Gyönyörű hivatás, kihívásokkal

• 2024-06-04 15:00:00

• Nagy-Bodó Szilárd

Pedagógusnap

Június 5-e az országos pedagógusnap, amely alkalmából szabadnapot kapnak a tanárok és az oktatásban dolgozók. Nemcsak erről kell szóljon ez a nap, hiszen a pedagógusi hivatás szépsége a mindennap változó kihívásokban, a gyermeki mosolyokban, a közös sikerekben és egymás támogatásában keresendő. Tanárnak, jó tanárnak lenni egyáltalán nem könnyű, bár sokan így gondolják. A pedagógusok feladata nem csak annyiból áll, hogy leadják a leckét, majd azt számonkérik. Ők felelnek a jövő társadalmáért, ők nevelik, oktatják és fejlesztik a gyermekeket, akik valamikor a jövőben meg kell állják a helyüket az életben. Ezért nemcsak egy-két nap kell tiszteletet és elismerést kifejezni irányukban, hanem minden nap tisztában kell lenni a munkájuk összetettségével és szépségével is.

Dr. Szász Levente közgazdász, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, egyetemi tanár:

A legszebb hivatás, amit el lehet képzelni!

– Értelemszerűen mindenki azt tartja a legszebb hivatásnak vagy munkakörnek, amivel foglalkozik, vagy ami közelebb áll hozzá. Viszont, véleményem szerint, nincs annál szebb és felelősségteljesebb munka, mint a következő generációknak egy olyan tudást és egy olyan készségcsomagot átadni, amivel az ő életük, karrierjük jobb lehet a jövőben, mondom ezt úgy, hogy szinte a teljes szakmai pályámat az egyetemen töltöttem el. Ez a nagy felelősség teszi széppé a pedagógusi kihívást. 

Amikor azt látjuk, hogy valamilyen szinten nekünk, pedagógusoknak köszönhetően a fiatalok eredményesek tudnak lenni az életben, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nemcsak szeretjük a hivatásunkat, hanem meg is éri azt a rengeteg befektetett munkát. A visszaigazolások adják a tanárkodásnak talán az egyik legszebb részét. Igen, sokszor nehéz, különösen vezető feladatkör mellett, viszont soha nem állt szándékomban lemondani az oktatásról. 

A pedagógusoknak az is feladata, hogy erősítsék az itthoni oktatási környezetet, ezáltal is elősegítve a fiatalok itthon maradását. Az az én célom és azért tevékenykedem minden nap, hogy a BBTE egyfajta kapu legyen a diákok számára a nagyvilágra. Vagyis innen, Erdélyből bármi elérhető legyen a számukra, ami mondjuk elérhető egy nyugat-európai vagy egyesült államokbeli egyetemről. Lehet, hogy ez túl ambiciózusnak hangzik, viszont rengeteg olyan példánk van, amivel ezt alá tudjuk támasztani, lehet gondolni a nemzetközi mobilitásra, az egyetemi partnerségekre, de ott vannak a nemzetközi versenyek is, ahol a Babeş–Bolyai Tudományegyetem diákjai kimagaslóan teljesítenek. Még hosszan lehetne sorolni, de ezek a tényezők mind oda sorolódnak be, hogy azért dolgozunk, hogy az erdélyi diákok számára olyan lehetőségeket nyissunk, amelyek a világon bárhol tanuló egyetemisták számára elérhetőek, sőt olyan lehetőségeket akarunk nyújtani, amelyek csak innen érhetőek el. Ennek pedig egyenes ágú következménye, hogy a továbbtanuláson gondolkodó fiatalok felteszik maguknak a kérdést: vajon van-e értelme feltétlenül külföldön végezniük a tanulmányaikat?

Itt élek én is a földön, és tudom, hogy a világon sok olyan egyetem van, amely jobb helyezést ér el a rangsorokban, mint azok, amelyek Közép-Kelet-Európában vannak, ennek ellenére számos olyan lehetőséget tudunk biztosítani, amelyek nem érhetők el olyan egyetemeken sem, amelyek nálunk sokkal jobban vannak pozicionálva. 

Elmondanám azt is a pedagógusi pálya kapcsán, hogy már a középiskolában is látszott bizonyos szinten, hogy van bennem egy bizonyos fokú tudás, ami szükséges ehhez a pályához, hiszen segítettem az osztálytársaimnak különböző tantárgyakból. Már akkor tisztában voltam azzal is, hogy a pedagógusi hivatás egy a nagyon kritikusok közül, mert az, hogy hogyan képezzük a jövő generációját, évtizedekre meghatározza, hogy hogyan fogunk itt élni. Ezt értem mind az erdélyi magyarságra, mind Romániára, mind pedig Közép-Kelet-Európára. A pedagógusi hivatás hatása nem egyik napról a másikra érződik, de mégis folyamatosan visszaköszön az életszínvonalban, a társadalom szintjén. Ezért is nagyon felelősségteljes a munkája annak, aki pedagógusnak áll. 

