2019. augusztus 17., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy személy elhunyt, négyen megsérültek

abban a szerda esti balesetben, amely Segesvár közelében történt. Február 6-án 20.10 órakor a DN 13 E 60-as országút 118+450 km-es szakaszán, Segesvár Marosvásárhely felőli külterületén egy 74 éves fehéregyházi illetőségű férfi Marosvásárhely irányából Segesvár felé tartott, amikor egy kanyarban elvesztette a jármű feletti uralmát. 

Azt követően, hogy a balra ívelő kanyarban kisodródott, áttért az ellentétes sávra, és frontálisan ütközött a szemből érkező személygépkocsival, amelyet egy 44 éves Kolozs megyei sofőr vezetett. A nagy erejű becsapódás következtében a Kolozs megyei jármű egy Segesvár irányába tartó járművel ütközött, amelyet egy 28 éves Vrancea megyei sofőr vezetett. 

A 74 éves járművezető elhunyt, további négy személy – a másik két sofőr és a három járműben utazók – enyhébb sérüléseket szenvedett. A helyszínelés időtartamára lezárták az útszakaszt, a katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint 22.06 órakor egy sávon megnyitották a forgalmat. A rendőrség a baleset körülményeinek kivizsgálására nem szándékos emberölés és nem szándékos testi sértés gyanújával indított eljárást – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Emanuela Rugină. 

Fotó: ISU