Háromszáz éves a református kollégium

Pontosabban szólva, 1718. április 30-án, egy szombat délután hirdették ki Marosvásárhelyen, hogy az uralkodó III. Károly király (Mária Terézia atyja) jóváhagyja az erdélyi országgyűlés határozatát és a református rendek kérését, miszerint a sárospataki-gyulafehérvári református kollégium egyesül a marosvásárhelyi schola particulával, és a létrejövő marosvásárhelyi református kollégium önálló felsőfokú intézményként működhet. Ez volt Marosvásárhelyen az első felsőfokú oktatási intézmény, és az elmúlt 300 év azt igazolja, hogy a város történelmének talán a legjelentősebb és legnagyobb hatású intézménye. Mert a Királyi Táblát, amely ugyancsak nagyot lendített a város fejlődésében, csak 1754-ben költöztették át Medgyesről Marosvásárhelyre, és ez a két intézmény fogadta és foglalkoztatta a Marosvásárhelynek hírnevet szerzett legkiválóbb koponyákat (a Bolyaiakat, Aranka Györgyöt, kilyéni Székely Mihályt, id. Kováts Józsefet, Nemegyei Jánost, Gecse Dánielt, Szász Károlyt, Kendeffy Ádámot, Antal Jánost, Koncz Józsefet, Apor Károlyt, Farczádi Eleket, Antalffy Endrét, Kelemen Lajost stb.)

Érdemes egy kicsit végigjárnunk és végiggondolnunk ennek az évfordulónak a művelődéstörténeti hátterét. És érdemes arról is szót ejtenünk, hogy a 100. évfordulót 1818-ban még méltóságteljesen megünnepelték, de a 200. évfordulót 1918-ban már nem tudták megünnepelni, mert éppen akkor történt az impériumváltás, és a kollégiumban nagy rémülettel és bizonytalansággal néztek az ismeretlen jövőbe. Most, 2018-ban pedig a romjaiból feltámasztott református kollégium már csak árnyéka a régi intézménynek. Nem az intézmény hibája, hogy 1948-ban bezáratták, és az sem, hogy csak hosszú szünet után óriási erőfeszítések és politikai alkuk árán sikerült valamelyest újjáéleszteni ezt a nagy történelmi múlttal bíró, 300 éves intézményt. Sajnos már nem tudja betölteni a felsőfokú oktatási intézmény szerepét, mert teljesen megváltoztak az oktatási intézmények funkciói és hatáskörei.

A református kollégiumnak az 1718-as megalapításától fogva azért volt felsőoktatási jellege, mert református papokat képzett, tehát mai értelemben vett középfokú tanulmányok után filozófiai és teológiai felsőfokú képzésben is részesültek az arra jogosultságot szerzett tógátusok (pl. Bolyai Farkas csak ezeken a felsőfokú tanfolyamokon oktatott matematikát, fizikát és kémiát). Miután 1754-ben Marosvásárhelyre költözött a Királyi Tábla, igény mutatkozott, hogy kétéves jogi tanfolyamot is szervezzenek, és így megalakult 1794-től a jogi tudományok katedrája is (Dósa Gergely, Dósa Elek, Vályi Gábor, Dósa Miklós voltak a leghíresebb jogászprofesszorok). A teológia 1854-ig működött, amikor is Kolozsvárra helyezték a református papképzést, a bölcsészeti tanfolyam 1883-ig működhetett, a jogi katedra pedig az 1872-ben megalakult Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttével szűnt meg. (Akkor került Kolozsvárra, a jogi fakultásra Vályi Gábor mint a statisztika professzora, és Marosvásárhelyről kerültek oda a jogi fakultásra Jenei Viktor és Csíky Viktor professzorok is.) Így tulajdonképpen a marosvásárhelyi református kollégium 1883-ban veszítette el főiskolai jellegét, és lett belőle egyszerű középiskola!

De nézzük egy kicsit meg alaposabban az 1718-as megalakulás körülményeit. Ez egyáltalán nem ment zökkenőmentesen. Szerencsére megmaradt néhány korabeli feljegyzés és dokumentum, és így elég valósághű képet alkothatunk az egyesülés és megalakulás körülményeiről.

