2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosszentannai mester faragta

Böjte Csaba ferences szerzetes és a Szent Ferenc Alapítvány által nevelt ezer gyerek gyermek Jézus-szobrot ajándékoz Ferenc pápának a csíksomlyói nyeregben tartott ünnepi szentmisét követően. A szobrot Demeter József marosszentannai faragómester készítette. 


Magyar motívumok vannak rajta

A gyermek Jézus-szobor ötlete 2011-ben született meg, amikor Böjte Csaba megkereste Demeter József szentannai faragómestert, hogy készítsen egyet. Ugyanis az atya által nevelt gyermekek szóvá tették, hogy a templomokban többnyire a szakállas Jézus látható, s gyerekként jobban örülnének, ha korban hozzájuk közelebb álló szobor ábrázolná a Megváltót. Némi kutakodás után kiderült, hogy Prágában található egy 1600-as években készült Kisjézus-szobor, ami mintául szolgálhat a gyermek Jézushoz. 

– Az ötlet után nekiláttunk a tervnek, a prágai szobrot kissé leegyszerűsítve, Csaba testvér javaslatára úgy terveztem, hogy a magyar nép szimbólumait viselje. Legyen rajta királyi palást, a fején a magyar korona és tartsa a kezében a dupla kereszttel ellátott országalmát. A hatvan centiméteres faszobor elkészült, magyaros ruházatot kapott, amelyen székely motívumú díszítés van. A hársfa szobrot méhviasszal kezeltük, majd bitumenes pasztával kentük át, hogy a belefaragott székely motívumok mélyedései láthatóvá váljanak, majd a pasztát eltávolítottuk a felületéről. A koronát és az országalmát aranyfüst lemezzel vontuk be, az arc enyhe pírt kapott. A méhviasztól a szobor selymes és nagyon kellemes tapintású. A prágai Kisjézus barokk szoborról tudni kell, hogy öltöztetős szobor, több ezer ruhát készítettek neki, melyeket az évszázadok során gyűjtöttek össze, s múzeumban állítottak ki. Tudtommal az általam készített gyermek Jézus-szoborra is ruhát varrnak, mégpedig Csaba testvér gyermekei – nyilatkozta Demeter József faragómester, a szentannai Demiart Kft. vezetője. 


Június elseje legyen a gyermek Jézus napja 

Az ajándék átadásakor Csaba testvér javasolni fogja, hogy június elsejét nyilvánítsák a gyermek Jézus napjává – mondta el lapunknak Demeter József faragómester, aki személyesen is jelen lesz Csíksomlyón a pápai szentmisén.

A 2014-ben elkészült gyermek Jézus-szobor kisebb, 30 centiméteres változatából száz darab készült, ebből a mester 50 darabot adományozott Csaba testvér alapítványának, hogy az általa működtetett gyermekotthonok mindenikébe jusson. 


A Mária-szobor Czestochovába került

Akik rendszeres búcsújárók, tudhatják, hogy 2012-ben a csíksomlyói búcsún volt látható az a Mária-szobor, amelyet Demeter József Babba Máriáról mintázott meg. Ezt a 160 centiméteres szobrot Urbán Erika atya kérésére készítette a mester. A szobor egy hónapig volt kiállítva a kegytemplomban, majd a budapesti sziklatemplomban volt látható. Innen különvonattal 850 zarándok kíséretében vitték el Czestochovába, Lengyelország lelki fővárosába, ahová a Fekete Madonnához a világ minden tájáról érkeznek zarándokok és turisták.


Szentannán készült a kegytemplom misézőoltára is

S ha már a mester kegyszobrairól beszélünk, meg kell jegyeznünk, hogy a Demiart készítette el a csíksomlyói kegytemplom új misézőoltárát, ambóját, az adományasztalt, a faragott gyertyatartót és a körmeneti keresztet, amelyet a régi hátsó oltár mintájára terveztek.

Demeter József kegyszobraival a pápalátogatás alatt ott lesz a csíkszeredai Szabadság téren, ahová olyan kézműveseket hívtak meg, akik rendelkeznek eredetiség- és márkaminősítéssel. Mivel a pápalátogatás alatt nem lesznek standok a kegytemplom fele vezető úton, a város és a megye vezetősége úgy döntött, hogy a kézművestermékeket kizárólag a tapstérként ismert Szabadság téren árusítják. Demeter József a kegytárgykészítésért tavaly kiérdemelte az Érték és Minőségi Nagydíjat, melyet Budapesten vehettek át. A pünkösdi búcsú idején a kegytemplom közelében lehet megtalálni Demeter József standját, aki azzal büszkélkedhet, hogy az általa készített szobrot kapja ajándékba a Szentatya.


Kapcsolódó cikkek:

A szentatya Csíksomlyón

2019-06-02 17:14:33 // Vajda György

„A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét…”



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató