2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Halasztással kezdődött a hollandiai festménylopás gyanúsítottjainak pere

  • 2013-08-13 16:01:29

Halasztással kezdődött a hollandiai festménylopás romániai pere, amelyben több személyt azzal vádolnak, hogy az évszázad legnagyobb festményrablását hajtották végre tavaly a rotterdami műcsarnokban, ahonnan hét nagy értékű alkotást vittek el.

Halasztással kezdődött a hollandiai festménylopás romániai pere, amelyben több személyt azzal vádolnak, hogy az évszázad legnagyobb festményrablását hajtották végre tavaly a rotterdami műcsarnokban, ahonnan hét nagy értékű alkotást vittek el. A 18 millió euróra biztosított festményeket – köztük Picasso, Matisse, Monet és Gauguin műveit – mai napig sem sikerült megtalálniuk a hatóságoknak. Felmerült annak a gyanúja, hogy elégették. A vádlottak ügyvédje kedden újfent úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy mind a hat vádlott megváltoztatta korábbi vallomását, miszerint elégették a festményeket, és mind a hét remekmű ép. Az ügyvéd azonban nem közölte, hogy hol találhatók.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató