A havasok és hegyvidékek madarai (27.)

Fülemüle (Luscinia megarhynchos) 

16 cm. Fakó külsejű, hátoldala egyszínű világosbarna, testalja fehéres sárgásbarna. A farka gesztenyevörös. A fiatalok sárgásbarnán pettyezettek. Minden madárnál szebb, dallamosabb az éneke. Nagyon rejtett életet él. Leginkább a bokrok sűrűjében tölti idejét. Pillanatok alatt átsurran egyik bokorról a másikra. A mozgása és röpte hasonlít a vörösbegyére.

 Éneke gazdag, hangos és dallamos. Szavakkal nem is lehet érzékeltetni gyönyörű énekét. Nappal és éjszaka a bokrok sűrűjében hímezi dallamait.

Kedveli a dombvidéki lombos erdőket, a ligeteket, folyóártereket, sűrű bokrokat. Szederindák között, bokrok alján s az avarban is fészket rak.

Herman Ottó: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltészet madárvilága című könyvében a fülemile tárgyalásakor megemlíti, hogy magyar nyelvterületen csalogánynak és csattogánynak is nevezik. „…különösen folyó menti ligetekben s kiválóan éjjel is hallatja hangját, erőben felülmúlja a Luscinia vera szavát, bár éneke lágyabb”.

Költőinknél a fülemile majd zeng, majd csattog, majd dalol, említik reggeli, alkonyati és éjjeli szavát. Arany János a Magyar táncban így jellemzi:

Fülemile szó, rejtett magány,

Holdas, sejtelmes éjszakán.

A bújdosóban: 

Fülemile panaszától zeng a táj.

Az Ősszel címűben: 

„… csalogány

Nem zöngi dalját este, reggel.”

A továbbiakban így pontosít: „A három költőnek nemigen volt tudomásuk, hogy két faj szavának szépségét hallották: egyik Sundevall fülemiléje, Luscinia vera, a másik a Luscinia philomela, vagyis a magyar fülemile, mely a Duna mellékén uralkodó”.

Szovátai megfigyeléseim: a Mátyus-pataktól délre, a pataknál legalább száz méterrel magasabban terjedelmes és magas szederbokrok  áthatolhatatlan sűrűsége nyújt védelmet embernek, állatnak. Már húsz éve múlt, hogy kis baráti körünk szorgalmas tagjai itt szedrésztek szeptember elején. Akkor panaszos madárdalt hallottunk, melyről kiderült, hogy a fülemüle küldte a lombos erdők irányába.

Fülemülesitke (Lusciniola melanopogon) 

13 cm. Hasonlít a foltos nádiposzátához, de fejteteje csaknem fekete, emiatt fehér szemöldöksávja nagyon elütő. Fejoldala sötétbarna, a torka fehér. Tarkója és háta vörhenyesebb, mint a foltos nádiposzátáé. Rendkívül rejtett életet él.

A hangja lágy, de messze hangzó: „t-trrt” valamint érdes „csakk”. Ha megriasztják, perlekedő csettegést hallat. Éneke lágy, dallamos. A kezdő hangok így sorakoznak: 

„hűj, hűj, hűj”. Leggyakrabban nádasokban, mocsaras helyeken időz és fészkel. Az őszi hónapokban délebbre vonul.

Nagy fülemüle (Luscinia luscinia) 

16 cm. Csak néhány milliméterrel nagyobb a fülemülénél. A hátoldala sötét olajbarna, a farka barnás, nem vöröses. A melle barnásan foltozott. A viselkedése olyan, mint a fülemüléé. Az éneke nagyon szép, de mélyebb és erősebb a fülemüléénél.

Kedveli a nyirkos, bokros helyeket, az égerfás vizenyős lapályokat, nyíreseket, a folyó menti ártereket.

Petőfi Csalogányok és pacsirták című 60 soros költeménye társadalmi jelentést hordoz. Benne bírálja a konzervatívokat, és üdvözli az új, haladó gondolatok híveit. Mivelhogy a csalogány gyakran énekel alkonyatkor, ezért itt a letűnőben lévő világ híveit testesíti meg. – Most nem „csalogányokra”, hanem a friss dalok, friss eszmék hirdetőire, pacsirtákra van szükség – sugallja a költemény.

Kenderike (Acanthis cannabina) 

13 cm. A hím háta gesztenyebarna. Szárnyán és enyhén villás farkán fehér szegély látható. A feje szürkés, a testalja barnássárga, rajta sötét sávok. A melle halványpiros. Nászruhában a hím fejteteje és a begye kárminpiros, fehéres torkán barna vonalak húzódnak. A tojóról a piros színek hiányoznak, a tollazata  sűrűbben sávozott. Hullámos röptű. A költési idő után csapatosan jár. Az éneke változatos csicsergés. Bokrok és fák tetején énekel.

Kedveli a bokrokkal tarkított hegyoldalakat. Télen nagy csapatokban kóborol a szántóföldek, rétek fölött. Sövények között, bokrokban fészkel. Élőhelye az egész Kárpát-medence.

2015 nyarán hosszan figyelhettem, amint alacsony füvek magját válogatták, szedegették. A begyük kárminpiros volt.

Összeállította: Márton Béla