Takács Viktória Bernadett, a marosvásárhelyi Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktikai Intézetének elsőéves hallgatója:

Már a középiskola elején tudtam, hogy ez az én utam

– Már kilencedik osztályban ráléptem az oktatói hivatás ösvényére, hiszen a középiskolát a Pedagógiai Főgimnáziumban végeztem, a tanulmányaimat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán folytattam.

Nagyon szeretem a gyermekeket és azt, hogy tudást tudok számukra átadni. Ugyanakkor véleményem szerint a legnagyobb dolog, amivel meg kell küzdeni ezen a pályán, az a bürokrácia, de ezt messze ellensúlyozza, hogy oktathatunk, láthatjuk, ahogy egy gyermek felnő, illetve az oktatási folyamat során láthatjuk a csillogó szemeket. Ezért soha nem is gondoltam arra, hogy más pályát válasszak, még annak ellenére sem, hogy sokszor megterhelő ez a hivatás, vagy sok a papírmunka vele, a gyermekek mosolyáért, az oktatás szépségéért megéri. 

Egyelőre nem döntöttem el, hogy a pedagógián belül a tanítói vagy óvónői területet fogom választani, jelenleg az óvónői hivatás közelebb áll hozzám. Egy gyermeknek a teljes világát meg lehet azzal alapozni, hogy ilyen kicsi korban hogyan foglalkozunk vele, és mennyire szeretetet adunk számára. Természetesen nem egyszerű felkelteni a kicsik figyelmét. Véleményem szerint elengedhetetlen, hogy az adott pedagógusnak, aki erre vállalkozik, legyen jó kisugárzása, emellett valami olyasmivel kell megfogni a figyelmüket, ami fontos a számukra. Hiába áll oda egy professzor, és kezd el nekik arról magyarázni, hogy milyen jó lenne, ha tisztán beszélnének magyarul, ennek nem lesz eredménye, sokkal többet segít például egy mondóka, amire jobban odafigyelnek, mint egy komoly kiállású személyre. Ezt és az ehhez hasonló szemléletet szeretném én is alkalmazni majd a pályámon, illetve mindent meg szeretnék tenni a csillogó gyermeki tekintetekért. 

Csegedi Réka óvodapedagógus:

Teljes személyiséggel, mindig önazonosan nevelni!

Az óvoda az első olyan intézményesített helyszín, ahol a gyermekek szervezetten tanulnak. A tanulást nem úgy kell elképzelni, hogy a lexikális tudásra, ennek a bővítésére, gyarapítására fektetjük a hangsúlyt, hanem arra, hogy a gyermekek megtanuljanak szocializálodni, megtanuljanak szabályokat betartani, továbbá megnyilvánulni, ragaszkodni, kapcsolatokat kialakítani. Ez egy nagyon fontos tanulási folyamat, amely egész életüket meghatározza. 

Az óvónő a teljes személyiségével kell neveljen, a teljes személyiségével kell jelen legyen, önmagát kell adja azon gyermekek számára, akiknek a nevelését rá bízták, továbbá a szülők előtt is önazonosnak kell lennie. Ez nagy felelősség, mert egyrészt bármilyen tévedésnek lehetnek hosszan tartó hatásai, másrészt az önazonosságnak tagadhatatlanul megvannak az előnyei is, hiszen megnyilvánulhat a kreativitás. Továbbá azt is látni kell, hogy folyamatos fejlődést igényel ez a szakma. Ki kell emelnem azt is, hogy nagyon sok szeretetet, ragaszkodást kapok a gyermekektől. Ebben a korban nagy szükségük van az érzelmi biztonságra, és ezt csak úgy tudom számukra megadni, ha szeretettel és elfogadással fordulok hozzájuk, ugyanezt kapom én is tőlük.

Beszélni kell a buktatókról is, hiszen, ha a pedagógus színvonalas munkára törekszik, könnyen elfáradhat, a maximalista hozzáállás könnyen elviheti az embert a kiégés irányába. Emiatt fontos a sikerélményekre koncentrálni, valamint szükség van azokra a napokra, amikor a pedagógus megpihen, magával foglalkozik. Ahhoz, hogy valaki jó pedagógus, óvónő lehessen, nagyfokú elhivatottságra van szükség, illetve szeretetre a gyermekek irányába.