2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hetven évvel ezelőtt megtörtént a jóvátehetetlen. Hetven évvel ezelőtt az ország kiadta polgárainak egy részét egy idegen megszálló hatalomnak.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Radnóti
Hetven évvel ezelőtt megtörtént a jóvátehetetlen. Hetven évvel ezelőtt az ország kiadta polgárainak egy részét egy idegen megszálló hatalomnak, és az több százezret aggályok és lelkiismeret-furdalás nélkül elpusztított. Esélyük sem volt a menekülésre és a túlélésre, mert nem kaptak kezükbe fegyvert, mert mindenféle törvényekkel jogfosztottakká, földönfutókká tették őket. 
Hetven év nagy idő, ezalatt két nemzedék nőtt volna fel, két nemzedék érett volna be, járt volna iskolákba, tanulta volna anyanyelvként a magyart vagy románt, épített volna, alkotott és teremtett volna új tudományt, eljárásokat, házakat és civilizációt. Két nemzedék nemzett volna gyermekeket, akik ugyancsak néhány évtizeddel később újabbakkal szaporították volna az ország- és világlakosok számát. Hét évtized alatt másabb lett volna a város, jobb lett volna – talán – a világ, mindenesetre nem születhetett volna annyi diktatúra és diktátor itt, Európában. Több lett volna a gondolkodó fő.
Hetven év alatt a lelkiismerettel küszködő világ szeme láttára született egy állam valahol az ősi bibliai rögök felett, megművelték e terméketlen rögöket, hazát adtak az elüldözötteknek és földönfutóknak. Háborúk égetik.
Hetven év sok mindenhez elég. Elég könyvíráshoz, a szerelemhez és elmúláshoz, a matematikai feladványok megfejtéséhez, az űrutazás megteremtéséhez, az ember újbóli elembertelenedéséhez, a földgolyó légkörének megváltoztatásához, a jéghegyek olvadásához, Kolumbusz hajójának megtalálásához, a történelemhamisításhoz és a történelem színjátékaihoz, új hatalmi viszonyok kialakulásához. Hazugságokhoz és felismert demokráciákhoz. 
Egyetlen dologhoz remélhetőleg nem volt elég: a felejtéshez.
1944. május első vasárnapján terelték egybe őket, és hajtották fel a régen felhagyott koronkai téglagyárba, a szentgyörgyi határ közelében elterülő baromvásártérre, majd vagonokba zárásuk következett, és többnapos, kínkeserves, halálos út Kassán át Krakkó irányába. 
Hetven évvel ezelőtt azok a megtévesztett nők, öregek és gyerekek úgy tudták, hogy Kenyérmezőre viszik őket munkára. Addig csak egyetlen Kenyérmezőre emlékeztek a műveltebbek, arra, hol Hunyadi valamikor diadalt aratott. De hol volt már a régi történelemórák ideje? Valószínűleg senkinek sem jutott eszébe. 
Vásárhely hallgatott a hátországban. Alig akadt valaki,  aki szembe mert szegülni az erőszakkal, aki elbújtatott akárkit, aki bedobott egy darab kenyeret a szögesdróton át. Törvénytisztelők voltak az akkori lakosok. Keresztények és nem keresztények. A férfiak fronton voltak, munkaszolgálatosak voltak, fogságba estek, elestek az országhatároktól távol. 
Hetven éve hiányzik Vásárhely lakóinak egy része, vagy hatezer eltűnt, elhurcolt, elcsapott ember, ismerősök, szomszédok, szorgosak, gyűjtögetők, kereskedők, ügyvédek, korcsmárosok, mesteremberek, sportolók, vállalkozók, doktorok, építők, tékozlók, viccmesterek, búskomorak, szegények és gazdagok, neológok és orthodoxok, kaftánosok és polgári ruhában járó modernek, írók és költők, kultúraszeretők és jellegzetes kávéházi alakok, polgárok, akiknek házai még állanak, de már mások lakják régen, akiknek utolsó, magukkal vitt javait megszemlélheted hatalmas halmokba rakva abban a lengyel halálmúzeumban.
Hetven év sem volt elég a felejtéshez. Remember.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató