2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Égjen a láng a szívünkben, égjen a tűz a lelkünkben! Égjen a láng, égjen a tűz, itt, legbelül! – énekelte az udvarfalvi Reménység a zenefesztivál nyitódalát. A rendezvényt hetedik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen. 
 
Dicsőítő muzsika telt házzal 
Bár hetedszerre került rá sor, mégis van mit írni a rendezvényről. Arról, hogy önmagában az is dicséretes, hogy az Égjen a láng! fesztivál él, és továbbra is nagy a sikere, főleg a fiatalok körében. Bizonyította ezt a Kultúrpalota telt házas közönsége, amely a hideg, zimankós időjárás ellenére nem csak Marosvásárhelyről érkezett, Maros megye távolabb eső településeiről is eljött. Szük-
ség van tehát ma is a modernebb, akár rockos hangzású, fiatalos buzdító zenére, a hitbeli erősödésre, a Jézus személyében felismert jó barátra, akivel megoszthatók a mindennapi gondok, s akire bizton számíthatunk. Ilyenkor döbben rá az ember, milyen sok jó zenész, jó énekes van a környezetünkben, akik hittel, tehetséggel állnak a közönség elé bizonyságot tenni, s akiket hallgatva igazán közösségi élményben lesz részünk. 
 
Az elköteleződés lehetősége 
Az együttesek fellépése előtt Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője tartott áhítatot. Elemezte, hogy mikor használjuk, milyen szinonimái vannak az igazán szónak, ami a rendezvény mottója. Életünkben előfordul, hogy igazán szeretnénk valamit, kérdés, hogy ezt a kívánságot Isten irányába tudjuk-e fordítani. A fesztivál jó alkalom arra, hogy a zene segítségével Isten felé forduljunk, s megnyíljon a szívünk-lelkünk az igazi bensőséges kapcsolatra. Életünk minden szakaszában megvannak a fontos, de mulandó események, kapcsolatok, amelyek mellett elköteleződünk. A mulandóság irányába sokkal könnyebben és hamarabb köteleződünk el, de az Isten melletti örök elköteleződés lehetősége is adott. Ezzel a lehetőséggel kell élni – mondta az igehirdető. 
 
PiciSófár – nagy siker
Szombaton este végighallgattuk a Reménység, a Magvető, a PiciSófár és a Worship Team együttesek bizonyságtételét. A dalok szövegét idén kivetítették, így a közönség is bekapcsolódott az éneklésbe. Ez a zenekarok számára pozitív visszajelzés és bátorítás volt, másrészt a közönség is kiénekelhette magát, dalolva lehetett részese a zenei élménynek. 
Az igazi meglepetést az óvodás és kisiskolás gyerekekből álló szászrégeni PiciSófár együttes (fotó) jelentette, hiszen olyan profi muzsikusok – billentyűs, gitáros, hegedűs, dobos – és énekesek álltak a színpadon, hogy teljesen elbűvölték a közönséget. Olyan őszintén, szívből és ügyesen játszottak, hogy a felnőtteket is maguk mögé utasították. Amikor elkezdték az Itt állok előtted, kérlek Uram, ne vess meg! kezdetű dalt, borítékolható volt a siker, és persze a tapsvihar. Még ők is meglepődtek, és megilletődve álltak. Mi történik itt? Erre nem is számítottunk! Banga Gáspár Attila és a gyermekegyüttes fellépése után jegyezte meg a bemondó: Ez igazán zene volt!
A Sütő Alpár főszervező és a körülötte dolgozó szervezői csapat rendezvényének fővédnöke az Erdélyi Református Egyházkerület volt. Főtámogató a mezőpaniti Therézia tejfeldolgozó vállalat és a tíz marosvásárhelyi református egyházközség kuratóriuma, de számos más egyházi és vállalkozói támogatást is kaptak. 
A fesztivál tegnap este lapzártakor még tartott. A program szerint a Sola Gratia, a Szela, az IMM-PRO és a Graal lépett színpadra. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató