Hazatérők története

Egymás szemébe nézni, közös forrástól indult életutakat felidézni, a marosvásárhelyiséget ünnepelni – ez volt a lényege a Schola Particula 1557 – Bolyai 2000 által hatodik alkalommal megszervezett világtalálkozónak. A rendezvény a megszokott időpontnál két hónappal korábban, a Forgatag előszeleként hozta haza a világ különböző tájain szétszóródott vásárhelyieket. Az együttlétnek ezúttal is a Kultúrpalota adott otthont.

Szombaton délelőtt augusztus végi hangulat fogadta a Palotába betérőket. Ünneplőbe öltözött fiatalok köszöntötték a vendégeket, akik hosszú sorokban várakoztak a regisztrációs asztaloknál, közben az összetéveszthetetlen marosvásárhelyi zsongás egyre inkább betöltötte a teret. 

Arcok a jövőből

Az előcsarnokban elhelyezett fotókon jellegzetes arcok, tekintetek vonzották magukra a beszélgetők figyelmét. Az Egy tucat marosvásárhelyi nevet viselő kiállítás a tavaly indított Marosvásárhelyi ismerős arcok folytatásaként a város újabb 12 személyiségét vonultatta fel. Szigeti Szenner Szilárd tavalyi fényképei fehér-feketében egészítették ki a fiatal fotós idei színes képeinek látványát. Amint azt a világtalálkozó főszervezője, Kirsch Attila és szervezőtársa, Kányádi Orsolya is kiemelte, az új sorozatban is olyan személyiségek tűnnek fel, akiket érdemes megismerni, ezúttal azonban egyeseket közülük nem a több évtizedes múlt, hanem az előttük álló jövő köt Marosvásárhelyhez. A legfiatalabb arc a kultúrát kedvelő vásárhelyiek körében bizonyára ismert Szabó János Szilárd (Lali) színművészhallgatóé, színészé volt, aki a fotója mellett olvasható sorokban így vallott szülőhelyéről: „21 évvel ezelőtt a város befogadott engem, és én ezt mindennap próbálom viszonozni”.

 A tárlatnyitó után az egybegyűltek a Kultúrpalota kistermébe vonultak, ahol Marosvásárhelyi sikertörténetek címmel interaktív előadás-sorozat kezdődött. 

Elöljáróban Kirsch Attila a hat évvel ezelőtti, első világtalálkozó délelőttre időzített gálaműsorát idézte fel, amikor a házigazda szerepét betöltő Nagy István színművész a fergeteges hangulat láttán találóan „jó estét”-tel köszöntötte publikumát. Ezt követően el is indult a legkülönfélébb, ám azonos gyökerekből táplálkozó történetek lánca. 

Családfák sűrűjében

Elsőként a családfaállítással foglalkozó Buksa Ferenc lelkipásztor, a rigmányi és nyárádszentsimoni reformátusok lelkésze beszélt nem mindennapi kutatásairól, tapasztalatairól. Az ősfák és családfák 39 éves ismerője szentgericei származású, bár Marosvásárhelyen jött a világra, és a kolozsvári teológia elvégzése előtt bolyais diák volt. 12 éve, első gyermeke születése után kezdett el családfakutatással foglalkozni, többek között Rigmány teljes lakosságának felmenőit is sikerült feltérképeznie. Előadása címében kutatásai egyik legfontosabb következtetését fogalmazta meg: Erdélyben mindenki atyafi, azaz a marosszéki, illetve erdélyi családok története valamilyen ponton találkozik, évszázadokra visszamenőleg kimutatható a vér szerinti rokonság. (Buksa Ferenc munkásságáról pár évvel ezelőtt, 2014. január 15-i, Életre szóló vonzódás című cikkében Bodolai Gyöngyi kolléganőnk számolt be részletesen.) 

