Gyermekeink ünnepe

A társadalom alapja a család

A gyermeknap megünneplése Törökországból ered. Törökországban tartották meg először 1920. április 23-án. Nálunk 1931-ben ünnepelték meg először, igaz, akkor még gyermekhétnek hívták, egy egész hétig tartott. 1954-ben tett javaslatot az ENSZ közgyűlése az egyetemes gyermeknapra, a világ gyermekeinek testvériségéről történő megemlékezésként, emlékeztetőül a kölcsönös megértésre és a gyermekek jólétéért folytatott szakadatlan küzdelemre. Akkor javasolták a kormányoknak, hogy jelöljék ki az országuk számára leginkább megfelelő dátumot a gyermekek köszöntésére. A gyermeknapot számos országban megünneplik, időpontja általában június 1-je. Összeállításunkban szülőket kérdeztünk arról, hogy számukra mit jelent a családjukban a gyermek. Lássuk be, ismerjük el, hogy bearanyozzák az életünket, értelmet adnak mindennek, erőt mindenhez, nélkülük igencsak ízetlen lenne ez a világ. 

Iszlai Réka óvodapedagógus: 

A gyermek a család tükre

– Közvetlenül anyák napja után és a gyermeknap küszöbén a gyermekeink élete, szokásaik, aranymondásaik elevenednek meg a szülőkben, nagyszülőkben, pedagógusokban. „A gyermek minden reggel megújuló, két lábon járó állandó örömforrás” – ezt tapasztalom anyaként és pedagógusként egyaránt. Életünk során a szülői szerepkör talán a legmagasztosabb, a legfontosabb, a legszínesebb, a legintenzívebb a sok más feladatunk mellett.

A társadalom alapja a család. Szerető családban felnőni Istentől jövő áldás, ugyanúgy, mint ahogy a gyermek Istentől kapott ajándék. A keresztény alapokon álló közösségi felfogás társadalmi elfogadása nélkülözhetetlen. 

A családban megtapasztalt szülői példamutatás, következetesség, pozitív megerősítés a harmonikus gyermek fejlődésének alappillérei. A szerető családban, testben és lélekben felnövő gyermek, értékes felnőtté válva, a társadalom, az emberi közösség, nemzetünk számára is megteszi majd szolgálatát.

A hétköznapok mellett fontos megélni, megünnepelni minden eseményt, amely színfoltot jelent csemetéink életében. Ilyen alkalom a közeledő gyermeknap, amely a gyermekek fontosságáról és az ő megbecsülésükről szól.

Bár néhány éve hivatalos ünnep ez az alkalom, tehát nincs tanítás az oktatási intézményekben, minden pedagógus törekszik felköszönteni tanítványait, hiszen minden tanító kicsit szülő is, a gyermek pedig szűk családja mellett egy nagyobbhoz is, az óvodai csoporthoz, osztályához is tartozik. 

Az ünnepet megelőző napon rendhagyó tevékenységek zajlanak: sportrendezvény, fagyizás, bábszínház stb. Az apró ajándék, a falatnyi finomság mellett kedves és örömteli élményeket szeretnénk képzeletbeli batyujukba csomagolni, mindezek által pedig kifejezzük szeretetünket és megbecsülésünket irántuk.

A közösségi ünnepek alkalmával a családok  minőségi időt tölthetnek együtt egymással, miközben megerősítik a szülő–gyermek kapcsolatot. 

Engedjük hát, hogy a gyermeknap örömteli pillanatai átjárják lelkünket, és emlékeztessenek arra, hogy a jövő generációja érdekében mindig figyeljünk oda és támogassuk őket.

Vigyázzunk rá, amennyire tehetjük, hogy az ünnep az ajándékozás pillanata után nehogy kiürüljön. Ez már nem szervezés, nem okoskodás kérdése, ez valami belső dolog. Bárhogy is teljen azonban a gyermeknap, a lényeg, hogy együtt legyen a család, és a gyerekek érezzék, hogy valóban fontosak nekünk. Legyen ez a nap az övék!

