Gondolatok becsengetés előtt

Az én őszinte, te őszinte, mert ő szinte őszinte szójáték jut eszembe ilyenkor, becsengetés előtt, és veletek társítom, kedves két pedagóguskollégám és barátom: Bodó Csaba és Henn Magdolna.

Illik hozzátok a szójáték, mert ti az őszinte emberek közé tartoztok ebben a zűrzavaros világban. Jó, tudjuk, a felnőtt ember nem mindig vevő az őszinteségre, de sebaj, mert a gyermeklélek mindig kapós erre, s még hálás is érte.

A 2015/2016-os tanév becsengetésén ti már nem lesztek jelen a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskolában. Kár, nagy kár… Hiába fogom keresni kedves arcotok, nem lesz ki visszamosolyogjon és visszaköszönjön. 

Mindketten vallásoktató tanárok vagytok, Bodó Csaba református, Henn Magdolna római katolikus, de ti együtt egy magasztos, derűs, kerek egész vallás szakot alkottatok, a harmónia, a kölcsönös megbecsülés, a tisztelet, az Isten iránti hit és az önzetlen gyermekszeretet jegyében. Bodó Csaba tanár úr több mint húsz éve, Henn Magdolna tanárnő közel tíz éve pedagóguskollégám a fent említett iskolában. Pedagógusi pályafutásom során nem tapasztaltam ehhez hasonló harmóniát, együttműködést két különböző vallásfelekezethez tartozó oktatónál. Heti egy órában sugallták, játszva tanították mindazt, ami Istennek tetsző, ami a gyermekek javát, a mi javunkat szolgálja. Ünnep volt az a nap a kicsik körében az iskolában. A gyermekek már a folyosón üdvözölték a két pedagógust Békesség Istentől! Dicsértessék a Jézus Krisztus! köszöntéssel. Utána következett a barátkozás, a kölcsönös örvendezés, a beszámoló, az egész héten ért örömök, esetleg kudarcok kibeszélése, megbeszélése. Ebben volt egy nagy adag meghallgatás, csöndben maradás a két tanár részéről, miközben a gyermekek meséltek, meséltek. A megoldást már együtt keresték a hallottakra. A kisebbek Csabát tanár bácsinak, tanító bácsinak, pap bácsinak, olykor apukának szólították, míg Magdika a tanár néni megszólítás mellett volt anyuka, sőt még nagymama is, mert sok gyermeket a nagyszülők nevelnek.

Most, becsengetés előtt, bevallom: a veletek való találkozás az iskolában nekem is ünnep volt. Jó volt veletek és a gyerekekkel készülni a vallásos ünnepekre és nem utolsósorban ápolni és megőrizni magyar népünk hagyományait. Közös munkánknak sok szép eredménye is született. Az immár a XV. évhez közeledő kreativitási verseny a római katolikus főegyházmegye szervezésében nagy kihívást és többszöri első helyezést jelentett számunkra, az iskola folyóiratában pedig rendszeres munkatársak voltatok a vallásos nevelés rovatban, s még sorolhatnám, de számotokra a tett, a cselekedet, az oktatás, az őszinteség volt a legfontosabb. Ti neveltetek Isten szavával, személyes példátokkal, öltözéketekkel, még a járásotokkal is. Hisz Csaba mindig gyorsan járt, utána a kicsik, míg Magdika méltóságteljesen lépkedett, de legtöbbször kerékpáron érkezett.

Emelt fejjel, tátongó űrt hagyva, örök gyermekül hagytátok el az iskolát. – Csak a dolgunkat tettük – mintha hallanám válaszotok. „Mert az ember – ezt egyre inkább hiszem – csak annyit ér, és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke zugában az örök gyermeket.” (Márai Sándor)

Isten áldjon és segítsen benneteket, mert… én őszinte, ti őszinte, mert ő szinte őszinte… megőrizlek, visszavárlak, 

Babos Ibolya