Gondolatok a művészetis diákok kiállításáról

Merészen sugárzó színkavalkád, szabadon szárnyaló fantázia, vibráló, szertelen vizualitás. Mi másra számíthatnánk, ha leendő művészek, művészeti középiskolások éves kiállítására, népes seregszemléjére megyünk? A tantervek szabta skolasztikus keretekre, sémákra is nyilván, de egy ideje már tapasztalhattuk, felengedett a korábbi merevség, az oktatók, az alkotókedvet bátorító művészpedagógusok a képzőművészet alapismereteinek elsajátíttatása mellett egyre nagyobb súlyt fektetnek a kreativitásra, ami láthatóbbá teszi az egyéni képességeket, és látványosabbá a közönség elé vitt anyagot. Így is jól érzékelhető, éppen mi a fő tananyag az egyes osztályokban, s a különböző műhelyekben milyen csapáson haladtak előre, amikor a munkák születtek, de a tárlaton az is nyilvánvaló, kibe szorult több tehetség, kik rendelkeznek olyan erőteljes egyéniséggel, hogy képesek túllépni a szabályok szabta határokon. Ettől látványosabb talán a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum idei kiállítása a Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, mint az előzőek. A mostani a 17. az évente egymást követő bemutatkozások sorában. A IX–XII.-es diákok tavalyi műveiből válogattak a mesterek, a végzősök diplomamunkáikkal vannak jelen, ők már el is hagyták az alma mater padjait, néhányuk egyetemistaként készül döngetni a szakma, a művészi érvényesülés kapuit. Persze, ahogy lenni szokott, mindannyian nem válnak majd hírneves alkotókká, de most még mindnyájukban ott mocorog az ígéret, s aki hosszabb távon követi majd nyomon pályájukat, lemérheti, jól tippelt-e, amikor egyikben vagy másikban felfedezni vélte a jövendő nagy festőt, szobrászt, grafikust, formatervezőt.

Biztos többen is beváltják majd a hozzájuk fűződő reményeket, egyesek előbb, mások talán utóbb megtalálják saját útjukat, hangjukat, hiszen már most kiemelkednek a sűrűn elhelyezett munkák közül az igazán jó alkotások. A többség természetesen még nem tudta levetkezni a velük foglalkozó művészpedagógusoktól kölcsönzött jegyeket, de ez érthető, és nem is bántó a kiállításon, ahol az is látszik, nemes versengésben igyekeztek megőrizni a műhelyek egyensúlyát. Sok a festmény, vannak egészen érett, meglepően eredeti művek is. Mint mindig, a grafika ezúttal is a figyelemkeltés, a reklám, a kísérletezés tere. Csak az furcsa, hogy a digitális világ nem jelentkezik olyan súllyal, mint ahogy az ember erre manapság joggal számíthatna. A szobrászat jól tükrözi azt a professzionalizmust, amelyre az iskola a mintázás terén szert tett az eltelt években. Ugyanez elmondható annak a figyelemre méltó anyagnak a kapcsán is, amely a textilművészet, a textildesign, a ruhatervezés műhelyében készült. A műépítészeti szak csak néhány éve létesült a líceumban, de máris észlelhető az előrelépés. 

A kiállítás egy olyan rangos tárlatot váltott a Kultúrpalotában, amely a marosvásárhelyi képzőművészet számos nemzedékének legjobb értékeit vonultatta fel. A látogatók örömmel győződhetnek meg arról, hogy méltó az elődökhöz az utánpótlás is, és a nevelése, képzése, oktatása városunkban jó kezekben van.