Az emberi butaság kultúrtörténetébe illenék, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a románok hátrányos megkülönböztetése miatt elmarasztalta Gyergyócsomafalva önkormányzatát, amiért csak magyar nyelven adja ki a község közlönyét. Az „örvendetes” döntésről a hivatásos feljelentőnek számító, magyarellenességében még a volt vátrásokat is túllihegő Dan Tanasă számolt be saját blogján. Az illető több pert nyert a magyar feliratok és szimbólumok elleni harcában.
Az ügy pikantériája lehetne, hogy a CNCD által elmarasztalt önkormányzat lakosságának a 99,8 százaléka magyar. A legutóbbi népszámlálási adatok alapján Gyergyócsomafalván a több mint 4.300 lakos közül csupán tíz román nemzetiségű. A polgármester szerint csak a helyi rendőrparancsnok és családja román a községben, akiket hivatalos levélben kérdezett meg, hogy igénylik-e a havonta-kéthavonta megjelenő Csomafalvi Hírlap román nyelvű kiadását, amely közérdekű információkat tartalmaz a község pénzügyi helyzetéről, az elhalálozásokról, születésekről, helyi eseményekről, és amelyet ingyen dobnak be az emberek postaládájába.
Csomafalva első embere felháborítónak és nevetségesnek tartja az ügyet. Mi inkább úgy fogalmaznánk, hogy ha nem volna felháborító, akár nevetséges is lehetne. Nagyon beleillik A nemzeti kisebbségi jogok romániai alakulásáról 1918–2018, avagy A gyulafehérvári ígéretek megtagadásától a Minority SafePack ellenzéséig – 100 év romániai kisebbségjogi történet című tanulmányba, amely ismerteti a Gyulafehérváron 1918-ban elvi ígéretek szintjén kialakított kisebbségjogi rezsimet, az ígéretek teljesítése elmulasztásának történetét, a két világháború közötti időszak asszimilációs politikáját megalapozó jogszabályi környezetet, majd a II. világháborút követő enyhülést, a kisebbségi jogok rövid időtartamú bővülését, majd az újraéledő, asszimilációs célú elnyomó rendszert.
De látnunk kell, hogy az 1989-es rendszerváltást követő euroatlanti integráció után sem rendeződött a romániai kisebbségek helyzete, a HarKovtól a MOGYE-ig.
Persze a hivatalos állami álláspont szerint Romániában modellértékű a kisebbségvédelem. Maga az államfő a legfőbb hirdetője ennek az eszmének, hogy ha én németként elnök tudtam lenni szlogennel. De akkor – folytassuk most a magyar közösség szemszögéből – miért probléma a marosvásárhelyi katolikus iskola, a Székely Mikó Kollégium, a MOGYE, a magyar utcanevek, a székely zászló és a többi? Vagy hogyan engedhetett meg magának egy volt miniszterelnök olyan botrányos kijelentést, hogy az intézményekre kitűzött székely zászló mellé aggatná a székelyeket is? Vagy 99,8%-nyi magyar embernek miért ne lehetne „elmarasztalás” nélkül egy magyar községi lapja? Ez lenne a „modell”?
Megannyi válaszra és megoldásra váró kérdés.
