2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A himnuszíró orvos

  • 2018-06-06 12:40:19

A Székely himnuszt nem egy világhírű zeneszerzőnek, hanem egy orvosnak köszönhetjük. 

Ha száz évvel ezelőtt is azt mondták volna, hogy fölösleges a zenetanulás, most szellemiekben szegényebbek lennénk. Ha száz évvel ezelőtt is azt mondták volna, hogy csak annak kell zenét tanítani, aki zenész akar lenni, most talán nem lenne Székely himnusz.
A Székely himnuszt nem egy világhírű zeneszerzőnek, hanem egy orvosnak köszönhetjük. Mihalik Kálmán nevét mégis kevesebben ismerik, mint ahogy megérdemelné, pedig ő is azok közé tartozott, akik teljes szívükkel aggódtak népük sorsáért.
Mihalik Kálmán 1896. február 21-én született. Származása egy háromszögben írható le: édesapja Kassáról származott, édesanyja csíki székely asszony volt, ő pedig Erdély délnyugati szegletében, Oravicabányán született.
Bár adat nincs róla, valószínű, hogy a zenetanulást már a családban elkezdte. 1914-ben a kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, innen a kolozsvári egyetem orvosi karára iratkozott. Az egyetemet félbe kellett szakítania, mert frontszolgálatra hívták a nagy háborúba.
Mihalik jó hazafiként nem igyekezett kibúvót keresni a veszély elől, hanem indult a pokolba. Tábori felcserre minden csatában szükség van. Szerencsésnek mondhatta magát, mert a háború végeztével élve és sérülésmentesen leszerelt.
Magyarország elvesztette a háborút, sok reménysugár elhalványult erre a hírre. Mihalik Kálmán a történelmi kudarc ellenére előre tekintett, és saját jövőjét igyekezett biztosítani. Újra beiratkozott az orvosi egyetemre Szegedre, hogy végre megszerezze oklevelét. Aztán következett 1920. június 4-e. Franciaországban ekkor írtak alá egy olyan dokumentumot, ami az erdélyi magyarság egére gomolyfelhőket görgetett… Mihalik Kálmán egyik napról a másikra azon kapta magát, hogy az a bizonyos háromszög megváltozott, mert hirtelen nem fért el az országban.
Tanulmányai befejeztével Reinbold Béla professzor mellett kapott segédtanári beosztást. Ez kitüntetésnek számított, hiszen egy professzor mindig a legjobbak közül választ maga mellé segédet.
A történelmi esemény hatására megszólaltak a költők, és kesergő-buzdító verseikkel igyekeztek gyógyítani a nagy nemzeti sebet. Egy székelyudvarhelyi fiatalember, Csanády György (1896–1952), aki alig egy évvel volt idősebb Mihaliknál, 1921-ben olyan verssel rukkolt elő, amely, mint a lármafák lángja, terjedt szerteszét.
Mihalik Kálmán, olvasva a verset, megértette, hogy olyan hatású költeménnyel áll szemben, amelyet feltétlenül meg kell zenésíteni. Zenei tudásban és tehetségben nem szűkölködött a fiatal kutatóorvos, így még a vers megjelenésének évében lánykarra harmonizálta a költeményt Kantáta címmel.
Csanády György, aki kereskedelmi egyetemet végzett Budapesten, jól értett a szervezéshez, mert megalapította a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. Az egyesület célja a hazájuktól elszakadt egyetemisták önsegélyzése volt. A diákok közül sokan, mint az alapító is, megjárták a nagy háború harctereit. A Kantátát előadó kórus Csanády egyesületéből került ki. Az ősbemutatóra 1922. május 22-én került sor, amikor az egyesület első rendezvényét tartotta. Mivel ez az időpont eléggé megközelítette a trianoni döntés második évfordulóját, a rendezvény címe Májusi nagyáldozat lett. Ezen az ünnepen, melyet Aquincumban tartottak, fáklyaként lobbant a vadonatúj ének. A hatás azért volt különösen nagy, mert a tagok mind a Magyarországtól elszakadt területekről származtak, és ők értették igazán a szöveg mélységes fájdalmát.
Alig telt el fél év, hogy először elhangzott a Kantáta, már úgy kezdték emlegetni a dalt, mint Székely himnuszt. Ezt a megnevezést sokan rosszallták akkor, ugyanis arra hivatkoztak, hogy csak egyetlen magyar himnusz létezik, a Kölcsey–Erkel-szerzemény, vagy ha a székelyek mindenképpen himnuszt akarnak maguknak, akkor elégedjenek meg a régivel (Én Istenem, Jó Istenem…). Mások azon akadékoskodtak, hogy sem a vers, sem a zene nem üti azt a művészi színvonalat, amit a Himnusz. Kissé groteszk volt akkor a Himnusszal takarózni, mert még az sem szerepelt az alkotmányban az ország hivatalos himnuszaként, csak 1989-ben vált hivatalossá, és így ma jogszabály is védi.
Lehettek ellenzők, lehettek kritikusok, Mihalik dallama rövid idő alatt folklorizálódott. Ennek ellenére a dicsőségből kevés jutott a zeneköltő számára. Alig fél évvel a bemutató után, 1922. szeptember 6-án a frontot megjárt fiatal orvos tífuszban elhunyt.
Az Új Élet 1922. szeptember 15-én kiadott számában egy ismeretlen szerző (valószínűleg Csanády György, a lap főszerkesztője) búcsúzott Mihaliktól. „Élt 26 évet. Nem! Ebben a 26 évben csak az életre készült az ő csupa harmónia, csupa muzsika lelke. Csodás melódiákat énekelt a szíve. Dal volt a beszéde. A jobb, a szebb jövő reménye égett egész lényében. Mindezt a sok kincset két kézzel szórta sok szenvedés-tépte szüleinek, Bertusnak – az erdélyi leánynak, aki meleg szívéhez forrott egy életre s csak az oltár kellett volna szentséggé emelje ezt a szent szerelmi odaadását a szűz szívének, hogy magyar asszony legyen belőle – és nekünk a vele egy kínos kálváriát taposó, feltámadásunk hajnalát váró harcálló testvéreinek. S aztán 1922. szeptember 6-án este fél nyolc órakor, hosszú hetek kínos tusája után, mikor barátainak megadta végrendeletét, szüleinek megüzente, hogy jó fiuk volt, s menyasszonyának azt, hogy nagyon szerette, dalos szívét, a jövő reményének biztató szavú hárfáját meggyilkolta fagyasztó mosolyával a Halál. Széttépte a boldogság dalaira teremtett élő hárfa húrjait. (…) Halott testvérünket (…) fehér őszirózsák közé ravataloztuk fel. Mellette állt édes atyja, ki Kálmán fiában a harmadik és utolsó gyermekét temette, s ezt is, mint a másik kettőt, akkor, mikor már a diploma kezében lett volna. Rettenetes tragédia. Ott volt Nagyszebenből jött mennyasszonya, a fájdalmak zokogó szüze. (…) Amíg koporsóját a sírba eresztették, jóbarátai igazán hulló könnyzápor közt a megboldogult szerzette székely Himnusz elénekléséivel búcsúztatták, hogy dal kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még a szenvedésben is.”
A hozzátartozók, a barátok elbúcsúztak. Néhány évtized után már senki sem tudta, hol keressék Mihalik Kálmán sírját. Mivel a kommunizmus ideje alatt hivatalosan tiltották az éneket, senki se mert érdeklődni a szerző sírjának hollétéről. A rendszerváltás után azonban mégis sikerült azonosítani a dalköltő földi maradványainak nyughelyét. „Az Erdélyi Kör tagjai akkor újra megváltották a sírhelyet, és rendbe hozták a sírt. Halálának kilencvenedik évfordulóján avatták fel a zeneszerző, orvos méltó, központi sírhelyét a szegedi Belvárosi temető főbejárata mellett, kopjafás síremlékét Gál Imre székely fafaragó készítette” – olvasható a Múlt-kor történelmi magazin 2017. szeptember 6-i számában.
Valahányszor a Székely himnuszt énekeljük, jusson eszünkbe Mihalik Kálmán neve is!
Szilágyi Mihály

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató