2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hagyományoknak megfelelően, június utolsó hétvégén nyitja meg kapuit a világ legnagyobb heliotermikus tava, a Medve-tó. Fülöp Nagy Jánost, a fürdővállalat vezérigazgatóját kérdeztük a részletekről.

Fotó: Nagy Tibor


 

A hagyományoknak megfelelően, június utolsó hétvégén nyitja meg kapuit a világ legnagyobb heliotermikus tava, a Medve-tó. Fülöp Nagy Jánost, a fürdővállalat vezérigazgatóját kérdeztük a részletekről. 

– Ahogyan minden évben szoktuk, a Medve-tót június utolsó hetében nyitjuk meg. A víz nagyon jó, 45,4 fokos másfél méter mélységben, és 23 fokos a felszíne a hűvösebb időjárás miatt.

De mivel már nincs amiért tartani, ezért született meg a döntés, hogy ha esik, ha havazik, nyitunk.

– Változott-e a strand programja?

– A program nem változott az előző évekhez képest: naponta 10 és 18 óra között tart nyitva. 13 és 15 óra között, amikor a tó „pihen”, a strandolóknak ki kell jönniük a tóból, de a strandról nem.

– Drágítottak-e a tavalyhoz képest?

– A belépőjegyek árát, miután immár negyedik éve nem változott, az idén a piac szintjére emeltük, figyelembe véve a parajdi, a marosszentgyörgyi, a félixfürdői strandok árait. Idén a felnőtteknek 25 lej, gyermekek számára 20 lej egy belépőjegy ára.

– Ünnepélyes megnyitóra készülnek?

– Nem, pénteken tíz óra előtt két perccel egyszerűen megnyitjuk a kaput.

– Vannak-e vendégek, lesznek-e strandolók?

– Vannak, hála istennek. A Brădet Szállóban is szépen kezd kialakulni az élet. A Szováta Szállóban is vannak vendégeink, románok, moldávok, kevesebb magyarországi vendég. Legtöbb természetesen belföldi.

– Beszélgetésünk pillanatában Marosvásárhelyen zuhog az eső. Szovátán milyen idő van?

– Szovátán, hogyha egy kicsit megpiszkáljuk az eget, elered az eső. Úgy látszik, a vásárhelyi „piszkáló” korábban kelt, mint a szovátai.

– Nemrég fejezték be a Medve-tó strandjának, a deszka napozófelületnek a felújítását.

– A deszkafelületet, vagyis azt a részt, amely kinyúlik a tó fölé, három év alatt újítottuk fel. Az idén 1700 négyzetméter strandfelületet újítottunk fel úgy, hogy a cserefából készült aljzatot teljesen kicseréltük és újrapadoltuk fenyőfa deszkával. Ezzel befejeztük a tó fölé kinyúló teljes napozófelületnek, három évre felosztott szakaszos felújítását. A cserefa jó tartós, nagyon bírja a sós víznek a korrózióját, ezért reméljük, hogy strukturális problémáink nem lesznek az elkövetkező 15-20 évben. Az elmúlt három évben három szakaszra felosztottuk a 4600-4700 négyzetméteres napozófelületet, mert ekkora munkát egyetlen évre nem lehetett felvállalni sem anyagi szempontból, sem volumenében. Az idei, 1700 négyzetméteres felület volt az utolsó szakasza a felújítási munkálatnak.

– Más felújítást eszközöltek?

– Felújítottuk a mellékhelyiségeket, a női és férfi toaletteket, huszonegyedik századi körülményeket teremtettünk, elektronikus beléptetőket készítettünk, úgyhogy reméljük, jobbá tettük a strandolók életét.

– A strandon található kioszkok a fürdővállalathoz tartoznak vagy magánvállalkozók? Mit vásárolhatnak a strandolók?

– Nálunk a kerítésen belül magánvállalkozás nincs. A megszokott élelmek és a megszokott italok, ásványvíz, üdítőitalok, sör stb. kapható, vagyis, ami az előző években is létezett. Meleg étellel sajnos továbbra sem szolgálhatunk, mert a nyílt láng használata tűzrendészeti szempontból tilos. De a cég következő évekre szóló terveiben szerepel egy olyan jellegű felújítás, ahol egy más épülettestben építünk konyhát, és ott meleg leveseket, főételeket is készíthetünk. Jelenleg azonban, mivel a teljes épületrendszer fából van, csak melegen tartani lehet a máshol elkészített ételeket, ott készíteni nem lehet.

– Ha valaki délben kimegy a strandról, délután meg vissza szeretne térni, újra jegyet kell vásárolnia?

– A jegy egy napra szól. Ezzel reggel tíztől este hatig bárki a strandon maradhat. Ellenben ha valaki a strandról kimegy, visszafele új jegyet kell vásárolnia. Mint a moziban.

 

A tündérasszony könnye

A legenda a tündérasszony könnyének is nevezi a Medve-tót. Eszerint Szováta felett az erdőben volt egy szép tisztás. Bükkfa csipkézte széleivel olyan volt, mint egy leterített medve. Itt élt fényes palotájában egy csodaszép tündérasszony. Bebarangolta az erdőket, mezőket, és amerre járt, nyomában csak úgy fakadt a sok tarka virág. Egy szép napon, amikor a környéket járta, megpillantott egy székely legényt, aki éppen a juhait őrizte, és akibe beleszeretett.

Attól a perctől nem volt nyugta, de a tündértörvény tiltotta, hogy találkozzék vele. Csak az éj leple alatt ereszkedett le a Juhod völgyébe, hogy hallgassa kedvese keserves nótáját, de ügyelt, hogy a kakasszóra visszaérjen fényes palotájába. Nyomában ilyenkor csupa tűzvirág nyílott.

Egy szép napon azonban meglátta, hogy a pásztorlegény egy szép leánnyal csókolózik. Ezért bosszúból kővé változtatta őt is és a juhait is.

De a tündérasszony is keserűen meglakolt. Többé nem lelte helyét, arccal sem fordult a palotája felé, csak a hegyeket járta, fehér fátylát a tövisbokrok megszaggatták, foszlányaiból sóvirág lett és ellepte a hegyeket. Süllyedj el! Tűzhelyed többé nem lehet otthonom – mondta, amint egyszer a tekintete fényes palotája felé tévedt.

Az el is tűnt, a helyén egy iszonyatosan mély gödör tátongott, amelynek szélei ma is kiterített medvebőrre emlékeztetnek. A tündérasszony könnyeiből sós patak fakadt. Az elsüllyedt palota helyén így keletkezett a Medve-tó, amelyet, a legenda szerint, alulról még ma is az elkárhozott tündérasszony tűzhelyének parazsa fűt, és viharban Szováta felett az ő bánata jajong.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató