33 centiméter. Tollazata rózsaszínes világosbarna. A farka fekete, a farcsíkja és az alsó farkfedői fehérek. Feketés szárnyán széles fehér folt és feketén vonalazott égszínkék szárnyfolt látható. A fején levő, felmereszthető tollai feketén és fehéren vonalkázottak. A szeme világoskék. A röpte gyors és ritmusos.
Érdes „skrék” hangja messzire száll. Éneke inkább változatos, mint kellemes. Kitűnően tud utánozni más madarakat, a macska nyávogását, a kerék és a tengely csikorgását, a kutya ugatását s a bárány bégetését. Éberségére költői példát is idézünk. Riasztó hangjára nagyon figyelnek a környékbeli madarak, mert abból megtudják, hogy prémes ragadozó vagy ember jár a közelben.
Béldi Miklós ornitológus azt írja, hogy a tölgyerdőt szereti a leginkább, és ez érthető, hiszen „a tölgymakk az ő legkedveltebb tápláléka”. Kedvelt fájának elterjesztéséhez kisebb-nagyobb mértékben hozzájárul. Az erdőben nem egy tölgyóriás pompázik éppen azon a helyen, ahova valamikor mátyáscsőr hullatott el egy később kicsírázó makkot. Bükkösökbe is szívesen ellátogat, de a fenyvesek is kínálnak neki érdekességeket. Erős fészkét ágakból és vékony gyökerekből készíti a lombos fán vagy a fenyőn, a törzs közelében. Fészkelőhelyének a környék madarai nem örülnek, mert emlékeikből tudják, hogy veszedelmes fészekrabló. A madárfiókákon, tojásokon kívül rovarokat, gilisztákat és csigákat is fogyaszt. Ősszel a fiaival együtt lehúzódik a gyümölcsöskertekbe, és ott válogat az érett termésben, meg az ízes bogyók sokaságában. Gyermekkorom óta minden évben láttam Erdély mindenik vidékén, újabban Budapest környékén is.
A szajkó Áprily költői világában
Tudjuk, hogy az érzékeny lelkű költő kiemelkedően bő teret juttat a madarak színgazdagságának, könnyed röptének és sajátos hangjának.
A szajkó kék szárnytükre már gyermekkorában megragadta képzeletét; a parajdi látvány elkísérte élete alkonyáig; művészi képeket, metaforákat alkotott ezzel az életteli, reményt sugárzó színnel.
Parajd – 1897
„S estefelé ha tízesztendős testem kimerül
s a kék lámpafénytől bágyad már a szemem,
Kék szajkók úsznak át a lelkemen.”
A szajkók címűből megtudjuk, hogy ragyogó színük életének számos mozzanatát bizakodással, derűvel töltötte el.
„Leszállnak lelkem vén fájára ringva.
Így szálltak régi erdőszéleken.
-------------------
s Azúr-országgá tették életem.”
A valóságos erdei látványból indul ki, majd eljut a gazdag tartalmú művészi képhez, a metaforához („Leszállnak lelkem vén fájára ringva”), de még ezzel sem elégszik meg, hanem dallamos hangzású szavakkal (ringva szálltak, lelkem vén fájára szálltak) és asszonáncokkal (erdőszéleken – tették életem) teremt feledhetetlen zenei hatást.
Az Egy nap címűben a hervadást, a tél közeledtét ecseteli, és arra is sort kerít, hogy kiemelje a szajkó egyik fontos tulajdonságát, az éberséget:
„Nem hallod többé mit jelez,
a szajkóraj, sok éber őrszem.”
A Hűségesek című költeményében dicsérettel szól az itt maradó énekesekről, amelyek vállalják november homályát, s a réteken, erdőkön végigsöprő hóvihart:
„Szajkó, rigó, vörösbegy nem hagy el,
nem mond búcsút a nyár felhőivel.
Ha hóviharral ránkszakad telünk,
a völgyben itt borzonganak velünk.”
A telünk–velünk tiszta rímpár kellemes hangzású csengőként szól, és zárja a költői egységet.
Áprily költészetében gyakran felbukkan a játékosság, a hangulatfestő és a hangutánzó szavak, ezeket pedig metaforák is gazdagítják. És hogy még teljesebb legyen a művészi hatás, rímek és asszonáncok finom zengése öleli át a kora tavaszról szóló költői vallomás. Íme:
Zsenge március
„Ragyogva jön. Fut már a völgy homálya.
Egy hang flótáz a völgyben valahol.
Azt hiszed, hogy a tavasz fuvolája?
Csak egy pityókos szajkó galagyol.”
Az illatozó szín című költeményben több érzékterület (von, vízió, pehely-madárka, nyilallva felcsapott) összekapcsolásával teremt feledhetetlen, komplex művészi képet:
„A derű színe. Eljátszik velem,
finom kék csíkot húz a lelkemen,
múlót, amilyent szajkó szárnya von
völgyünk felett, borongó hűs napon.”
Kedveli a választékos, szelíd hangzású szavakat, és ezek alkalmazásával egyedi zeneiséget kölcsönöz gondolatainak, sorainak. Elbűvölő érzés látni, hogy Áprily költői ecsetjét az ultramarinba mártja,/ s íves szép vonalát a vadcseresznyefák szeptemberi bíborának kárpitjába szántja./ Ível a szajkó röpte, ível a költő ecsetje,/ s előttünk áll egy keleti fejedelem színekben tobzódó kertje.
A Kék sugarak címűben szeretett, drága édesanyja kék szeme idézi fel a boldog gyermekkor kincseit, szépségeit. Parajd és Brassó kék tónusú hegyei jelennek meg lelki szemei előtt. Gyermekéveiben a szajkó volt a boldogság madara, az erdő pedig a végtelen szimbóluma:
„Az anyám szeme elmúlt nyolcvanéves,
de mint a szajkó szárnya-tolla: kék.
Nézem s mögötte messze felmagaslik,
ahol laktunk, az erdős kék vidék.
Én nem tudom, hogy milyen a kék tenger,
mi hegyre mentünk, ha kék volt a nyár.
Nekünk az erdő volt a végtelenség,
nekem a szajkó volt a kékmadár.”
A költői emlékezés érzelemgazdag sorait az asszonáncok zenéje emeli a művészetek világába.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