Tonk Sándor könyvében olvashatjuk:

„1671-ben II. Rákóczi György fejedelem katolizált özvegye, Báthori Zsófia távozásra kényszerítette Sárospatakról a reformátusok neves kollégiumát. Az elvándorolt tanárokat és diákokat I. Apafi Mihály fogadta be és telepítette meg Gyulafehérváron, az onnan Enyedre költöztetett Bethlen-kollégium egykori épületében. A száműzöttek azonban itt sem leltek tartós nyugalomra: 1716-ban Steinville császári generális a fehérvári vár erődítési munkálataira hivatkozva szólította fel a kollégiumot távozásra. Erről az eseményről és az iskola további hányatott sorsáról az iskola egykori diákja, Bányai Székely György számolt be élete alkonyán papírra vetett emlékezéseiben. Az elűzött tanárok és diákok tekintélyes pártfogóik támogatásával egy ideig Boroskrakkón, majd Szászvároson húzták meg magukat, végül pedig 1718-ban a református főkonzisztórium határozatára indultak Marosvásárhelyre, ahová ez esztendő áprilisában érkeztek meg és – az emlékező szavait idézve – »kamarákat építvén a Városi Oskola helyén, az mikor is a partikulában jeles tudományu Deákok voltak circiter [körül-belül] 21-en, ezekkel a Collegiomuniálódott«.”1

A dolog érdekessége, hogy Marosvásárhely szabad királyi város nemes tanácsa tiltakozott a kollégiumnak Marosvásárhelyre való telepítése ellen. Mielőtt ennek a tiltakozásnak a részleteit tisztáznánk, teszek egy-két kitérőt annak igazolására, hogy sajnos sokszor a közvélemény és a polgárok demokratikus véleménye mennyire tévesen ítélkezik. Két nagyhírű intézmény áttelepítését hozom fel példának: az egyik a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre való telepítése, a másik a pedig a selmeci erdészeti, bányászati és kohászati egyetemnek 

Sopronba való áttelepítése. Ismeretes, hogy miután 1918-ban a román katonai csapatok bevonultak Kolozsvárra, egyik első intézkedésük volt, hogy mindenféle nemzetközi egyezményre fittyet hányva lepecsételték az egyetem épületeit, szobáit, és csak azokat az oktatókat engedték be az egyetemre, akik hajlandók voltak felesküdni a román királyra. A legtöbben, a legkiválóbb professzorok erre nem voltak hajlandók, és így a következő tanévet nem is kezdték meg, de a professzorok azért megkapták a fizetésüket, és Budapesten szerették volna folytatni az oktatást. Időközben, az elvesztett háború és az őszirózsás forradalom után felállt az új magyar kormány, és elhatározta, hogy a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemet Szegedre fogják költöztetni. Csakhogy Szeged város polgárai az egyetem letelepítése ellen tiltakozni kezdtek azzal az érvvel, hogy Kolozsvár egy erősen protestáns város, és az egyetem Szegedre telepítésével megváltoztatják Szeged katolikus szellemiségét. (Holott a Ferenc József egyetem is valamilyen szinten katolikus egyetem volt, hiszen azért építették össze a piarista templommal, mert a Báthori-féle egyetem jogutódjának szánta a létrehozó Ferenc József uralkodó!) Szerencsére nem vették figyelembe Szeged polgárainak nevetséges kifogásait. Persze nem is lehetett átköltöztetni a Ferenc József Tudományegyetem ingó javait, mert az új román hatalom nagy sietséggel mindent – ingó és ingatlan vagyonát egyaránt – kisajátított magának. 

Érdekesebb dolog történt Sopronban. Tudniillik, a leghűségesebb városban népszavazást tartottak Sopron hovatartozását illetően és a selmecbányai egyetem (Magyarország legrégebbi egyeteme) Sopronba való költöztetéséről. Az osztrák testvérek teljesen nyugodtak voltak a soproni népszavazást illetően, mert Sopron polgárainak többsége német ajkú volt! És csak a szavazólapok összeszámlálása után lepődtek meg, mert a többség Magyarországhoz akart tartozni. És a polgárok örömmel fogadták a selmecbányai egyetemnek Sopronba való átköltöztetését is. Itt a magyar hatóságok nagyon gyorsan cselekedtek, és még mielőtt a szlovák hatóságok intézkedhettek volna, vonattal átszállították a selmecbányai egyetem szinte teljes felszerelését, sőt a könyvtárát teljesen sikerült 

Sopronba átköltöztetni. Sopron város polgárai nagy örömmel fogadták az egyetem tanárait, akárcsak az egyetem bohém és vidám hagyományait. Ma mindkét egyetem, a szegedi és a soproni, Magyarország legkiválóbb felsőoktatási intézményei közé tartozik, és mára igazi hungarikumokká váltak!

