2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vastapssal ismerte el a marosvásárhelyi Bernády Házat megtöltő közönség Kovács András karnagynak, a Művészeti Egyetem tanárának eddigi több évtizedes munkáját, amelynek során fiatalokból és idősebbekből álló kórusokkal szólaltatta meg a kórusirodalom gyöngyszemeit, karvezetőként fiatalok százaival ismertette meg a közös éneklés szépségét. 


Vastapssal ismerte el a marosvásárhelyi Bernády Házat megtöltő közönség Kovács András karnagynak, a Művészeti Egyetem tanárának eddigi több évtizedes munkáját, amelynek során fiatalokból és idősebbekből álló kórusokkal szólaltatta meg a kórusirodalom gyöngyszemeit, karvezetőként fiatalok százaival ismertette meg a közös éneklés szépségét. Ma már egyre több énekkar működik tanítványai vezetésével, akik tőle vették át a szenvedélyt és elkötelezettséget, amellyel iskolákban, egyházközösségekben, városi és vidéki művelődési egyesületekben kórust alapítottak és irányítanak.
De nemcsak a karvezetőt és zenepedagógust, szerdán délután a könyvszerzőt is ünnepelte a közönség, hiszen a rendezvény célja Kovács András kötetének a bemutatója volt. Az Impress Kiadó gondozásában megjelent Gyakorlati tanácsok karvezetőknek című kötetet dr. Elekes Márta-Adrienne muzikológus méltatta. 
Hasznos, szükséges kiadványról van szó, ami egy tevékenységben eltöltött pálya „bölcsességének” tekinthető, s ami a ma muzsikusainak, zenepedagógusainak és énekkari vezetőinek nagy segítséget nyújthat. Kovács András könyve „sok év tapasztalatára építve rendszerez és nyújt fogózkodót a gyakorlati tevékenységben felmerülő sokrétű problémákra”. Teszi ezt a tudományosság mércéjét tiszteletben tartva, az élő gyakorlatból kiindulva és levezetve a módszereket. A könyv külön érdeme, hogy a helyi lehetőségek és korlátok figye-lembevételével akar segítséget nyújtani. A hasznos karvezetői tanácsok mellett kottamellékletet közöl a szerző, gazdag anyagot az erdélyi magyar zeneszerzők feldolgozásaiból is, hogy korábbi értékeinket megmentse a feledéstől s népszerűsítse az újakat – hangsúlyozta a kötet méltatója.
Aztán a szerző számolt be meggyőződéséről, hogy a kórusvezetői mesterséget csak gyakorolva lehet elsajátítani. „Lopni kell a mesterséget, a mozdulatokat, a módszereket, azokat alkalmazni, saját képességeinkhez, elképzeléseinkhez, együttesünk adottságaihoz igazítani.” Beszélt tanítómestereiről, Szalman Lórántról és Nagy Istvánról, akiktől többet tanult, mint a konzervatóriumi években. Könyvében tanácsot ad a karvezetés sajátos jelbeszédének kialakításáról, az emberi hang kifejezőerejének, színgazdagságának érvényesítése szempontjából fontos módszerekről, a hangsúlyok, a helyes zenei szöveg egyeztetéséről, a ritmus és szövegprozódia összehangolásának fontosságáról. 
A kottamelléklet arra a kérdésre ad választ, hogy mit énekeljenek a kórusok: magyar nyelven, magyar, erdélyi szerzők műveiből minél többet. Bár a vegyes kari művek vannak túlsúlyban, a szerző arra törekedett, hogy minden kórusfajta számára közöljön műveket, hiányt pótolva, hiszen az utóbbi időben kevés gyűjteményes kóruskiadvány látott napvilágot. 
A közölt művek az ismert anyaországi szerzők mellett erdélyi, marosvásárhelyi zeneszerzők alkotásai: Chilf Miklós, Zoltán Aladár, Hubesz Walter, Kozma Mátyás, Birtalan József, Terényi Ede, Csíky Boldizsár mellett Fejér Kálmán, Hencz József, Makkai Gyöngyvér, Murár Éva, Székely Árpád és a szerző Kovács András művei. A szerző köszönetet mondott Csíky Boldizsárnak, Fejér Kálmánnak és Hencz Józsefnek, akik új művekkel is gazdagították a kottamellékletet, valamint a budapesti Editio Musica Zeneműkiadónak, hogy engedélyezte Kodály, Bartók, Szőnyi gyermekkórusok számára írt műveinek a közlését. 
A könyv bemutatását követően a lélekhez szólóan éneklő Nagy István Kamarakórus fellépése igazolta Kovács András karvezetői munkásságának eredményét. 
A kötet megjelenését az RMDSZ támogatta. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató