgálatával. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a százat. A Magyarhoni Földtani Társulatnak több évig főtitkára, 1978-ban tiszteletbeli tagja.
(Folytatjuk)