Híres erdélyi magyarok (1000–1990)
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000–1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)
HEGEDŰS ISTVÁN (Kolozsvár, 1848. szept. 7.– Orosháza, 1925. dec. 31.): irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1896, r. 1910). A kolozsvári ref. kollégiumban, ezután a pesti ref. teológián, majd a berlini, később a lipcsei egyetemen tanult, 1872-től a kolozsvári ref. kollégium tanára, 1881-87 között igazgatója. 1886-tól a kolozsvári egyetem magántanára. 1887-től a kolozsvári, 1890-1919 között a bp.-i egyetemen a klasszika-filológia tanára. 1893-tól a Kisfaludy Társ. tagja. Hosszabb ideig a Philologiai Társaság elnöke. Az Erzsébet Népakadémia megalapítója. Számos klasszika-filológiai, összehasonlító mitológiával, irodalomtörténeti és a magyar humanizmus történetével foglalkozó tanulmánya jelent meg. Drámai költeményeit (A költő leánya, Éjféli párbaj) a kolozsvári Nemzeti Színház előadta (1881). Sokat fordított, főleg Aiszkhülosz, Menandrosz, Janus Pannonius, Goethe, Schiller, Grillparzer műveiből. Apáczai Csere János munkáiból, továbbá magyar humanista írók alkotásaiból adott ki. F. m.: Utilismus a nevelésben (Bp., 1879); Költemények (Bp., 1881).
KARÁCSONY BENŐ (Gyulafehérvár, 1888. szept. 7. – koncentrációs tábor, 1944): író. Jogi tanulmányait Kolozsvárott végezte. 1914-ig ügyvédi irodákban dolgozott, majd az I. világháború után kolozsvári ügyvéd. 1924-ben Marosvásárhelyen jelent meg Tavaszi balladák c. novelláskötete, az 1923-24-es évadban játszotta a kolozsvári színház Válás után c. színművét. Fiával együtt a nyilas terror áldozata lett. Írásaiban az erdélyi kisvárosok különc figuráinak eltorzult életét mutatta be. A polgári társadalmat az erkölcsi elvek alapján bírálta. Az Erdélyi Helikon írócsoport tagja volt. F. m.: M. Pjotruska (r., Kolozsvár, 1927); Új élet kapujában (r., Kolozsvár, 1932); Napos oldal (r., Kolozsvár, 1936); A rút kiskacsa (színmű, Kolozsvár, 1937); Utazás a szürke folyón (r., Kolozsvár, 1940); A megnyugvás ösvényein (r., Bukarest, 1946).
GÁBOR ISTVÁN (Nagyvárad, 1908. szept. 9. - Nordhausen, 1944. nov. ?): újságíró, író. Középiskoláit Nagyváradon végezte, 1928-tól Franciao.- ban és Belgiumban tartózkodott. Az Újságíró Akademiát anyagi nehézségei miatt nem tudta elvégezni, alkalmi munkából élt, néhány cikkét közölte a Volonté és a Weltbühne. 1930-ban visszatért szülővárosába, ahol a Nagyváradi Napló munkatársa. Egy év múlva – Bárdos Lászlóval együtt – a marxizmushoz közel álló Szabad Szó szerkesztője. 1932-ben Turnowsky Sándorral együtt kezdeményezője a Manifestum c. antifasiszta kiadványnak, amely Sallai és Fürst halálos ítélete ellen tiltakozott. 1933-ban Erdély Ír c. antifasiszta havi szemlét indított Nagyváradon, amelynek három száma jelent meg. Akkor már a Brassói Lapok munkatársa; Brassóba költözött, s 1937-től a lap irodalmi mellékletének szerkesztője. Több publicisztikai írása és novellája jelent meg a Független Újság és a Korunk hasábjain, valamint gyűjteményes kötetekben. 1940 őszén egy ellene indított sajtóper elől menekülve Marosvásárhelyre, majd 1942 elején Kolozsvárra költözött. Bory István álnéven a bp.-i Kelet Népe és Magyar Nemzet, Körösi István álnéven a kolozsvári Estilap munkatársa. 1944-ben bekapcsolódott a Békepárt munkájába. A német megszállás után Auschwitzba deportálták; az utolsó róla szóló hírek 1944. nov. 27-ről származnak a nordhauseni lágerből. Intellektuális publicisztikája a romániai magyar közírás humanista-antifasiszta szárnyához kapcsolódik. F. m.: A „Fekete macska” szálloda (kisr., Brassó, 1935); Ember, aki talán csak figura (Korunk, 1935. 4. sz.); Égő Spanyolország (Estebano Roberto álnéven, brosúra, Nagyvárad, 1938). Önéletrajzi regénye a német megszállás után elveszett.
Összeállította: Kuti Márta