2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hamarosan elkezdik a bözödi út aszfaltozását

Kedden került sor a közbeszerzési eljárásra, így pár hónapon belül elkezdik a Bözödi-tó körüli út leaszfaltozását. A beruházást szakaszokban végzik, idén 3 kilométer készül el.

Kedden került sor a közbeszerzési eljárásra, így pár hónapon belül elkezdik a Bözödi-tó körüli út leaszfaltozását. A beruházást szakaszokban végzik, idén 3 kilométer készül el.

Tavaly február végén számoltunk be arról, hogy járhatatlanná váltak a Bözödi-tó körüli út egyes szakaszai, olyannyira, hogy az egyetlen buszjáratot üzemeltető cég kénytelen volt felfüggeszteni járatát, és ezáltal a hatszáz bözödi lakos közül azok számára, akik nem rendelkeznek saját gépkocsival, szinte megközelíthetetlenné vált Erdőszent-györgy és egyúttal a külvilág. Csibi Attila polgármester több alkalommal kérte a megyei tanácsot, amelynek az alárendeltségébe tartozik a szóban forgó út, lépjenek az ügyben, így végül a megyei önkormányzat műszaki osztályának a szakemberei helyzetfelmérést végeztek, és 160 ezer lejt különítettek el az útjavításra. Ez viszont csupán „tűzoltás” volt, hiszen csak a problémásabb szakaszok lekövezésére, a kátyúk betömésére futotta belőle. A napokban Csibi Attila polgármester tudomást szerzett arról, hogy a megyei tanács 5,5 millió lejt különített el az aszfaltozásra, és folyamatban van a közbeszerzés megszervezése.

Megkeresésünkre Gáspár Levente, a Maros Megyei Tanács műszaki osztályának az illetékese elmondta, tegnap zajlott le a kivitelező kiválasztására szervezett közbeszerzési eljárás. A folyamat pár hónapig eltart még, ugyanis két hónap kell a tervek elkészítésére, ezután kezdik el a kivitelezést. Az illetékes szerint ez nem gond, ugyanis a tavaly elvégzett javítási munkálatnak még tart a jótállási ideje. Az út teljes hossza közel tíz kilométer, ebből idén 3 km-re kerül aszfaltréteg, ennyire futja a megyei tanács idei költségvetéséből. Az átfogó munkálat során stabilabb alapot öntenek az útnak, és újraalakítják a vízelvezető sáncokat, hogy esőzéskor a meredek domboldalról lezúduló víz és sár ne tegyen kárt az útban.

 

Eltűnt a tiltótábla

Mivel az út rossz állapotáért elsősorban a fakitermelő vállalkozások ott folyamatosan áthaladó, nehéz rakományokat szállító járművei okolhatók, a megyei tanács tavaly, az útjavítást követően az erdőszentgyörgyi önkormányzattal úgy döntött, hogy Erdőszentgyörgy Bözöd felőli kijáratánál, valamint Maros és Hargita megye határánál tiltótáblákat helyeznek el, amelyek értelmében a 7,5 tonnánál súlyosabb járműveknek tilos behajtani.

Érdeklődésünkre Gáspár Levente elmondta, a korlátozást jelző táblát tavaly ki is helyezték, viszont rövid időre rá, amikor ismét a helyszínen járt, a táblának és az oszlopnak, amin a tábla állt, hűlt helye volt, és a rövid idő alatt is, amíg ott tartózkodott, több, rakománnyal megpakolt nehézjármű haladt el. Az illetékes szerint hiába tesznek ki új tiltótáblát, ugyanerre a sorsra jut, a megyei tanácsnak pedig nem áll módjában őriztetni, sem pedig ellenőrizni, hogy betartják-e a tiltást.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató