Már a múlt hét folyamán elhangzott nyilatkozatok alapján várható volt, hogy erőszakba torkollik a külföldön élő romániaiak péntek estére meghirdetett bukaresti tüntetése.
Már a múlt hét folyamán elhangzott nyilatkozatok alapján várható volt, hogy erőszakba torkollik a külföldön élő romániaiak péntek estére meghirdetett bukaresti tüntetése. A közel félezer sérültet eredményező hatósági fellépéssel a hatalom az egész világnak sikerrel mutatta meg a valódi arcát. Az a nagy kérdés, hogy mekkora szellemet szabadítottak ki ezzel a palackból.
Nem véletlen, hogy a teleormanisztáni elit retteg a megélhetésükért külföldre vándorolni kényszerült emberektől. Ez milliós nagyságrendű, a kormánykoalíció szavazóbázisával számban nagyjából egyenlő mértékű, aktív réteg, amelynek szavazati joga van, és nem lehet megvenni egy jókor élesített nyugdíjtörvénnyel vagy minimálbér-emeléssel, sőt, még a voksolás napján egy ajándékcsomaggal sem, ráadásul a kontinens jobb helyein láthatott már példát arra, milyen, amikor az államgépezet és irányítói nem elzsebelik az adókat, hanem tisztességes közszolgáltatásokat működtetnek belőlük. És tudatában is lehetnek a hatalmuknak, hiszen a legutóbbi elnökválasztásokon a külföldi szavazókörzetek körüli botrány nyomán megfordították az erőviszonyokat. Akkor a szavazati joguk lábbal tiprásában megnyilatkozó hatalmi erőszakra a második fordulós masszív választási részvétel volt a válasz.
Most a pénteki karhatalmi fellépésre már másnap volt egy azonnali válasz, a tolószékben ülő embereket és nőket is könnygázzal, vízágyúval, repeszgránáttal és gumibottal oszlató egyenruhások szombaton virágot kaptak a békés tüntetőktől. Ez volt az adott helyzetben adható legjobb, kalapemelést érdemlő válaszgesztus a péntek esti eseményekre. De sokkal lényegesebb az, hogy mi történik hosszabb távon.
Amennyiben ennek a vándorkenyéren élő milliós nagyságrendű tömegnek elég nagy részét tényleg komolyan érdekli az, ami itthon történik, mert egyszer hazatérne egy élhetőbb országba, akkor az ellenzéknek adott a feladat, hogy olyan programmal álljon elő, aminek láttán a külföldre kényszerültek nem tüntetés, hanem szavazás céljából tesznek egy utat haza. Csakhogy ehhez nem elég a bizalmatlansági indítványos műellenzékesdi a parlamentben, a halálmegvető bátorságú odaszólogatás az internetes közösségi portálokon és a tévéstúdiókban vagy a népfürdőzés a tüntetéseken. Hanem kéne például egy életképes alternatív kormányprogram válaszként arra az ámokfutásra, amit ez a hatalom kormányzás címén rendez. Nem csak most, ilyennel már rég elő kellett volna állnia egy magát komolyan vetetni szándékozó ellenzéknek. De nem csak a külföldre vándoroltak, hanem főleg az itthon maradtak kedvéért. Van még két évük rá, ha sikerül, akkor lehet ennek a hatalomnak a könnygáznál csípősebb, a gumibotcsapásnál és a gránátrepesznél fájdalmasabb, dobhártyarepesztően csattanó pofont leosztani a szavazófülkében.