Üzenet Brüsszelből 

A következő meghívott, Demeter Ágota-Dorottya, Brüsszelben élő parlamenti asszisztens, munkahelyi kötelezettségei miatt nem tudott jelen lenni a világtalálkozón, így videoüzenetben köszöntötte, majd az Európai Parlament színhelyeire röpítette hallgatóságát. A 31 éves irodavezető másfél évtizeddel ezelőtt bolyais diákként a magyarországi Rákóczi Alapítványnál önkénteskedett, és ennek eredményeként kapott később lehetőséget arra, hogy Gál Kinga európai parlamenti képviselő mellett gyakornokoskodjon. Ezen az úton jutott el az asszisztensi, 2014-től pedig az irodavezetői beosztásig. Dorka elsőként munkatere legféltettebb kincsét, az irodájában kiragasztott plakátot mutatta meg, amely a Bolyai líceumban két évvel ezelőtt tartott előadása emlékét őrzi, aztán az ülésterembe kalauzolt, ahol több mint 1200 tolmács dolgozik.

 – Sokan megkérdőjelzik a nyelvi kavalkád hatékonyságát, nekünk viszont kisebbségpolitikai szempontból ez sokat jelent – jegyezte meg, majd azt is hangsúlyozta, hogy a kinti munka során nem oldódnak meg, viszont nyilvánosságot kapnak az erdélyi magyar közösség problémái, ezért teremtő értékű az a munka.

A marosvásárhelyiség Demeter Ágota-Dorottya számára a mindenhol jelen levő barátokat jelenti. Ennek kapcsán azt a mozzanatot idézte fel, amikor a brüsszeli robbantás napján egy Németországban és egy Mexikóban élő osztálytársa is üzenetet írt neki, amelyben hogyléte felől érdeklődött.

A gyógyító története

A sikertörténetek szereplői közül a gyógyító sem hiányozhatott. Dr. Palatka Károly gasztroenterológus, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinikája Gasztroenterológiai Tanszékének habilitált docense, az emésztőrendszeri endoszkópos laboratórium vezetője elsőként a „bölcsőről és környékéről”, a Bolyai líceumban és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kapott szellemi útravalóról szólt. Ezt követően kutatási területe, a gyulladásos bélbetegségek kiváltó okairól értekezett, majd a betegségek gyógyítására irányuló új technikai vívmányokra, egyebek mellett a bélkamerára tért ki. A kívülállók számára is érthető, érdekfeszítő előadás végén a gyógyító negyedéves orvostanhallgató lányának fotója jelent meg a kivetítőn. Dr. Palatka Károly őt nevezte élete legnagyobb sikerének.

Lakás a Holdon

A legfiatalabb előadó egy bolyais végzős diák, a múlt héten érettségizett Puskás Dávid volt, aki a Holdon való lakhatás feltételeit tanulmányozza. 3D nyomtatott Holdbázis című projektjével az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyére is eljutott, ahol különdíjban részesült, később a Természet Világa diákpályázatán első díjat nyert.

– Kiskoromban térképeket rajzoltam, űrhajókat képzeltem el. Később egy működő tévét is szétszedtem – kezdte történetét szerény, de magabiztos stílusában a fiatal kutató, akit nyolcadik osztályban kezdett érdekelni a 3D-s nyomtatás. Alkatrészeket rendelt, és több tervrajz alapján meg is építette első ilyen nyomtatóját. Ezt a találmányt ötvözte holdkolonizációra vonatkozó elképzeléseivel, meggyőződése szerint ugyanis az új nemzedék fontos feladata lenne az űrbeli lakótelepek létesítése, a bolygók földiesítése, valamint a holdbányászat. 

A fiatal zsenit a csillagok is érdeklik, tizenegyedik osztályban be is került Magyarország olimpiai csapatába, és részt vett a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián Thaiföldön, ahol elismerésben részesült. A különféle versenyeken nyert összegekből vásárolta meg első távcsövét, amelyet most iskolájának adományozott. Bízik benne, hogy az utána következő diákokból megalakul a Bolyais Csillagászati Társaság. Amint a vetített bemutató utolsó képkockáján jelképesen is kifejezésre jutott, Dávid messzire tekint: egyetemi tanulmányait Angliában kezdi fizika szakon. A közönség soraiból érkezett kérdésre, miszerint szándékszik-e itthon hasznosítani rendkívüli tudását, őszintén kimondta: nem valószínű, hogy erre lenne lehetősége. Mindenesetre úgy véli, egy erdélyi csillagvizsgálót jó lenne létrehozni.