De térjünk vissza marosvásárhelyi „uraméknak” a református kollégiumnak Marosvásárhelyre való telepítése elleni tiltakozásaira. A nemes tanács attól félt, hogy a polgárok elveszítenek néhány privilégiumot, mint amilyen volt a kocsmáltatási jog, vagy a vásárok tartásából befolyó jövedelem, talán még a lányaikat is féltették a nagyszámú diákságtól. Sajnos a nemes tanács beadványát még nem sikerült felkutatni a Református Egyház levéltárában, de szerencsére a református főkonzisztórium válasza már olvasható:

„1718. március, 27. Kolozsvár

Az erdélyi református főkonzisztórium válasza a marosvásárhelyi tanácsnak, amelyben nyugtatja a város lakóit, hogy a kollégium odatelepítése kiváltságaikat nem fogja sérteni.

Replica ad puncta Almae Civitatis M. Vásárhely innegotio Collegii Reformatiantea Albensis nunc exulatis Illustrissimo Reformatorum Consistorio Superiori inscriptis por-recta et justo ordin eventilata.

Ad 1lum: Nem félhetnek M. Vásárhelyi Uramék a Collegiumnak oda való plántáltatásával magok Scholájoknak elbomlásától és az eddig practicált szép tanitásnak e versiójától, söt inkább gyönyörködhetnek magok nevekedésén és frequens Collegiummá való tétettetésén, megmaradván azon kül ezután is elöbbeni beneficiumok, fundatiok, alumniák s azoknak administratiojik magok erejekben.

Ad 2um: Akarná a M. Consistorium is, ha másuvá collocáltathatnék ez a Collegium, de épen nincsen mód benne, hogy máshová vihessék.

Ad 3um: Nem tudja a M. Consistorium azt a reménységet, a melyet ö kegyelmek emlegetnek; ha volna pedig tudniok kéne ö Nsgoknak: ö Nsgok azért bizonytalanságra nem bujdostathatják még is továbbra azt a sokat szenvedett nemes Collegiumot.

Ad 4um: Ha a Schola helyére a Collegium rendes építése után el is nem férne, a M. Consistorium oly helyeket apprehendáltat hozzája, melyek vagy immunisok légyenek, vagy immunis sessiokkal cseréltessenek el, vagy ha nem lehetne házbérben szegödtet esztendönként házokat, vagy ha adózó helyeket foglal el, adóztatja.

Ad 5um: Semmit olyat egyebekben is nem cselekszenek, amiről rossz példát vehetnének a más religiók.

Ad 6um: Nem is kénszerittetnek ö Klmek semmi adásra és segitségre erővel, ha istenes indulatból nem segítik, annál inkább olyakra, a melyek kárával, vagy praejudiciumával lennének a b. városnak.

Ad 7um: A tanittatás és Didactrum dolga is minden egyéb suboriálhato difficultásokkal együtt az oda exmittálando

Commissariusok s Curatorok által ö Kelmek praesentatiájokban úgy attemperáltatnak, hogy telyességgel semmiben is vagy a b. városnak vagy edig Scholaban fungált T. Köpetzi Ur személyjének contentuma ellen ne légyenek.

Melyek szerint elhitetheti magával a b. város, hogy a M. Consistorium legkisebb igyekezetében sincsen ö Kelmeket privilegiumjaikban sértegetni, jussukban involálni; söt inkább manuteneálni kívánja: ellenben azt az auctoritast, melyjet bir, mint fő Consistorium, mindén Ecclák, Collegiumok, Scholák directiójokban, minden bizonynyal megtartja és a b. várossal is, mint reformata ecclesiával, s maga tagjával agnoscáltatja.

Claudiopoli, 27 Martii 1718.

ExConsistorio Reformatorumin Transsilvania Supremo. Extradatum per Josephun Incediejusdem Consistorii notarium”2

A következő részekben az ősi kollégium életéből felidézünk néhány érdekes történetet, és kitérünk a 100. és a 200. évforduló megünneplésére is.

 

1 Tonk Sándor: A marosvásárhelyi kollégium diáksága, 1653-1848, Szeged, 1994, FONTES RERUM

2 Lelőhely: Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltára Kolozsvár, ErdRefFőkonzLvt38/1718. Közölte Tonk Sándor, i.m., pp 461-462