H ű s é g e s k ü z d e l e m
2013-03-22 14:41:36
- Rózsa Mária
A teheráni angol diplomácia tagjai különösképpen nagyra értékelték Vámbéry útját.
(FOLYTATÁS)
Visszatérés Európába
A teheráni angol diplomácia tagjai különösképpen nagyra értékelték Vámbéry útját. Jelentést készített az angol követség részére a sivatagban eltűnt két angol katonatiszt és az olasz selyemkereskedők tragikus végéről Bokharában. Ezután Konstantinápolyba tart, átveszi Eötvös József levelét és a gőzhajóra szóló jegyet, 1864 májusában érkezik Pestre. Olyan idők járnak, hogy Eötvösön kívül senki sem foglalkozik érdemben útjának jelentőségével, ezért angol meghívásra Londonba megy, a Londoni Földrajzi Társaság segítségével kiadja úti élményeinek könyvét Travels in Central Asia), mindig nagy érdeklődéssel kísért előadásokat tart. Lord Palmerston, az akkori miniszterelnök támogatása, a tudományos világ elismerése a moszlim kelet iránt mind javára vannak, olyan barátokat és kapcsolatokat szerez, amelyek további munkásságát elősegítik. Az Atheneum Klubban találkozik Dickensszel, aki szívesen elbeszélget vele. Tekintélyes angol lapok közlik írásait, számos meghívást kap főúri angol kastélyokba. Mindezt élvezetes olvasmányként írja le könyvében.
Hazatérésének különösen érdekes epizódja audienciája Ferenc József császárnál Bécsben, a keleti nyelvek professzori címének és katedrájának elnyeréséért. Az uralkodó jóindulattal, szívélyesen fogadja, biztosítja hozzájárulásáról. Deák Ferenc is nagy megbecsüléssel fordul hozzá, Jókai pedig legkedveltebb olvasmányai közé sorolja írásait. Derűs karcolatban örökítette meg találkozását Vámbéryval: Vámbéry egy estélyen.
A kötet további fejezetei önálló könyvek lehetnének, arról is szólnak, hogy végül megleli otthonát, tudományos és irodalmi munkásságának szentelheti magát, hiszen további éveinek megfeszített munkája sem elegendő gyűjteményének, élményeinek feldolgozására. Megírja Bokhara történetét, Az iszlám a XIX. században című művét, számos angol nyelvű értekezést Perzsiáról, Közép-Ázsiáról.
1899-ben londoni tartózkodása idején meghívót kap Viktória királynőtől a windsori kastélyba. Ennek a látogatásnak van egy különösen szívbemarkoló mozzanata. A főudvarmester (Sir Henry Ponsonby) a windsori szokás szerint arra kéri, hogy a „Royal birthday book” -ba, a királyi születésnapok könyvébe írja be a nevét és a születésnapját. Amikor koronás főurak, hercegek, nagy művészek és tudósok nevét látja a könyvben, eszébe jut születésnapjának bizonytalansága (önéletrajza első lapjain írja le, hogy zsidó szülők gyermekeiről nem vezettek a hatóságok anyakönyvet akkoriban, a községi elöljáróság is beírhatta adataikat, amelyek nem maradtak hiteles feljegyzések. Ezért születési évére csak apja halálához igazítva emlékezett anyja is). Zavarba jött, és kénytelen volt elmondani születése körülményeit, mire a főudvarmester így nyugtatta meg: „Ne szégyellje! Őfelsége többet ad vendégeinek munkásságára és érdemeire, mint származásukra.” A windsori kastély leírása, Viktória királynő egyszerűsége, okossága, tájékozottsága Vámbéry könyvének érdekes részlete.
Az utolsó fejezetben élettapasztalatait, tetteinek indíttatását foglalja össze: gondolatait, nézeteit a vallásról, a nemzetiségről, a társadalomról. Mindezt érdekes összehasonlításokkal, példákkal átszőve Kelet és Nyugat, Európa és Ázsia megismert országainak, népeinek kultúrájából, szokásaiból.
Fáradsággal csikarta ki a sorstól minden sikerét, summázza végül. Bírálója becsvágyának, amely telhetetlen, olykor nem hagyott időt a gondolkodásra. Ám öreg korára újraéled az ember. Hetvenéves, és Szádi bölcsességét fogadja el: „Éveim mértéke betelt, és csak most virrad rám az élet boldogsága.” Az élet két legnagyobb kincsének tartja a tapasztalatot és a függetlenséget. Többször leírja küzdelmes élete tapasztalataként a latin mondást:
Nulla dies sine linea – Nem veszett kárba életemnek egyetlen napja sem.
Vámbéry nyomában
Az utókor hálás Vámbérynek a magyar őstörténeti kutatásaiért, nyelvtörténeti tanulmányaiért, egész életművéért. A Felvidéken, ahol született, iskolákat neveztek el róla, Budapesten utcát, tudományos társaságokat. Értékes hagyatéka, kéziratai az MTA tulajdona. Ez az év Vámbéry- emlékév, életének, műveinek széles körű megismerését teszi hozzáférhetővé. Egy fiatal fotográfus, Páczai Tamás – nem érdektelen számunkra, hogy marosvásárhelyi születésű –, nagy elhatározással elindult a tavaly Vámbéry nyomában. Elhatározásáról, terveiről a Magyar Nemzet 2012. június 30. számában készített interjút vele. Azóta érdekes írásokban számolt be útjáról a lap szombati magazinjainak Vámbéry nyomában című rovatában. Interneten is leírta elhatározását, útvonalát, felkészülését a nagy útra. Képekkel tűzdelt cikkei Vámbéry útjának mai nyomvonalain óriási változásokról számolnak be Türkmenisztánból, a 150 éve még nem létezett Asgabatból, ahol az egyik utazási irodában ismerik Vámbéry nevét. Hazafelé kitérőt tesz Kirgizisztánba, hogy ígérete szerint ezután hazaérjen március 19-re, kiállítását megnyitni, beszámolóját megtartani, mit talált, mit látott 150 évvel Vámbéry útján.
