2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Himnusz költőjére emlékeznek

  • 2016-01-15 12:21:03

  • MTI

A Himnusz költőjére, Kölcsey Ferencre emlékeznek a magyar kultúra napja alkalmából január 17-én, vasárnap Szatmárcsekén, ahol a kézirat tanúsága szerint a szerző 1823. január 22-én fejezte be a költemény írását.
Csoma Zoltán, a település független polgármestere elmondta, hogy az ünnepség, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzattal és a Kölcsey Társasággal közösen rendeznek, a hagyományoknak megfelelően 11 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a magyar–ukrán határ menti község református templomában.
Az egyházi szertartáson Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Palánki Ferenc, a római katolikus Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, valamint Szalai Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese mond imát.
Az istentiszteleten közreműködik Varnus Xavér orgonaművész.
A Himnusz költőjére és a magyar kultúra napjára emlékező rendezvény ezt követően veszi kezdetét a szatmárcsekei templomban. Ünnepi beszédet Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító mond. A rendezvényen fellép Csikos Sándor, valamint a debreceni Nagytemplom kórusa, Vass Sándor karnagy vezetésével.
Az ünnepség után a résztvevők megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc síremlékét a helyi református temetőben, amely csónak alakú fejfáiról lett híres.
Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor költője, politikusa, szónoka, aki jogi tanulmányokat végzett, 1815-ben került testvéreivel megörökölt szatmárcsekei birtokára, és rövid megszakításokkal haláláig élt ott. Műveinek nagy részét, köztük a Himnuszt is, a hajdani Csekén alkotta. Onnan levelezett a kor nagyjaival, Kazinczy Ferenccel, Szemere Pállal, Wesselényi Miklóssal és Kállai Ferenccel, illetve csekei házánál gyakran megfordultak az akkori joghallgatók és ügyvédjelöltek.
A Csekén alkotott Hymnus, a' magyar nép zivataros századaiból művének kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le a költő, s ezt a napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. Kölcsey Ferenc szövegét Erkel Ferenc zenésítette meg, s 1844. július 2-án a pesti Nemzeti Színházban először mutatták be a Himnuszt, az össznemzeti imádságot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató