2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hírek

Sütő Andrásra emlékeznek

A marosvásárhelyi Sütő András Baráti Egyesület, az országos EMKE és a kolozsvári magyar főkonzulátus Pusztakamaráson június 17-én 16 órai kezdettel, Sütő András születésnapja alkalmából ünnepséget szervez. A rendezvényt a járványügyi rendelkezések betartásával tartják meg. 


Warrenné mestersége – október 26-án

Maia Morgenstern főszereplésével az eredetileg május 28-ára tervezett, majd június 13-ára halasztott Warrenné mestersége (Profesiunea doamnei Warren) című előadást október 26-ára ütemezték be. A Kultúrpalotába megváltott jegyek érvényesek maradnak.

 

Látogatás a mezőmadarasi levendulamezőre

Az idei kedvezőtlen időjárás miatt később virágzik a levendula, mint az előző években. Ezért a mezőmadarasi levendulamező tulajdonosai úgy döntöttek, elhalasztják a látogatásra kijelölt időpontot a várható virágzás kezdetére. Eszerint június 20. és július 12-e között naponta 10-től 20 óráig teszik lehetővé az érdeklődők látogatását, akiknek levendulaalapú termékeket is kínálnak. A szervezők a járványügyi előírások betartását is szem előtt tartják, fertőtlenítőt, kézmosási lehetőséget biztosítanak a látogatóknak. 


Bolyai Nyári Akadémia

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a 28. Bolyai Nyári Akadémiát a járványügyi óvintézkedések betartása okán rendhagyó, online módon szervezi meg. A július 6–26. közötti időszakban zajló szakmai programokat a tanulás jövője témakörben építették fel, és olyan pedagógiai kérdésekre helyezik a hangsúlyt, amelyeket részben a kényszerű távoktatás hozott felszínre. A tanulás jövője címmel három modulból álló, 35 órás online továbbképzési programot kínálnak a pedagógusoknak. Jelentkezni csak online lehet a pályázati adatlap pontos kitöltésével, mely elérhető a www.rmpsz.ro oldalon. Iratkozni június 21-ig lehet. Az elvégzett modulokról a résztvevők igazolást, bizonylatot kapnak.


Meghosszabbították a határidőt

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) közölte, hogy a vírusjárvány miatt június 15-ig meghosszabbította a földalapú támogatás benyújtásának határidejét. Június 2-áig az országban 746.625 gazda kért területalapú támogatást összesen 7.277.670 hektár területre. Maros megyében június elejéig több mint 21 ezren igényelték a támogatást, tavaly összesen 24.906 farmer élt a lehetőséggel. 


Rövid terápiás program a Bonus Pastornál 

A koronavírus-járvány miatti bezártság különösen próbára tette a szenvedélybetegeket és családjukat, ezt bizonyítja, hogy a sürgősségi állapot ideje alatt nagyon megugrott a szenvedélybetegek és a visszaesők száma. A Bonus Pastor Alapítványnak a rendkívüli helyzet miatt elhalasztott tavaszi rövid terápiás programját július 13-24. között tartják meg, lehetőséget nyújtva az egyéni és a kapcsolati gyógyulásra. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, játék- vagy társfüggőséggel terhelt életmódjukon. Helyszín: Szentkatolna, Rebeka Missziós Központ. Jelentkezési határidő: július 10., marosvásárhelyieknek és a környékbelieknek az alábbi elérhetőségen: Adorján Éva – tel. 0743-039-255. 


Gyógyító és kapcsolódó játékok – élő, online beszélgetés

A Nyitott Akadémia Facebook-oldalán június 16-án 18 órakor dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus és Kerekes Valéria pedagógus, egyetemi oktató élő online beszélgetése követhető a gyógyító és kapcsolódó játékokról, a kényes nevelési helyzetek kezeléséről és a gyermekkori traumák feloldási lehetőségeiről dr. Aletha Solter frissen megjelent könyve kapcsán. 


Eltolták a határidőt

Akik 2019. évi jövedelmük 2, illetve 3,5 százalékát civil szervezeteknek vagy egyházaknak szeretnék felajánlani, június 30-áig tehetik meg. A 230-as számú nyilatkozat nyomtatványa letölthető az ANAF honlapjáról, illetve a pénzügyi hivatalokból igényelhető.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató