Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Azt mondják, a fiatalok már nem gyűjtenek könyvet. Ötven alatt ez már nem fordulhat elő. Nem divat, nem tendencia, nem életcél. Vagyis nincs otthon egész falat betöltő könyvespolcuk. A könyvespolcot átalakítottták cipőtartó szekrénnyé. Több a cipő, mint a könyv. Különben jó anyagi körülmények között élnek.
Ha átnézed a könyvtárukat, süt belőle a praktikum. Az egyszerűség. Megmaradt a házi olvasmányokból az, amin egy nyáron át sikerül átrágniuk magukat. Vagyis elegendő néhány kötet, amelyet őrizgetnek (szentimentalizmus, nosztalgia, emlékmozzanat), például jutalomkönyv, amit még kilencedikben vagy tizedikben kaptak, van benne beírás, névre szóló, aztán egy másik, amire valaki rábeszélte őket, és megvásárolták.
Te, tényleg egyszer betévedt egy könyvvásárra, már nem is tudja, mikor volt, ősszel vagy a Forgatagon, és akkor ott valami megmondhatatlan ingertől sarkallva vásárolt egy szép meséskönyvet, tele szebbnél szebb rajzokkal. Ja és örökölt két detektívregényt, megvan neki a KRESZ és néhány majdnem szakkönyv, régebben ott hányódott az éjjeliszekrényen egy segédkönyv, amit a rejtvényfejtők örömére adtak ki, de ma már ha rejtvényt fejt, megguglizza. Praktikus a laptop, sokkal könnyebben kezelhető, mint az a sok könyv, amit meg kéne venni vagy el kellene menni érte a könyvtárba.
Az antikvárius arra panaszkodik, hogy 50 alatt szinte sohasem akad vevője. Hacsak sürgősen nem kell egy házi olvasmány, ami nincs meg az iskolai könyvtárban. Bogaras öregurak és különc hölgyek ereszkednek alá a könyvtemetőbe, valami olyat keresnek, ami ifjúkorukból rémlik, de szőrén-szálán már vagy negyven éve eltűnt. Elvitte valaki, kölcsönadták, és nem hozta vissza, becsúszott a polc mögé, amit már csak akkor fognak elmozdítani, ha ő már nem lesz, és a lakást ki kell üríteni.
Mondják, más városokban (főváros, Budapest, Párizs) talán élénkebb a könyves élet. A forgalom. Ahol egy kiadó bemutatkozása esemény, összegyűlnek az olvasni szokók. Van adásvétel, új könyvek keltette izgalom. Gazdag antikvárium, könyvesházak, irodalmi est, könyvbemutató, szerzői dedikálás, vitaklub, irodalmi lapok, irodalomkritika. Halálosan össze lehet veszni egy könyv mondandóján. Sőt önképzőkör vagy nevezzük akárminek, értők köre, ami uram bocsá’ nem belterjes, hanem nyitott és vonzani tud. Könyvcímek hangzanak el. Mi több, hallottam olyat is, hogy már mifelénk is vannak kvízklubok. Ezek tagsága pedig olvas, ha nem mást, lexikonokat és bulvárlapokat, hogy képben legyen a kérészéletű zenei ribancokkal és botrányhősökkel.
Könyvet adni születésnapra, névnapra nem divat. Olcsóság. Nem vall baráti gesztusra, szeretetre. Az olyan hideg és távolságtartó gesztus. Tiszteld meg a könyvet, nem az ajándékozót vagy megajándékozottat. (Hallottam, a vonaton ecsetelte egymásnak két tisztes külsejű ingázó.) Vannak elmaradott családtagok, akik igénylik a könyvet. Megvásárolják nekik a könyvet, amit aztán karácsonykor a fa alá csúsztat az angyal. Azt bontják fel legutolsónak. Szerényen meghúzódik a nagy képernyős tévé mögött, meg a korcsolyacipő árnyékában.
Azért esténként még olvasnak a gyereknek. Ha nem helyettesíti az anyai/apai meseolvasást a tévémese, a telefontündér és a várható technikai felfedezések, amelyek a szülők esti életét megkönnyítik. Könyvekről nem beszélnek. Inkább piacról, betegségről, gépkocsiról, lakásról és Netflix-sorozatokról, ruhaügyekről és a szomszédasszony nemi életéről, utazások fordulnak elő, és a mindent betöltő irigység ömlik a lelkekből, szelíden kitöltve a könyvespolc hiányát.
A fiatalok nem gyűjtenek könyveket. Porfogó. Kire hagynák? Inkább kölcsönt vesznek fel. Élni is kell. Olvasni ráérnek majd a váróteremben, a kórházban vagy a szeretetotthonban. Ámbár az okosteló a pizsamazsebben is elfér.