2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kvórum hiányában nem tartották meg a marosvásárhelyi tanács csütörtökre összehívott ülését. 

Fotó: Antalfi Imola


Kvórum hiányában nem tartották meg a marosvásárhelyi tanács csütörtökre összehívott ülését. A képviselő-testület ugyan elfogadta a napirendet, de ezt követően Soós Zoltán RMDSZ-frakcióvezető szünetet kért, amit a tanácsosok többsége megszavazott. Az RMDSZ képviselői a fakivágások miatti tiltakozásképpen testületileg elhagyták a termet, és tíz hárscsemetét ültettek el a Budai Nagy Antal utcában, majd visszatértek a gyűlésterembe. 
A városi tanács RMDSZ-frakciója a tegnapi soros ülésen tiltakozott az indokolatlan mértékű fakivágások miatt. Soós Zoltán frakcióvezető javaslatára az RMDSZ-tanácsosok látványosan kivonultak a teremből, és gyalog sétáltak el a Budai Nagy Antal utcába, ahol tíz hárscsemetét ültettek el. A tanács jegyzője, a román pártok képviselői teljesen érthetetlennek nevezték és elfogadhatatlannak tartották, hogy egy ilyen akció miatt már a kezdetén megszakítsák a tanácsülést, tiltakozásképpen pedig a szünetben ők is távoztak – és vissza sem tértek. 
Időrendi sorrendben véve a dolgokat, a Helyi Közszállítási Rt. valamint a Locativ lakásgazdálkodási vállalat részvényesi közgyűléseit követően több képviselő különféle problémákat vetett fel. Benedek István például az Azomureş helyzetével kapcsolatosan követelte, hogy az illetékesek hozzák nyilvánosságra a legutolsó, levegőminőségre vonatkozó mérési eredményeket, és tiltakozott az utóbbi hetekben kivágott több száz fa miatt. Makkai Gergely forgalmi problémákat vetett fel, Józsa Tibor közölte, a kivágott fák helyett nem ültetnek kellő számban újakat, a zöldövezet tönkretétele pedig kihatással van az egészségre, Peti András alpolgármester a március 10-i felvonulással kapcsolatos hatósági túlkapásokat nehezményezte. 
A napirend megszavazása után Soós Zoltán ülésvezető bejelentette: az RMDSZ-frakció nevében elégedetlenségét fejezi ki a fakivágások miatt, és tiltakozásképpen a Budai Nagy Antal utcában facsemetéket fognak ültetni, az akcióra pedig meghívja tanácsoskollégáit is. Javasolta, hogy e célból tartsanak szünetet, amit a képviselők többsége megszavazott. Andrei Mureşan jegyző közölte, nem ellenzi a faültetést, de szerinte „a tanácsülés végére kellene időzíteni a város realitásainak megtekintését, hiszen a gyűlés még meg sem kezdődött”. A jegyző kijelentette, sem a tanács működési szabályzata, sem a 2015-ös helyhatósági törvény nem tartalmaz olyan előírást, amely erre az eljárásra vonatkozna. A fentiek ellenére az RMDSZ-frakció kivonult a teremből, a képviselők gyalog sétáltak el a Budai Nagy Antal utcába, ahol tíz hárscsemetét ültettek el a nemrég kiirtott fák helyébe. Soós Zoltán szerint a Budai lakónegyedben az utóbbi időben mintegy 70 fát vágtak ki egy 2013-as határozatra hivatkozva, amiben egy egyesület kínált fel facsemetéket a kivágott fák helyett. A frakcióvezető elmondta, adott esetben indokolt egy beteg, kiszáradt fa eltávolítása, csak azt nem érti, hogy miért kell az ép, egészséges fákat kivágni. 
„Rengeteg észrevétel, panasz érkezett a felháborodott városlakóktól a fák kivágása miatt. Úgy gondoltuk, hogy erre a jelenségre sokkal határozottabban fel kell hívni a figyelmet. A faültetéssel tiltakozunk az ellen, ahogyan a városvezetés kezeli a zöldövezeteket. Egyrészt az egészséges fák kivágása a probléma, másrészt koronametszés címszó alatt annyira megcsonkítják a fákat, hogy egy-két év alatt betegségekben elpusztulnak, kiszáradnak. A Vár sétány fáinak kivágását ismét kilátásba helyezte a polgármester, amit meg kell akadályoznunk. Tiltakozunk a szakmaiatlanság, a városunk jellegének, kultúrájának, múltjának és nyilván jövőjének semmibevétele ellen. A tanácsülésen mi csak szünetet kértünk, nem a gyűlés érvénytelenítését, és ha a kollégák úgy döntenek, hogy nem térnek vissza, akkor nem miattunk érvénytelenítik a tanácsülést” – jelentette ki az újságíróknak Soós Zoltán. A frakcióvezető ráérzett a dolgokra: a faültetés után csupán az RMDSZ képviselői folytatták volna a tanácsülést, a román pártok tanácsosai nem tértek vissza a gyűlésterembe, így a jegyző azt érvénytelennek nyilvánította. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató