2021. június 17., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szemközti fán lakó rigó hajnali négykor (nyári időszámítás szerint hajnali ötkor) ébred. Ez tény. Hallomással szerzett pozitív élmény. Erről pontos mérésekkel rendelkezem. Ugyanis mostanában elég gyakran megtörténik, hogy a mondott időpont körül ébredek meg, érzem, hogy szobámban fülledt, nehéz oroszlánszagú a levegő (kipárolgás és egyéb gusztustalan kibocsátások eredménye – ami egyben azt is jelzi, hogy még élek és működnek a szerveim), ezért az erkélyajtóhoz lépek – két és fél lépés a cella hossza nyughelyemtől a nyílászáróig – kinyitom tehát a zárat, nem csupán megbillentem, hogy betörjön a szoba légkörébe a frissesség, kitárom az ajtót (nyílásnak a záróját vagy zárórának a nyílását), és kiállok hosszan és mélyen belélegezni az ember és gépkocsik nélküli csendet.

Azaz az utóbbiak azért jelen vannak, az utca két oldalán állnak szorosan egymáshoz préselődve, sötét, moccanatlan tömegek, amiket csak egy-egy felvillanó kék fény világít át egy-egy másodpercre, biztonsági meggondolásból a beriasztózást (de ronda szó) jelzi, meg hogy ilyenkor nyár elején már szolgálatkész. Könnyen indul. De szerencsére csak hat óra után veri fel az áldott csendet a motorok felbőgése, amivel egyszerre betörnek más zajok is, tűsarkok sietős koppanása, csoszogó, öreges lépesek, ja persze, Z. bácsi a csorgóhoz tart műanyag palackokkal, vizet merít, mert azt hiszi, jobb a csapvíznél (ócska babona). Felzeng a győztes emberi hang, a mobiltelefonon bugyborékolni kezd az üzenet, a kötelesség, fontoskodik az emlékeztető, a program, terv, és kúszik előre céltudatosan a kudarcérzet, a mulasztás és az ébredező jókedv, jó hír is talán. Egyszóval az, amit Déry Tibor a napok hordalékának nevezett.

Ám most még ott tartunk, hogy a csendben a madarak üzenetváltása zajlik. A távolabbi, a játszótér fölött magasodó két hatalmas fa felől indul a füttykoncert, a prímás megadja az alaphangot, elődúdol, hangoláshoz szólít, meghatározza a mai nap énekét, imaszövegét, ritmusát, amit aztán a zenekar, mely a környező fákon helyezkedik el szólamok szerint, az énekkarral a háttérben hűen követ. Nincs hangzavar, összebakizás, belekontárkodás, a zenekari népség pontosan tudja a dolgát. Az összhangzat tökéletes. Bach mester is valami ilyet hallott a maga idejében, sőt akkoriban nem kellett a motorok torzsalkodásától tartania, legfennebb szekerek nyikorgása, lovak horkantása, ökrök mélabús bőgése, kutyák ugatása színesítette a hajnal értelmét és szépségét.

Szóval javasolom, próbáld ki. Ha nem tudsz aludni, ha felkelt valami titkos gyötrelem – el nem végzett feladat, el nem küldött levél, be nem fejezett, sőt meg sem kezdett dolgozat, a rosszul sikerült, összeveszős est maradéka nyugtalanít, tárd szélesre az ajtót – igaz, még kicsit csípős a reggel –, és ne csinálj egyebet, csak várd ki, amíg megszólal a rigó vagy más ficsergő, füttyögő, csicsergő oktalan, csekély értelmű madár. Neki az a feladata, hogy felhívja magára, a természet hatalmas erejére és jóságára a meggyötört emberi elmét és testet. És felkeltse a napot. Békítő.

Gyógyító erejű, ahogyan hajnalban meghallod, hogy a leveleken koppannak a súlyos esőcseppek, az éjszakai zápor kullogó utóhada, a villanyfényben, amit csak hat körül kapcsolnak le a város távoli pontján gondos gazdák, szóval az utcai világításban megcsillan a nedves járda és az úttesten gyülekező pocsolyák. Nem arra gondolsz, hogy senki nem javítja ezeket a járófelületeket évek óta, minden csak romlik. Nem erre gondolsz, hanem hirtelen felötlik, hogy anya a lelkedre kötötte réges-régen, még a történelem előtti időkben: aztán ne lépj bele minden pocsolyába. Ugye jó leszel, ugye megígéred?

Te persze megígérted, csak hogy kívül lehess már a jó tanácsokon, és elindulhass egyedül az iskola felé. Nem kellett vinni, kísérni, kocsival kiszállítani a gyereket, általános tankötelezettség volt, a lusták, rossz tanulók és lógósok ekkor fordultak a másik oldalukra (később is a másik oldalon álltak), az autók és más fenyegető szörnyetegek még a jövő ködében szenderegtek, az utcákat ellepték a csábítások, a pajtások, érdekes leletek, amiért érdemes volt lehajolni, belelépni a vízbe, kipróbálni, mennyire vízhatlan a víztaszítónak nevezett tavaszi cipő. Nem az. Átázott mindig. Szóval ez volt az első ígéret, az első fogadalom, amit megszegtél. És még hány és hány jött ezután! Számon sem tudod tartani. Ezek a te tudat mögötti titkaid, magánéleted nehezékei. Talán ezért nem tudsz aludni. A bőséges kései vacsorára fogod, és bőszen, elszántan, ötletszerűen fogadkozol, hogy majd mától, és aztán…

Volna tehát egy jó tanácsom, ha elfogadsz tőlem egy ilyen ún. atyáskodó útravalót: állj ki hajnalban, amikor még csak a szemközt lakó rigó szólal meg, nyiss ablakot, vagy lépj ki az erkélyre, balkonra, verandára, a pitvarba, az ámbitusra, és végy néhányszor nagy levegőt. Lassan, megfontoltan mélyre szívd. Mintha csak egy hosszú edzés után fújnád ki magadat.

Próbált. Haszna beláthatatlan. Utána sokkal jobban alszol fél kilencig…