Gyereksport: kényszer vagy élvezet?

Mi a különbség a testnevelés, a testmozgás és a sport között, miből áll az óvodai mozgáskoordinációs torna, mikortól érdemes edzésre vinni a gyereket, és hogyan válasszuk ki a legmegfelelőbb sportágat, illetve egyáltalán ki válasszon, a szülő vagy a gyerek? – ezekre a kérdésekre adtak választ a Védem – Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete idei első előadásának meghívottai, Oláh Sándor testnevelés tanár, cselgáncsedző és Béres Kinga óvónő, egykori versenysportoló hétfő délután a Deus Providebit Ház földszinti termében. 

 

– A kisgyermeknél a fizikai és az emocionális rész együtt működik, ha az érzelmi motiváció elmarad, unalmas lesz a foglalkozás – szögezte le Oláh Sándor A mozgás öröme címet viselő eszmecsere elején. Ezt követően a szakember arra világított rá, hogy az uniós pályázatoknál minden testmozgásos tevékenység sportként értelmezendő, bár ezeket a fogalmakat érdemes elválasztani egymástól, annál is inkább, mivel a testmozgás a mindennapi tevékenységek során végzett aktivitásra, a testnevelés a test harmonikus fejlesztésére irányul, a sport esetében pedig a versenyre való felkészülésre tevődik a hangsúly. Oláh Sándor azt is megjegyezte, hogy a gyermek fejlődésében az éneklésnek, a rajzolásnak és a mozgásnak van meghatározó szerepe, bár a jelenlegi oktatási rendszer éppen ezeknek a tevékenységeknek tulajdonítja a legkisebb figyelmet. 

Hatéves kortól érdemes

Béres Kinga az óvodásaival hat éve alkalmazott mozgáskoordinációs program kapcsán azt hangsúlyozta, hogy ha egy gyereknek gond van az egyensúlyérzékével, ha nem elég gördülékeny a mozgása, nem érdemes a sport valamilyen szakágára beíratni, mert nem lesz sikerélménye, így nem is fogja élvezni az edzést. Az óvónő elmondta, hogy a program során azt tapasztalta, egyre több a mozgáskoordinációs problémával küzdő kisgyerek. 

– Az ovis torna során megtanítom őket arra, hogy használják a testüket. Az iskolaérettség jele a testtudat, illetve a szem-kéz, majd szem-kéz-láb koordináció kialakulása. Amíg ez nem következik be, nem érdemes sportolni adni a gyereket – vélte az óvónő.

Oláh Sándor is arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakirodalom az ötévesnél kisebb gyerekekről nem is beszél a sportolás kapcsán. Négy-öt éves korig a gyermek leginkább a szülőhöz ragaszkodik, ezért ajánlatos olyan mozgásos tevékenységeket választani a számára – például közös labdázás, otthoni birkózás –, ami a szülővel együtt végezhető. Ha egy edzőterembe kerül, az edző utasításait hallva azonnal a szülőhöz menekül – tette hozzá a cselgáncsedző, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatéves gyerekeknél sem kell egy edzésnek 40-50 percnél hosszabb ideig tartania, nem kell kimeríteni a gyereket, a következő alkalomra is kell hagyni neki „csalit.” Ami a gyakorlatokat illeti, azokat úgy kell összeállítani, hogy a fizikai és a szellemi kontaktus megteremtődjön. 

– Rendszerint különféle állatokhoz kapcsolom a gyakorlatokat – pl. békaugrás –, mert az megmozgatja a gyerekek fantáziáját. Ha egy óvodásokkal, kisiskolásokkal foglalkozó edző félre tudja tenni a személyes ambícióit, azt a vágyat, hogy bajnokokat neveljen a tanítványaiból, akkor olyan elemeket visz be az edzésre, amelyek nem is a sportról szólnak. Az én gyerekeim kúsznak, bukfenceznek, kötélre másznak, labdáznak, közben alapgyakorlatokat is elsajátítanak, megtanulnak például esni, de a technikai fogások mindig a játékba, fogócskába vannak beépítve. Én nem kizárólag cselgáncsot tanítok, hiszen semmilyen biztosítékom nincs arra, hogy a gyerek egy hónap, egy év múlva is ugyanúgy fogja szeretni ezt a sportot, mint az első napon, vagy egy barát, egy meccs, egy tévéműsor hatására egy másik sportághoz igazol át – tette hozzá Oláh Sándor, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy függetlenül attól, hogy mennyire tűnik ügyetlennek, minden gyereknek megvannak a fizikai adottságai arra, hogy valamilyen sportban jeleskedjen. Abban pedig, hogy milyen sportágat választunk, meghatározó szerepe kell legyen az edző személyiségének, annak, hogy milyen viselkedési mintát tud átadni a tanítványainak. Hiába kiváló szakember valaki, ha közben csúnyán beszél, vagy tökmagot köpdös, nem lehet jó választás, a gyerek ugyanis a szociális tudást is az edző magatartásából szűri le. 

A találkozó végén a jelen levő szülők többek között arról faggatták a meghívottakat, hogy mi a teendő, ha a gyerek elutasítja a mozgásos tevékenységeket, vagy ha nincs kedve többé edzésre járni. Az életkor szerinti tiltások és lehetőségek kapcsán Oláh Sándor megjegyezte, hogy súlyzót 13-15 éves kor előtt semmiképpen nem adna a tanítványai kezébe, kötélmászásra viszont már a kisebbeket is biztatja, azzal ugyanis a tériszonyukat is legyőzhetik. Ami pedig a sportágválasztást illeti, a cselgáncsedző így fogalmazott:

– Hagyjuk meg a mozgásteret a gyereknek a döntésben, de ne várjuk el tőle, hogy felelősségteljes döntést hozzon.