Összefogni az itthoniakat

A Marosvásárhelyi sikertörténetek legtöbbet faggatott szereplője Szabadi Ernő Loránd szociális munkás és művész, a Rozmaring utcai hajléktalanszálló közigazgatási szakellenőre volt. Érdekfeszítő tapasztalatairól Harmónia mellékletünkben számolunk be. A későbbiekben mutatjuk be Nagy-György Borbálát, a magyarországi Glamour divat- és életmódmagazin újságíróját, illetve az európai polgár kalandos életútját bejárt sp mérnököt is.

A délelőtti együttlét végén 

Székely Szilárd bolyais tanár, a megszüntetett Római Katolikus Líceum ügyvezető igazgatója az itthon maradt marosvásárhelyi közösség erősítését szolgálni hivatott Longivita – Mozgalom a közösségért kezdeményezésről szólt, melynek ötletgazdája dr. Borsos Szabolcs. A mozgalom keretében évente konferenciát szerveznének a városból elszármazott, külföldön befutott szakemberekkel, ugyanakkor évi két alkalommal egy olyan magazint is megjelentetnének, amely hazavágyó külföldiek gondolatait tartalmazná. A cél – a katolikus iskola és a MOGYE esetében is érzékelhető – meggyengült közösségi tudat erősítése. A kezdeményezéshez bárki újabb ötletekkel csatlakozhat, ennek mikéntjéről a 

www.longivita.com honlapon lehet többet megtudni.

Ének, tánc, humor

A hagyományos forgatókönyv szerint a világtalálkozó szombat délután gálaműsorral folytatódott a Kultúrpalota nagytermében. Az ünnepi hangulatot a Trinitas kórus gyönyörű egyházi énekei teremtették meg. Ezt követően Kirsch Attila és Portik Vilmos, a Forgatag egyik főszervezője üdvözölte a jelenlévőket, Kányádi Orsolya pedig Zsigmond Barna magyar országgyűlési képviselő, volt csíkszeredai főkonzul üdvözletét olvasta fel. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – idézte levelében Zsigmond Barna Wass Albertet, majd derűs nosztalgiázást, hitükben, marosvásárhelyiségükben való megerősödést kívánt a találkozó minden résztvevőjének.

A továbbiakban a Kikerics néptáncegyüttes mezőségi táncai ragadták magukkal a nagyérdeműt. Két produkciót is láthattunk, melyek szünetében Kovács Levente vidám marosvásárhelyi történetmozaikokkal szórakoztatta az egybegyűlteket. Többek között az is kiderült, hogyan vált négyévesen német oldalon harcoló „háborús bűnössé” a későbbi közkedvelt színházi rendező, színészpedagógus, és hogyan ugratták egymást a Cementlapoknál az egykori orvosis és színis diákok. 

A láda titka

A programfüzetben nem szerepelt, így valóban meglepetésnek számított Soós Zoltán múzeumigazgató ajándéka. Az intézményvezető egy különleges kulturális értéket hozott el a Kultúrpalotába, az egykori Református Kollégium hagyatékában talált, 1600-as évekből származó ládát, amelyben a Sárospatakról menekülő diákok könyveket hoztak magukkal a kollégiumba. Mivel hosszú időn át nedves helyen tartották, a ládát borító marhabőr tönkrement, de a több mint másfél évig tartó restauráló munka során sikerült helyrehozni – mondta a múzeumigazgató, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ilyen utazóládából alig tíz van Erdély-szerte.

Az együttlét a magyar népzenét kortárs könnyűzenei dallamokba oltó Eztán együttes koncertjével zárult. Az együttes énekesnője, Ritziu Ilka Krisztina színművésznő két dal között így fogalmazta meg a városhoz való kötődését:

 – Egy évig Miskolcon voltam, mert azt hittem, az anyaországban talán jobb lesz. De az nem Erdély, nem Marosvásárhely.

Vasárnap délelőtt a Keresztelő Szent János-plébánián tartott szentmisén városunkért imádkoztak a világtalálkozó résztvevői, majd a Deus Providebit Tanulmányi Ház előcsarnokában búcsúreggelivel zárult az együttlét. 

 A marosvásárhelyiek következő világtalálkozójára – amint azt Kirsch Attila megígérte – jövőben is június utolsó szombatján kerül sor.