A Hawaii-szigeteket 240 éve fedezték fel

Kétszáznegyven éve, 1778. január 20-án fedezte fel az angol James Cook a Csendes-óceán közepén, Amerika és Ázsia között félúton fekvő szigetcsoportot, amely 1959-től az Egyesült Államok 50. tagállama. 

A nyolc nagyobb és számos kisebb szigetből álló Hawaii-szigetek vulkáni működés eredményeként jöttek létre az óceán mélyéről felszínre törő lávából. A legnagyobb sziget, Hawaii egymillió éves, három vulkán működik rajta. A szigetek először csak kopár vulkanikus kőzetből álltak, a termőföld nagyon lassan alakult ki, a növényi magokat, spórákat a légáramlatok és az óceán sodorta magával a „környező” szárazföldekről (Észak-Amerika nyugati partvidéke 3800, Tahiti 4000, Japán 6200 kilométerre van). Az emlős állatok közül csak a denevér tudta magától megtenni az utat, az összes többit emberek telepítették be.

A szigetek legkorábbi lakói valószínűleg a 3-4. században a Marquises-szigetekről érkező polinézek voltak (a helyi legenda szerint elsőként Hawaiiloa szállt partra, róla nevezték el a legnagyobb szigetet). A 13. században tahiti hódítók érkeztek, akik új vallást és kasztokra emlékeztető társadalmi berendezkedést hoztak magukkal. Az 1500-as évektől a Peru és a Fülöp-szigetek között rendszeresen hajózó spanyolok is feltehetően horgonyt vetettek, de soha nem térképezték föl a szigeteket.

Bizonyíthatóan az első európai, aki partra szállt Hawaiin, az angol James Cook, minden idők legeredményesebb felfedezője volt, aki harmadik nagy felfedező útján érkezett oda. A kapitány célja a régóta keresett északnyugati átjáró (a Kanada északi partjai mentén az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő vízi út) megtalálása volt 20 ezer fontos jutalomért. Ő a Resolution nevű hajó parancsnoka volt, kísérőhajója pedig a Discovery.

Cook 1776 nyarán indult, a Jóreménység fokát megkerülve, Ausztráliától délre, majd Új-Zéland partjai mellett hajózott a már ismerős terepnek számító csendes-óceáni térségbe. Tongát, majd Tahitit érintve észak felé haladtak, amikor 1778. január 18-án váratlanul megpillantották a Hawaii-szigetek középponti csoportját, amelyet a felfedező támogatója, Sandwich earlje (az Admiralitás első lordja és a szendvics „feltalálója”) tiszteletére Sandwich-szigeteknek nevezett el. Január 20-án partra szállt Kauai szigetén, de nem időzött sokáig, s továbbhaladt észak felé. Bár a keresett északnyugati átjárót Cook sem találta meg, feltérképezte Észak-Amerika partjait Kaliforniától a Bering-szorosig.

Mivel a jég miatt nem tudott tovább vitorlázni, dél felé fordult, és 1778 végén ismét a Hawaii-szigeteknél járt. A térképezési munkálatok mintegy nyolc hetet vettek igénybe, majd 1779 januárjában horgonyt vetett a nagy szigeten, a Kealakekua-öbölben. Érkezésük éppen a betakarítást és Lono istent ünneplő fesztivál idejére esett, a bennszülöttek azt hitték, istenük tért vissza. Az uralkodó királyi ajándékokkal halmozta el Cookot, de a viszony megromlott, amikor a kapitány a helyiek bálványait tűzifának kobozta el. Egy hónap után vitorlát bontottak, de egy hatalmas vihar és egy eltörött árbóc miatt vissza kellett térniük. Ekkor már közel sem részesültek meleg fogadtatásban, a bennszülöttek ugyanis nem tudták mire vélni, hogy az ünnep elteltével újra látják istenüket.

A helyzet akkor mérgesedett el végleg, amikor pár őslakos elkötötte Cook egyik csónakját. A kapitány 1779. február 14-én a Tahiti-szigeteken bevált gyakorlat alapján túszt akart ejteni, akit csak a csónak visszaszolgáltatása után bocsátott volna szabadon. Ezúttal azonban melléfogott: a kiszemelt túsz a helyi uralkodó volt, akit a törzs tagjai életük árán is meg akartak védeni, a csetepatéban Cook is életét vesztette.

Mindez azonban már nem befolyásolta a szigetcsoport sorsát. Cook könyvekben és újságokban részletesen taglalt útja és halála felkeltette Hawaii iránt az érdeklődést. Sorra özönlöttek oda a fehérek és az ázsiaiak, főleg kínai, majd japán munkások. Első magyarként valószínűleg a kalandos sorsú huszár, Jajczay József fordult meg a szigeteken: 1872–73-ban Honoluluban a Hawaii Királyi Testőrség kiképzőjeként és kapitányaként tevékenykedett.

Miután a szigeteket bevándorlók özönlötték el, Hawaii népét egyre-másra érték a sorscsapások. A behurcolt betegségek miatt lélekszámuk megcsappant, később földjüktől és függetlenségüktől is megfosztották őket. Ősi kultúrájuk lassan feledésbe merült, kis híján híres táncuk, a hula is erre a sorsra jutott. A hawaii nyelv – jóllehet a helyi alkotmány szerint a szövetségi állam hivatalos nyelve – egyike a világ veszélyeztetett nyelveinek. A szigetek növény- és madárfajai közül is jó néhányat a kihalás fenyeget.

1795-ben létrejött a Hawaii Királyság, amely 1810-től egyesítette a nyolc nagy és számos kisebb szigetet. 1893-ban megdöntötték az utolsó királynő hatalmát, egy év múlva kikiáltották a köztársaságot. 1898-ban az Egyesült Államok – Hawaii néven – annektálta a szigeteket, amelyek 1900-ban területi önkormányzati jogot kaptak. 1959. augusztus 21-én – fél évvel Alaszka után – Hawaii lett az Egyesült Államok 50. tagállama.

A felmérések rendszerint azt mutatják, hogy a hawaiiak a legboldogabbak az Egyesült Államokban. A szigetek lakossága több mint egymillió fő, érdekes módon a legtöbben nem a nagy szigeten, hanem a területre csak harmadik Oahun élnek, ahol a főváros, Honolulu is található.

A meggyilkolt Cook kapitány holttestét a helyiek az ottani főnököknek kijáró végső tiszteletadásban részesítették, csontjait valóságos ereklyeként kezelték. A maradványok visszakerültek legénységéhez, akik hagyományos módon a tengerbe temették, a gyilkosság helyén ma obeliszk áll.