Péterfi Ágnes unitárius lelkész:

Levél a még meg nem születetthez…

– A tavasz energiáiban meghatványozódik az erőm. Az anyaságra való készülődésem egyre felfokozottabb, és minden mozdulatod üzeni: hamarosan érkezel. Talán soha nem éreztem ennyire elememben magam: most minden szépség, minden lelki erő megtalál. 

Szépen hagytad, hogy kiteljesedjünk együtt. És köszönöm Neked, hogy szinte semmiről nem kellett lemondanom, ami az életem része. Nem kellett elfordulnom emberektől, a hivatásomtól, nem kényszerítettél ágyba, nem gyötörtél rosszullétekkel, és még a kívánósság édes vagy gyötrő pillanataitól is óvtál. 

Hagytad, hogy rácsodálkozzak általad is, és azáltal, amik ketten vagyunk, erre a világra. És velem voltál sok-sok izgalomban, munkában, rohanásban, beszélgetésben, játékban, vigasztalásban és éneklésben, és olyan ritkán tiltakoztál. Egy anya feladata elmondani a gyermekének, hogy az jó. És te jó vagy. 

Nem fogok fűt-fát megígérni Neked, mert nem tudom, milyen lesz az életünk, amikor itt leszel. Nem mondom, hogy túl magabiztosan lépek a nevelés útjára, mert tele vagyok félelemmel. Aggodalommal. Ezer meg ezer kérdés lüktet bennem, egyre hangosabban. És ebben a furcsa, más világban mégis érzem a nyugalmat. Érzem a gondviselést. Azt, hogy minden rendben lesz.

Szeretnék minden virágot megszagoltatni veled, szeretnék sokszor mezítláb szaladgálni a zöld fűben. Csigákat lesni. Szeretném játszva énekelni, hogy volt egy fakatona, s megmutatni neked, hogy vannak vidékek – kívül és belül, olyan vidékek, „ahol csak úgy lehet megmaradnunk, ha egymás kezét szorítjuk” (Kányádi Sándor).

Szeretném, ha nem félnél a rókától. Szeretném, ha átéreznéd az emberek örömét és fájdalmát. Szeretném, ha a lelked fényességét másnak is odaadnád. Szeretném, ha nem haragudnál az esőre. Szeretném, ha megtapasztalnád, mennyi szeretet van ebben a világban. Szeretném, ha megértenéd, hogy a világ a Te arcodat tükrözi vissza minden arcban, minden hangban, minden miértben. 

És megígérem, a társad leszek mindenben, abban, amit Te szeretnél. Ha kell, a kis ladikon szembemegyek a vízeséssel érted. Ha kell, kész vagyok a világ végén örömről és szeretetről beszélni. Kész vagyok tolvajoktól alamizsnát kérni, mert érted megéri. És igyekszem megtanítani Téged emberként élni..., de most még aludj tovább (Alvin és a Mókusok: Aludj csak – parafrazálva).

Dr. Puskás Attila, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára:

Gyermeknap – a család ünnepe?

– Magyar anyanyelvünk csodásan rávilágít a gyermekekkel kapcsolatos kérdésre, amikor ezt a szót használja, már magzati állapotára, hogy „gyermekáldás”, a magzatát szíve alatt hordó nőről pedig azt mondja, hogy „áldott állapotban van”. Nem terhes! Hiszen a gyermek áldás, nem teher! A gyermek kiteljesíti a családot, és értelmet ad a hétköznapi küzdésnek. Mindig nehéz volt szülőnek lenni, korábban a mostoha körülmények, manapság az értékek válsága miatt. 

A gyermekáldással a felelős szeretet párosul, amit az ember talán akkor érez igazán, amikor még kisgyermeke van. 

Evidenciának vesszük, hogy minden szülő szereti gyermekét. A gyermek szeretete azonban nem „imádat”, hanem aggódó, felelősségteljes szeretet. Mert minden szülőben felvetődik a kérdés: „Mi lesz ebből a gyermekből, mi lesz a gyermekemből?”, vagy „Mindent megteszek, megtettem érte, és hogyan?” Olyan kérdések ezek, amelyek sok álmatlan éjszakát, és olykor akár könnyes szemeket is okoznak. És nem a gyermek szakmai kibontakozására vonatkoznak, hanem az élet teljességére, a boldogulására és a boldogságára. 

A szülői szeretet „atyai szeretet” – amiben benne van a féltő, szerető simogatás, de a feddő irányítás is. Mert a gyermek végül is számunkra minden, és természetes, hogy a jót, csak a jót akarjuk neki!

Természetesen minden gyermek várja a gyermeknapot. Valójában az élet minden napja róluk szól, de ez a nap különösen. Milyen legyen tehát ez a nap? Úgy gondolom, hogy helyesen dönt az az állam, amely a törvény erejével kötelezővé teszi a munkavállaló szülők számára a szabadnapot. De nem azért szabad ez a nap, hogy újabb ajándékkal bűvöljük el gyermekünket, a „százegyedik” babával vagy autóval a meglévő „száz” mellé. Szép dolog, hogy számos gyermekfoglalkozást szerveznek ilyenkor, a család számára azonban nagyon keveset... 

A mai, kificamodott értékek világában úgy gondolom, hogy a gyermeknap a minőségi családi együttlét ünnepe, és a közös élményről, a gyermeki kacajról, a csillogó szemekről kellene szóljon. 

Erre vágytunk mi is gyermekként, és ez az élmény maradt meg bennünk is lelkünk mélyén kitörölhetetlen módon, ez teszi erőssé a köteléket közöttünk. Ettől leszünk igazán család. 

Szabó Eszter újságíró, olvasás-népszerűsítő:

Gyermekeink majd vigyázni fognak ránk...

– Ha szeretném definiálni a szülőséget, akkor azt mondanám, hogy leginkább a szemekben látszik meg. Ott tükröződik legszebben a vigyázás, a gyengédség és a szeretet. A kisebbik lányom hároméves, és nagyon szeret anyukásat játszani. Néha én vagyok a gyermeke. De a nagyobbik lányomnak is sokszor mondtam azt régebb, hogy ő az én kicsi anyukám. Odafigyelnek rám, minden mozdulatomat ismerik, és valahogy az ösztönös anyai gondoskodásuk kiegészíti az én felnőtt anyaságomat velük szemben. Szükségünk van egymásra, és talán pontosan ezen van a lényeg. 

Nekem nagyon nehéz volt felnőni. Sokáig, még fiatal szülőként is elhelyeztem magam egy védett burokban, ahol igyekeztem nem bekerülni a felnőtt játszmákba. 

Amikor néhány évvel ezelőtt rákényszerültem, hogy szembenézzek a körülöttem forgó világgal, döbbenten vettem tudomásul, hogy a felnőttek semmiben nem különböznek a gyermekektől, azonkívül, hogy egyedül meg tudják kötni a cipőfűzőjüket, pénzt keresnek, és már nem túrják az orrukat nyilvánosan. 

A gyermeki gonoszság, a félelmek, a sértettség sosem múlik el belőlünk, amiről amúgy azt mondanánk, hogy gyerekes viselkedés. És ott van még a játékra való hajlam, amit felnőttként már korlátlan lehetőségként élünk meg, nincsen senki, aki ránk szóljon. Én őszintén szólva nem hiszek az örök gyermekekben. 

Azt gondolom, hogy egy darabig megadatik nekünk a lehetőség, hogy valaki más oltalmaira bízva próbáljuk ki magunkat minden lehetséges helyzetben, majd pedig eljön az idő, amikor a kezünkbe kapjuk a felelősség kulcsát, és úgy éljük az életünket tovább, hogy biztonságos, kiegyensúlyozott környezetet teremtsünk a körülöttünk zsibongó gyerekek számára. Még akkor is, ha nincs gyermekünk. 

Talán ez a legnagyobb dolog egy felnőtt életében, hogy megtanuljon igazán jó felnőttként viselkedni. Nem a bennünk élő gyermek tehet minket felhőtlenné, hanem a boldog felnőtt, aki megtalálja a szépet, és használni is tudja azt. Erre a napra én csak nagyon sok igazi boldog felnőttet kívánok. A gyermekek pedig majd vigyáznak ránk.