2022. december 6., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Székelyföld Napok keretében szerveztek igen érdekes estet június 7-én, a Bod Péter Diakóniai Központ Csiha Kálmán-termében.

Kettős tárlat Marosvásárhelyen... Ferencz Réka és Hisako Kobayashi kiállításának június 8-i megnyitóján


A Székelyföld Napok keretében szerveztek igen érdekes estet június 7-én, a Bod Péter Diakóniai Központ Csiha Kálmán-termében. A cím – Az olvasás védelmében – nem bizonyult túlságosan sokatmondónak, de aki ott volt (szégyellnivalóan kevesen), maradandó élménnyel térhetett haza. Az előadások valóban az olvasás védelméről szóltak, egy olyan kor feltételei és kihívásai között és szerint, amelyre az utódok minden bizonnyal a nagy változások koraként fognak emlékezni. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte műhelybeszélgetésen Szávai Ilona, a budapesti PONT Kiadó vezetője fogadta a megjelenteket.

– A kiadó a Fordulópont című folyóirat megjelentetője, de Az olvasás védelmében címmel nemrég könyvet is kiadtunk, több szerző tanulmánya olvasható benne. Közöttük meghívottaink írásai is. Betű nélkül nehéz elképzelni a világot, hiába a más csatornák által megszerezhető tudás, a remekművek legnagyobb részét csak olvasni lehet. Az olvasás, a képalkotás nagyon fontos a gyerekek fejlődésében – mondta a beszélgetést vezető Szávai Ilona, majd Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem oktatója, a magyar Olvasótársaság alelnöke vette át a szót és tartotta meg Az olvasóvá nevelés lehetőségei című értekezését.

– Olvasnak-e még a gyerekek? De mit tekinthetünk olvasásnak? Felmérések szerint a legtöbb karaktert ők olvassák el, holott ebben kevés a szépirodalom. Az olvasás nem mindig jár együtt szövegértéssel. Egy generációt már elvesztettünk, a nyolcadikosok és szüleik, a mai 30-40 évesek nagy átlagban nem olvasó korosztályok. És van egy új típusú olvasó: az elit olvasó, aki évente legalább 12 könyvet kiolvas, tudatos választás eredményeképpen. Őt könyvmolynak hívjuk. A magyarországi tizenévesek 14%-a könyvmoly, a gond az, hogy az iskolai kötelező irodalom nem érdekli őket. Hiányzik ehhez az új típusú tanár. Egy irodalomtanár napjainkban más típusú ismereteket kellene tanítson. 87%-uk nem tudja elérni, hogy legalább az osztály fele szívesen olvasson házi olvasmányokat. A kötelező olvasmányok 2/3-a tizenkilencedik századi, a legújabb közülük az Ábel, és ezekkel a művekkel a gyerekek sokkal nehezebben azonosulnak. Érdemesebb lenne a kortárs irodalom felől elindulni. Így könnyebb lenne visszalépni a múlt felé. A gyerekek sorozatokat olvasnak szívesen, főleg külföldi szerzők műveit. Ez nem véletlen, magyar kamaszregény Csukás István óta nincs. Mi a „Dobj el mindent és olvass” módszerrel sikert értünk el, és kiderült, egy dolog hiányzott az olvasáshoz: az alkalom. A magyar gyermekirodalom ismertségi, elismertségi problémákkal küzd, és az oktatásba sem kerül be. A mesében változatlanul erősek vagyunk, de hiányzik a kamaszoknak szóló irodalom – hallottuk az előadótól az érdekes, felmérésekkel, bevált olvasástanító módszerekkel gazdagított értekezése során (Gombos Péter Vándorok című, első kamaszregénye pár napja jelent meg – említette Szávai Ilona), majd Fűzfa Balázs, a Szombathelyi Egyetem docense vette át a szót és tartotta meg Mi lesz velünk az olvasás után, avagy kell-e nekünk Janus Pannonius? című előadását.

– Már szinte most az olvasás után vagyunk. Pedig a szövegértés a világ megértéséhez járulhat hozzá, a másik ember megértésének leghatékonyabb eszköze az olvasás. Remélem, hogy a tankönyv segítségével a gyerek megérti, hogy az olvasásnál fontosabb és hatékonyabb eszköz nincsen, ezért is írok tankönyveket. Rettegek tőle és egyúttal valószínűnek tartom, hogy 30-50 év múlva tablettában fogjuk bevenni a Háború és békét. Az irodalom közelében élők számára ez rettenetes nyomást jelent: a dolognak úgyis vége, de feladatunk, hogy érte tovább küzdjünk. Csak a végső értelmetlenséggel érdemes szembeszállni. Csak a saját fantáziánk tudja a betűkből azt a világot megteremteni, amelynek nyomán saját útjainkat megtaláljuk. Az irodalomtanítás a türelem tudománya. Az irodalom nem osztályozható. A probléma az, hogy mégis jegyet kell rá adni. Amikor a verset elkezdjük olvasni, a lírai én megtanít egy új nyelvhasználatra. De eljöhet a pillanat, amikor már nem fogjuk érteni a mögöttes tartalmakat. Mintázatot érdemes adni az irodalommal való viszonyról. Klasszikus értelemben vett tankönyvet nem. Janus Pannonius lehet az új magyar oktatási törvény vesztese, hiszen 2011 szeptemberétől a magyarországi, előrehozott szakiskolai képzésben megszűnik a magyar nyelv és irodalom nevű tantárgy. A leendő kőművesek, géplakatosok csak az általános iskolában szerzett tanultakra támaszkodhatnak… Ezzel eltűnik maga a szöveg is. Az irodalomtanításban az élményközpontúságra lenne szükség. („Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek”). Közösségi hangos olvasások során tapasztaltam, hogy mekkora élmény lehet a közös élményen alapuló megosztás. A kérdés az irodalom számára az, hogy párbeszédképes tud-e lenni például a Youtube-on fellelhető, rövid szövegekkel? De párbeszédképesnek kell lennie a környezettudatossággal is. Az irodalom megtanít az elmúlás elviselhetőségére és képes arra, hogy minél gazdagabb érzelmeket adjon az életünknek. Google és Magoogle fia vagyok én – a verset hexidecimális számrendszerben tüntettem fel a kivetítőn, úgy, ahogy azt a számítógép tárolja, és ezt a számrendszert a mai fiatalok közül sokan el tudják olvasni. A képpel kell rávenni a gyereket arra, hogy olvasson. Ez a könyvem koncepciója. A 12 évnél fiatalabbak szövegfogalma teljesen más. Internet előtti világot nem tudnak elképzelni. Az, hogy a szövegnek van eleje és vége, számukra felfoghatatlan. Pedig az olvasás olyan kincsekhez juttat, amelyeket másképpen nem szerezhetünk meg. Titkoknak juthatunk a birtokába, és ezzel azt érezhetjük, hogy egy kicsit legyőztük az időt. „Minden egész eltörött” – a világ újra összerakható.

(Az esten bemutatott kötetek nagy részét a Kulcslyuk könyvesboltban vásárolhatják meg az aktív és a leendő olvasók.)