Hegedűszóra születő évek

A szilveszteréjszakák olyanok, mint az ujjlenyomat. Első látásra egyformák, de valójában mindenik egyedi, utánozhatatlan – véli az idő múlását, megújulását évizedek óta hegedűn, brácsán kísérő Vidám Gyula.

A szilveszteréjszakák olyanok, mint az ujjlenyomat. Első látásra egyformák, de valójában mindenik egyedi, utánozhatatlan – véli az idő múlását, megújulását évizedek óta hegedűn, brácsán kísérő Vidám Gyula. A dallamvilágba beleszületett, a világot körbemuzsikált zenésszel egykori és nemrég volt évbúcsúztatókat idéztünk fel, és a beszélgetés közben saját története is körvonalazódni látszott. Órákat beszélgethettünk volna életének különleges állomásairól, de inkább az itthoni helyszíneket, történéseket, azok közül is az év utolsó napjához fűződőket vettük sorra.

– Melyik volt a legemlékezetesebb szilveszter? – kérdeztem mindjárt az elején.

– Az 1988-as. Cseh Judittal léptünk fel a Bulevard vendéglőben. Akkoriban minden vendéglátóipari egységben volt televízió, és az új év első perceiben meg kellett hallgatni Ceauşescu köszöntőjét. El is jött az éjfél, bekapcsolták a tévét. Mindenki elhallgatott, de senki sem figyelt oda a vezér szavaira. Amikor kifogyott belőlük, folytatódhatott a mulatság. De mit lehet egy ilyen beszéd után játszani? – tanakodtam magamban. Hát egy jó csárdást, mi mást. Azt is húztam.

– Voltak betiltott nóták, dallamok?

– A Zöld ablakban fehér, piros virág, az Ott, ahol zúg az a négy folyó kezdetű vagy a székely himnusz. A magyar szekusok ismerték ezeket a nótákat, tőlük jobban kellett félni, mint a románoktól. Minden évharmadban benyújtottunk az illetékes bizottsághoz egy listát a repertoárral, és annak 10-15 százalékát a Megéneklünk, Románia kitüntetett dalai kellett hogy képezzék.

– Előfordult, hogy tiltott dalokat kértek a vendégek?

– Akkoriban féltek az emberek. Nem lehetett tudni, hogy ki mit hall meg. Úgy álltak a dolgok, mint a viccben: ha mondasz egy politikai viccet, öt évet kapsz, ha hallgatod a viccet, tízet, ha pedig nem is mondod, nem is hallgatod, tizenötöt, mert nincs politikai aktivitásod. De ismertem egy párttitkárt, aki mindig nagyon vigyázott, hogy ne sértsünk szabályt, különösen a székely himnuszra haragudott. Egyszer jól berúgattuk, aztán bevittük a recepcióra, én meg addig eljátszottam a székelyek himnuszát, neki pedig végig kellett hallgatnia. De nem lett baj belőle, mert másnapra nem emlékezett semmire.

– Mi maradt még meg a nyolcvanas évekből?

– Az 1985-ös év. Akkor szüntették meg a Marosvásárhelyi Rádió magyar adását, és magyar nótát élőben már csak a vendéglőkben lehetett hallgatni. Sok születésnapi bulit is szerveztek a vendéglátóipari egységekben, már csak azért is, mert az üzletekben nem lehetett egy baráti összejövetelhez elegendő ételt, italt kapni. Akkoriban többet mulattak, több nótát is kértek az emberek.

– Hogy élte meg az 1989-es történéseket?

– Abban az időszakban a Cramában muzsikáltam. A vásárhelyi forradalom kitörésekor gyári munkások tartották ott az év végi bankettjüket. Teli volt a terem emberekkel, és mindenki Temesvárról énekelt. A Lenn a délibábos Hortobágyon kezdetű nótát is úgy dalolták, hogy Lenn a magyar földön, Temesváron. A román srácok a magyaroknak küldték a nótákat és fordítva. Aztán meghallottuk kintről a tüntetőket, és véget ért a mulatság. Én is besodródtam a főtéri tömegbe, éppen akkor, amikor Köllő Gábor plébános a papi lak ablakából magyarul és románul is elmondta a miatyánkot, és áldását adta a tüntetőkre. Mire a lövések dördültek, már otthon voltam.

– Milyenek voltak az újdonsült demokrácia első szilveszterei?

– Látszott a felszabadultság az embereken. Nem voltak többé tiltott dalok, minden szilveszteren éjfélkor a székely himnuszt, egy órával éjfél után pedig nemzeti imánkat énekelték. De a privatizálódás a vendéglátóipari egységekre is rányomta a bélyegét. Csak 2000 után kezdett újra beindulni az élet.

– Muzsikált-e olyan mulatságon, amely nem ért véget pirkadatkor, hanem, akár a mesebeli lakodalmak, „hét nap és hét éjjel” tartott?

– A nyárádmenti lakodalmakon rendszerint több napig zajlott a mulatozás. Megkezdtük szombat délután, vasárnap reggel hazament a vendégsereg elintézni az otthoni teendőket, ellátni az állatokat, aztán délutánra visszajöttek, és folytatódott minden tovább.

– Mit szeret a leginkább játszani?

– Brahmstól az V. magyar táncot, Sosztakovics 2. keringőjét és a Monti csárdást. A nótákat is nagyon kedvelem, tudom, hogy örömöt szerzek velük az embereknek.

– Mennyire fogékonyak a fiatalok az ilyen jellegű zenére?

– Most már egyre inkább azok. Sok jó zenetanár van Vásárhelyen, ez nagyrészt az ő érdemük.

Beszélgetésünk végén a legnagyobb sikerekről érdeklődtem. Vidám Gyula külföldi fellépések, nemzetközi fesztiválok helyett a gyerekközönségnek tartott itthoni előadásokat említette, számára ugyanis a legkisebb hallgatóság öröme a legőszintébb elismerés.

Gyula apjától örökölte nevét és tehetségét, de már az ükapja is hegedűs volt. Klasszikus zenei tudása a Művészeti Líceumban bontakozott ki, közben édesapja is oltogatta belé tudományát, és tizenkét éves korától már muzsikált különféle rendezvényeken. Az érettségi után, 1979-ben a Zsil völgyébe került zenetanárként, aztán a kötelező katonai szolgálat következett – Konstancán a katonaság népi zenekarában játszott –, leszerelése után, 1981-től két évig a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák együttes tagja volt, majd hazakerült. A nyolcvanas évek Vásárhelyének híres vendéglőiben, a Cramában, az Aranykakasban, az Oroszlánban, a Litoral, a Bulevard és a Somostető vendéglőben szórakoztatta az asztaltársaságokat, 1992-től pedig a Maros Művészegyüttes brácsása lett. 2003-ban, 43 évesen távoktatáson kezdte el felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, 2008-ban diplomázott. Egy nemzetközi fesztiválon afrikai közönségnek zenélt Kairóban, az ellentétek városában – ahol egymástól karnyújtásnyira áll a felhőkarcoló és a viskó, és ahol a muzsikát hallgatók hol túlságosan komolyak, hol úgy viselkednek, mint egy futballmeccsen –, kilenc hónapot pedig Tajvanon töltött. Hegedűje szavára, az Az a szép című nótára mulatott a kínai nagyérdemű, egy helyi milliomos pedig a Lakodalom van a mi utcánkban dallamára vitte oltár elé a menyasszonyát.