2025. július 9., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mérföldkőhöz érkezett Gulácsi Péter: a magyar labdarúgó-válogatott első számú kapusa 200. meccsén védett a német Bundesligában a múlt hétvégén, a VfB Stuttgart elleni összecsapáson. A 30 éves játékos ebből az alkalomból hosszabb interjút adott az M1 televíziónak.

„Ez egy elég komoly meg szép szám, ha jól tudom, a klubunkban én vagyok a negyedik játékos, aki ezt elérte. Az, hogy egy nullás meccsel, győzelemmel tudtam ezt megünnepelni, még szebbé tette a jubileumot, az pedig, hogy a végén sikerült hozzátennem egy bravúrt, még inkább. Ennél a számnál azonban fontosabb a hármas szám, hogy három pontot szereztünk, és versenyben vagyunk a bajnokságban” – mondta.

Gulácsi Péter szerint csapatának saját magára kell figyelnie a szezon hátralévő részében, és akkor megszorongathatja a címvédő Bayern Münchent. Az interjú készültekor a lipcsei együttes 14 forduló után két pont hátránnyal állt a bajorok mögött a második helyen (ezen az időközben megrendezett 15. forduló eredményei sem változtattak, hiszen a Lipcse 3-1-re kikapott a Dortmundtól, míg a Bayern 3-2-re alulmaradt a Mönchengladbachhal szemben – a szerk.), a bajnoki aranyálmaikról azonban Gulácsi óvatosan beszélt, felhíva a figyelmet arra, hogy a Bayern hagyományosan a szezonok második felében remekel és húz el riválisaitól.

Fotó: Twitter


A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében szintén nehéz feladat vár a három magyart, Gulácsi mellett Willi Orbánt és – januártól – Szoboszlai Dominiket foglalkoztató gárdára, mivel a 2019-es győztes Liverpoollal találkozik. A kapus úgy véli, önbizalmat ad nekik, hogy az előző idény nyolcaddöntőjében a Tottenham Hotspurt, majd a negyeddöntőben az Atlético Madridot búcsúztatták, a mostaniban pedig a Manchester Unitedot is megelőzték. Azt ugyanakkor elismerte, hogy Jürgen Klopp angol bajnoki címvédő legénysége erősebb az említett együtteseknél, ennek ellenére bízik a továbbjutásban. „Ha úgy jön ki a lépés, mint tavaly a Tottenham ellen, akkor nem fogunk panaszkodni, az egy óriási tett volt” – jegyezte meg a hálóőr.

A magyar válogatottra szintén fontos feladatok várnak a közeljövőben. A nemzeti együttes első számú kapusa úgy érzi, mindannyian szerencsések, hogy hazai pályán játszhatnak Eb-n. „Fontos lesz, hogy bátran játsszunk, a labdával megpróbáljuk kontrollálni a játékot, még ha nem is lesz annyira egyszerű. Tudjuk, hogy ezek ellen a csapatok ellen, ha elveszítjük, még nehezebb lesz visszaszerezni. Ha megnézzük a válogatott fejlődését az utóbbi időben, nagyon nagyot léptünk előre a labdával való játékban, a labdavesztés utáni visszatámadásban. Ezek azok az elemek, amelyek eddig nagyon hiányoztak, és az utóbbi fél évben nagyon jól működtek. Ha ezekben még tudunk fejlődni, akkor az említett csapatoknak is meg lehet nehezíteni az életét. Célunk, hogy legalább egy nagy meglepetést okozzunk. És azzal ki tudja, mit lehet majd elérni?”


Szoboszlai sérülés miatt nem mutatkozhatott be

Combközelítő izmának sérülése miatt még nem mutatkozhatott be új klubjában Szoboszlai Dominik. A 20 éves futballista hivatalos bemutatásakor elmondta, hogy ezzel a problémával már Salzburgban is küzdött, hosszabb ideje fájdalomcsillapítók segítségével lépett pályára.

„Jelenleg nem tudok játszani, a cél, hogy minél előbb elkezdhessem újra az edzéseket, hogy ne csak 80-90 százalékot tudjak nyújtani” – mondta Szoboszlai, aki várhatóan februárban térhet csak vissza.

A magyar válogatott labdarúgó december 17-én, 20 millió euróért írt alá a Lipcséhez, és szombaton, a Borussia Dortmund ellen hazai pályán 3-1-re elveszített rangadón mutatkozhatott volna be az együttesben.


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató