Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Harmadik hetébe lépett a hazai pedagógusok által meghirdetett, majd meg is valósított sztrájk, amelynek különböző fordulatai már-már egy brazil teleregényben is megállnák a helyüket. A múlt szerdai vezércikkünkben az éppen érettségi előtt álló diák szemszögéből közelítettük meg a témát, a kérdésfeltevés lényege az volt, hogy kié a legnagyobb felelősség a jelenlegi körülmények között esetlegesen elmaradó vagy sokat csúszó vizsgák utáni továbbtanulást érintő kudarcért. A mostani kérdésfeltevés lényege, hogy előre lelőjük a nem létező poént, hogy innen hova tovább? Mert a sztrájk folytatódik, a kormány azonban – jellegzetesen balkáni sakklépéssel – elvágta a tiltakozás energiáit hordozó közösségi idegszálakat, kivár és kiéheztetésre játszik, mint egy középkori kastélyostromló hadsereg. A tanügyben dolgozók a többi között azt kérik, illetve követelik, hogy a kezdő tanárok bérezése feleljen meg az országos bruttó átlagbérnek (ami jelenleg körülbelül 4550 lejes nettó fizetésnek felelne meg – ennyi az országos nettó átlagbér), ezt pedig a későbbiekben a különböző képzettségi szinteknek, a szolgálati időnek megfelelően növeljék. A sztrájk előtt a kezdő pedagógusok fizetése szégyenteljesen alacsony volt, ebben, azt hiszem, mindenki egyetért: bruttóban kerestek 4098 lejt, ez 2424 lej nettó bérnek felel meg. A kormány, hogy megoldja a helyzetet, a pedagógusoknak és a kisegítő személyzetnek bruttó 1000, illetve 400 lejnyi fizetésemelést ajánlott, amelyet a későbbiekben egy három évig tartó folyamat során tovább növel. Ez nettóra lebontva egy kezdő tanár bérezése esetében 558 lejt jelent, amellyel annak fizetése nem fogja meghaladni a havi 3000 lejt. A tanügyi szakszervezet képviselői természetesen elutasították ezt a méltánytalannak tartott ajánlatot, ám – és itt jön a balkáni csavar – a kormány, ennek ellenére, egy nappal az elutasítást követően, múlt csütörtökön egy kormányülésen elfogadta az általa tett javaslatot, és megemelte a tanárok bérezését az említett összegekkel.
A döntéshozók pedig ezt követően visszatértek jól bevált dolgaikhoz, mint akik megtették kötelességüket, zárt ajtók mögött tanácskoznak a közelgő kormányalakításról és egyebekről, az államelnök pedig kijelentette, nem érti, hogyan merik egyesek veszélybe sodorni az év végi tanügyi vizsgákat – főleg, hogy a kormány mindent megadott nekik, amit kértek. A szakszervezet válasza nem is maradt el, azon nyomban azt követelte, hogy a kormány tüstént kezelje nemzeti prioritásként a tanügy helyzetét. De a kormány innen tovább már nem intézkedett. Visszavonult és kivár. A tanárok jó része, felelősségének tudatában, már a katedrához való visszatérést fontolgatja, hiszen június 9-én lejár a tanév, mindjárt kezdődnek az év végi vizsgák, közöttük e hónap 12-én az érettségi. A szakszervezeti vezetők közötti torzsalkodás és szóváltás a kezdetekben a lakosság szimpátiáját is elnyerő tiltakozáshullám ellen hangolta azokat, akik gyerekének jövője a mostani sztrájktól függ – és ne feledjük, körülbelül 183.000 nyolcadikos és 142.000 tizenkettedikes diák várja a fejleményeket.
Úgy tűnik, hogy az 1989 utáni időszak egyik legkomolyabb hazai sztrájkhulláma tipikusan romániai stíl és forgatókönyv szerint elül. A kormány odadobta az elutasított morzsát, majd a mórra hivatkozva becsukta a kapukat, és többé nem veszi komolyan a tiltakozó szövetséget. A lakosság jó része már ellenzi az amúgy is rossz időzítésű sztrájkot. A felelősségteljes pedagógusok visszatérnének tanítani, mert közelednek a vizsgák. És biztos vannak, akik még ennek a minimális béremelésnek is örülnek, és nem hisznek a jövőt érintő ígéreteknek. A szakszervezeti vezetők és képviselők ugyan kiabálnak az űrbe, hangjuk azonban egyre kevésbé hallatszik, és idővel antipatikussá is válik – ráadásul a tanításhoz való visszatérést nem akadályozhatják meg, az a tanárok szuverén joga. És ami nagy robbanással, reményteljesen kezdődött, csendben fog elhalni, a vesztes had éj leple alatti elsunnyogásának mai metaforájaként. Tipikusan balkáni módra – mondhatnánk.
A nem szándékolt cinizmus határán billegve pedig azt is hozzátehetnénk: jó tanáraik voltak a döntéshozóknak.