2025. július 9., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Disznajón, a művelődési ház nagytermében rendezték idén Disznajó, Magyaró, Marosvécs és Holtmaros sakkozóinak hagyományos versenyét, amelynek alkalomról alkalomra mindig másik település ad otthont.

A Négy falu versenyén, vasárnap a csapatok küzdelmében a házigazdák együttese (Nagy Attila, ifj. Nagy Attila, dr. Nagy Mihály, Nagy László, Barabás Norbert, Barabás Szabolcs) megtartotta az első helyet, a második Magyaró, a harmadik Marosvécs, míg a negyedik Holtmaros lett. Az egyéni verseny eredményében kis változás van tavalyhoz képest, ezúttal hárman is elsőnek mondhatták magukat: Nagy Attila (Disznajó), Nagy László (Disznajó) és Ördög Zsolt (Magyaró) osztozott a díjon.

Különdíjat kapott legifjabb résztvevő, a disznajói ifj. Nagy Attila (9 éves), valamint a legidősebb, a magyarói Dali András (74 éves), tájékoztatta lapunkat a verseny szervezője, Zsigmond András. Hozzátette: jövőre Marosvécsen találkoznak a négy falu sakkozói.



Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató