2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyümölcsfeldolgozó üzem lesz Nyárádszentimrén

A napokban sikerült benyújtania a Nyárádmenti Kistérségi Társulásnak egy olyan pályázatot, amelynek célja egy gyümölcsfeldolgozó egység kialakítása és működtetése a Nyárádmentén.

 

A napokban sikerült benyújtania a Nyárádmenti Kistérségi Társulásnak egy olyan pályázatot, amelynek célja egy gyümölcsfeldolgozó egység kialakítása és működtetése a Nyárádmentén. A környékbeli polgármesterek és gazdák korábban megfogalmazták azt az igényt, hogy jó lenne egy ilyen üzemet létesíteni, mivel ez fellendítené a gyümölcstermesztést és munkalehetőséget is teremtene. A terv kivitelezését a svájci–román együttműködési alap támogatná, a helyszín pedig – nem véletlenül – Nyárádszentimre. 

A tervről Antal Zoltán, a kistérségi társulás ügyvezető igazgatója tájékoztatott. Ennek célja – a gazdasági élet fellendítése mellett – a munkahelyteremtés, a hazai termékek és az egészséges életmód népszerűsítése. Az üzem rostos gyümölcslevet állítana elő, de lehetőség van lekvárfőzésre és mézpalackozásra is. Több oka van annak, hogy az egység Nyárádszentimrén lesz majd. Az egyik, hogy közösségi alapon a református egyház már próbálkozott almasajtolással, így adott volt a technológia, másodsorban a település svájci kapcsolatának köszönhetően a projekt partnere a kantonok országában levő Vepass Alapítvány, amely biztosítja az önrészt. És az sem mellékes, hogy a volt kultúrotthont, amelyet már nem használnak, visszakapta a református egyház, és fel is ajánlotta az üzem kialakítására. Ez azt jelenti, hogy nem kell új épületet felhúzni, hanem kevesebb költséggel egy meglévőt alakítanak át a rendeltetésnek megfelelően. A projekt értéke mintegy 200.000 euró.

Túl a gépek, felszerelések megvásárlásán, felszerelésén, a terv része a termelői és az értékesítési lánc kialakítása is. Ezért egy évig 18 gazda gyümölcstermesztői tanfolyamon vesz részt, amelyen nem csak elméleti, hanem gyakorlati oktatás is lesz. A Civitas Alapítványnak, a Vepass Alapítványnak és a Sapientia EMTE-nek köszönhetően a gazdák a gyümölcstermesztés mellett élelmiszeripari, valamint a menedzsment és a marketingtevékenységhez szükséges ismereteket is elsajátíthatják, ugyanakkor Svájcban hasonló farmokon gyakorlatozhatnak. A terv másik célja az őshonos gyümölcsfajták feltérképezése és visszahonosítása. Antal Zoltán szerint nagyon sok gyümölcstermesztő az eladhatóság miatt nem az erdélyi klímának megfelelő almafajta termesztésével próbálkozott, azonban pár éven belül ezek már nem hozták a megfelelő hozamot. Ezért az egyetem és a Civitas Alapítvány közreműködésével elsősorban a pónyik, batul fajtákat szeretnék újrahonosítani, hogy ezekből csemetekertet létesítsenek és a gazdákat, akik ezek termesztésével szeretnének foglalkozni, ellátják majd csemetékkel.

Ami az értékesítést illeti, az oktatási program egy része az üzleti hálózat kiépítésének módszerére épül. A kistérségi társulás pedig azon lesz, hogy az üzemből kikerült gyümölcslevet vagy lekvárt, illetve a pasztőrözött mézet elismertessék mint eredeti nyárádmenti termékeket, és egységes márkajeggyel kerüljenek majd a kereskedelmi forgalomba. Mindezzel elsősorban a Nyárádmentét reklámozzák majd.

A terv megvalósításának határideje két év, ezt követően pedig a helyieknek kell önellátóan működtetniük az üzemet és a rendszert. Antal Zoltán szerint az érdeklődésből ítélve ezzel nem lesz gond, hiszen a programban részt vevőkön kívül már nagyon sokan jelezték, hogy a gyümölcsfeldolgozó üzem haszonélvezői kívánnak lenni. Azt szeretnék, ha a terv más hasonló tájegységekben is kivitelezhető lehetne.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató