Gólyaálmok
2017-10-24 14:46:21
- Nagy Székely Ildikó
Zsófit megváltoztatta az ősz. Október táján egész lényét valami különös, szelíd ragyogás járta át, amelyet a legkitartóbb eső és a legsűrűbb köd sem tudott eltüntetni.
Zsófit megváltoztatta az ősz. Október táján egész lényét valami különös, szelíd ragyogás járta át, amelyet a legkitartóbb eső és a legsűrűbb köd sem tudott eltüntetni. Csak advent heteire sápadtak le róla a fények. Mindig kíváncsi voltam, mi lehet az oka ennek a különös át- és visszaváltozásnak. Évekig nem találkoztunk, de nemrég rám köszönt az utcán. Kérnem sem kellett, magától mesélt.
– Negyedszázad telt el az óta a csodálatos délután óta – kezdte történetét, amikor beültünk a legközelebbi kávézóba. – Tudod, a szüleim korán elváltak, anyukám kiskoromtól egyedül nevelt. Mindig mondogatta, hogy az én legnagyobb ajándékom a szépségem, vigyázzak rá, mert egyszer még nagy hasznát veszem. Aztán bejutottam álmaim középiskolájába. A tizenkettedikes fiúk már az első napokban sorra járták a kilencedikes osztályokat, szép, csinos lányokat kerestek versenyzőnek a közeledő gólyabálra. Engem egyből kiszúrtak. Nagyon boldog és izgatott lettem, minden időmet, energiámat a készülődésre fordítottam. Lelkesen jártam a táncpróbákra, gyakoroltam az egyéni műsorszámomat, a közös produkciót.
– Emlékszel még arra, hogy mit adtál elő?
– Egy Koncz Zsuzsa-dalt, az Ég és föld között címűt. Azt hiszem, ezzel nyertem meg a zsűrit, mert az ügyességi próbát eléggé elszúrtam. Amikor eljött az eredményhirdetés ideje, nem is számítottam nagy dologra. Aztán kihirdették a harmadik és a második helyezettet, a szépségkirálynő udvarhölgyeit, utána pedig, pár perc feszült csend után meghallottam a nevem. Nem lehet leírni az érzést, ami akkor hatalmába kerített. Azóta sem éreztem hasonlót.
– Megváltoztatta az életed a győzelem?
– A gólyabál estéjén, a bulin én voltam az ünnepelt, és utána is mindig lesték a kívánságaimat a suliban a fiúk. Zaklatni senki sem próbált, viszont járni sokan szerettek volna velem. De nem álltam kötélnek sem akkor, sem később, a középiskolai évek alatt. Minden osztálytársnőm járt már valakivel, és én még mindig nem vágytam barátra. Édesanyám gyakran figyelmeztetett, hogy nem jó bízni másokban, könnyen kihasználhatnak. Barátnőim azért akadtak, de általában anyuval jártam mindenhova, moziba, színházba, nyaralni. A vakációkban beutaztuk kettesben Európát. Anyu mindig egy biztos egzisztenciájú üzletembert álmodott mellém, aki mellett dolgoznom sem kell, csak a szenvedélyemnek hódolhatok.
– Mi volt a szenvedélyed?
– Hát az éneklés. Az emlékezetes gólyabál után kezdtem el komolyabban foglalkozni vele, egy időben tanárhoz is jártam. Aztán egyszer csak beleuntam, máig sem tudom, miért, talán a megmutatkozási lehetőség hiányzott. Meg akkoriban nyakamon volt az érettségi is. A középiskola után román nyelven végeztem az egyetemet. Könyvelői szakot választottam, úgy gondoltam, olyan szakma, amire mindig van kereslet. De nem maradtam itthon az egyetem után. Édesanyám biztatására letettem a felsőfokú német nyelvvizsgát, aztán kimentem Németországba. Egy ott élő rokonunk szólt, hogy a cégénél lenne a végzettségemnek megfelelő állás. Anyu azt mondta, ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni.
– Hogy alakult kint az életed?
– Nagy reményekkel mentem, de csalódnom kellett. A munkába hamar beletanultam, a kollégáim is rendesek voltak, de hiányzott az otthonom, a megszokott arcok, színek, ízek. Anyu háromhetente beült az autójába, és indult hozzám. Lefagyasztva szállította a levest, húst, amit aztán a következő látogatásáig ettem.
– Párkapcsolatot nem sikerült kialakítanod?
– Kezdetben annyira lefoglaltak a munkahelyi teendők, hogy nem is gondoltam ilyesmire. Később pedig, amikor belerázódtam a ritmusba, és szabadidőm is lett volna, nem volt kivel szórakozni menjek. Nagyon udvarias, segítőkész emberek vettek körül, de a két lépés távolságot mindig megtartották. Csak egyszer, a vonaton szólított le egy középkorú férfi. Szimpatikusnak találtam, így beszédbe elegyedtem vele. Elmondta, hogy egy közeli faluban él, gazdálkodó. Leszállás előtt megadtam neki a telefonszámom, és két nap múlva hívott is. Több mint egyéves kapcsolat lett az ismeretségből. Későn tudtam meg, hogy nős, akkor már túlságosan kötődtem hozzá. Végül ő lépett ki a kapcsolatból, minden előzetes felkészítés nélkül, éppen két héttel karácsony előtt. Életem első szakítása volt, meg is szenvedtem becsületesen. Akkor gondoltam először komolyan arra, hogy hazajövök. Mivel nemigen jártam szórakozni, volt egy kis megtakarított pénzem. Úgy gondoltam, abból kezdek majd itthon valamit.
– Édesanyád hogy fogadta az elhatározásod?
– Örült. Amíg kint voltam, gyakran kérdezgette a látogatásai végén, hogy biztos jó-e ott nekem, nem akarok-e hazajönni. A „rózsaszín felhős” időszakomban, amíg párkapcsolatban éltem, ritkábban jött, hogy ne zavarjon, de utána újra megjelent, vigasztalt, erősített.
– Mióta vagy itthon?
– Lassan egy éve. Vettünk nekem anyuval egy szép, kicsi lakást, most ott lakom. Egy ideje fontolgatom, hogy saját vállalkozásba kezdek. Mindig érdekelt a szépségipar, ezért arra gondoltam, hogy elvégzek egy manikűröstanfolyamot, és szalont nyitok. Elég nagy váltás lesz a sok papírmunka után, de úgy érzem, most épp erre van szükségem.
